Győr a modellváltó város 1867–1918. Források a dualizmus kori Győr történetéből - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 33/2011 (Győr, 2011)
III. Közélet, helyi politika 1888–1917
Közélet, helyi politika Károly, kir. tanácsos polgármester, Szőts Árpád, Hidy Ernő tanácsnokok, Szily Zoltán tiszti ügyész, Schadl József főszámvevő, Odor István fó'mérnök, Bánóczy Jenő alszámvevő, Visky József levéltárnok, Veöreös Boldizsár I. aljegyző', Né- methy Pál II. aljegyző és Kiss Ferencz főjegyző. Elnöklő főispán az ülést megnyitván fájdalommal emlékezik meg azon nagy veszteségről, amely a magyar nemzetet hazánk nagy fiának, Kossuth Lajosnak halálával érte. A nemzetnek — úgymond — halottja van, kiben Győr városa egyúttal felejthetetlen díszpolgárát is siratja. Az általános nagy nemzeti gyászban kétszeresen osztozkodik tehát Győr város közönsége, s ő a mai rendkívüli közgyűlést azért hívta egybe, hogy ezen gyásznap külső nyilvánulására a város közönségének alkalmat nyújtson. A törvényhatósági bizottság közgyűlése főispán úr O méltóságának előterjesztését helyeslő tudomásul veszi, s jelen jegyzőkönyvnek f. 1894. évi márczius hó 28-ik napján d. u. 3 órakor eszközlendő hitelesítésre: Zechmeister Károly királyi tanácsos polgármester elnöklete alatt dr. Németh Antal, Peregi Mihály, Tauber Károly és Szávay Gyula bizottsági tagokat kiküldi. A főispáni előterjesztés után Zechmeister Károly kir. tanácsos polgármester emelt szót s mély meghatottsággal a következő beszédben emlékezik meg az elhunyt nagy hazafiról: Tekintetes Közgyűlés! A költő szavaival kezdem: „Elhunyt visszajöhetetlenül bár érette egész nemzet epedne is” Elhunyt! A halál kérlelhetetlen angyala fagyos kezével lezárta a szemeket, melyek látnokilag a jövőbe tekintettek, örökre elaltatta az agy működését, melyből annyi fennkölt eszme sugárzott ki, megszüntette a szív dobbanását, mely oly sok nemes érzés hevétől forrt, elnémította az ajkakat, melyek lángoló szavakkal egykor az egész nemzetet állították talpra. De valamint az északi sarkcsillag ha egyszer megszűnt fényleni, sugarai még évezredek múltán is gyönyörködtetik a halandó szemét: úgy Kossuth Lajos fénylő alakja ha letűnt is közülünk, eszméinek sugara s lényének dicsfénye az évek ezreinek múltával is ragyogni fognak a magyar nemzet késő unokáinak lelki szemei előtt. Isten adja, hogy úgy legyen! Az ideák, melyek a 18-ik században rohamos erővel törtek utat Európa nyugatán, s melyek államot és társadalmat átalakítani voltak hívatva, Magyarhonban lassan-lassan elterjedtek, felszívódtak a nemzet vérébe s a magyar közjogi és társadalmi felfogáshoz idomulva, nálunk is érvényesülni törekednek. Hosszú és szívós vala a harcz, mely értök e század 4-ik és 5-ik tizedében vívatott, a nemzet legkiválóbbjai vívták tollal és szóval, de a ki mindnyájok előtt járt, a ki küzdelemben fáradságot nem ismert, a ki meg nem rettenve, bár része volt bennök, a hatalom börtöneitől, a ki szívének teljes hevével, hazaszeretettől lángoló szavaival felrázta tespedésökből a tetszhalottakat, vért és életet öntött a nemzet testébe, — a Kossuth Lajos volt. Végre a szabadelvüség eszmei diadalra jutottak, a két törvényes tényező a korona és a nemzet képviselete megalkották a törvények egész sorozatát, melyek a nemzetet alkotmányilag és társadalmilag széttagoló válaszfalakat hivatva voltak szétrombolni s az egyenlőség zászlaja alatt az egész nemzetet egygyé tömöríteni. A magyar nép tele tüdővel szívta magába a szabadság életre keltő és éltető levegőjét s kezdte kifejteni eddig lenyűgözött erőit és azután... azután honfi vér patakzott a harcmezőn és a vérpadon. De „vessünk fátyolt a múltakra.” 130
