Győr a modellváltó város 1867–1918. Források a dualizmus kori Győr történetéből - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 33/2011 (Győr, 2011)
VII. Győr város építkezései, beruházásai 1861–1916
Győr város építkezései, beruházásai leendő fölépíttetését egy valamennyire nézve alkalmas helyen, tehát a középponton kivive várva várják: — bátorkodunk a Tekintetes városi képviselőség kegyes színe előtt azon alázatos kérelem teljesítéséért mély tisztelettel esedezni, kegyeskednék az említett imaházunk tervezett felépítése czéljára, nekünk a külvárosban levő, a „Nádorhoz” czímzett vendéglő melletti és a Taschi-féle háznak áttalellenében fekvő helyet hozzáértve azon tért is hol jelenleg a mázsaház létez, az említett vendéglőtől igényelt térszélességben kegyelmesen átengedni. Ezen alázatos kérelmünket ugyanis képesek vagyunk e következő támpontokra alapítani: Először: mint békeszerető lakosok, kik e szabad királyi városnak, szüntelen minden jó és szépre vágyó polgáraival a legbensőbben testvériesülvénk, és minden városi adók és pótlékokhoz pontosan és szívesen járulunk, azon édes reményben ringatózunk, miszerint a Nagytekintetű városi képviselőség szokott szabadelvű- sége szerint, ezen alázatos kérelmünket is, melynek teljesítésétől vallásossági - érzelmeink kielégítése függ, — kegyes tekintetbe vételre méltányolandja. Másodszor: ezt pedig már annál inkább is bátorkodunk reményleni, minthogy ha ezen isteni-tiszteletközbeni egyesülésünk csakugyan létrejönne és testté válna, úgy aztán egykor és szabályszerű, vallásos-erkölcsi szónoklatokkal egybekapcsolt istentisztelet behozása által, nem csak az itteni izraelita lakosok kedélye fog nemesbíttetni, hanem bennök ezen kívül, még egy egyáltalában egy jobb egyezség, testvériesség és előmenetel után törekvő törekedő szellem is fog ébresztetni. Mindezen üdvös viszonyok fentebbi szerény kérelmünk kegyes teljesítése általi, valóbani létrejöhetése, a Nagytekintetű városi képviselőségnek csak örök dicséretére válandana. Harmadszor: bátrak vagyunk ezen alázatos kérelmünket a Tekintetes város képviselőség részéről teljesítésre már annál inkább is számítani, minthogy a tervezett imaházat oly alakban akarjuk felépíttetni, miszerint ez egyrészt e szabad királyi városnak valódi díszére, másrészt pedig a Tekintetes Győr szabad királyi város nagylelkű képviselőinek a kor tetőpontján való állásának, nemes türelmességének és a valódi honszerető Magyart jellemvonalazó emberbarátságának örök emlékjeléül szolgáljon. Fentebb alázatos kérelmünket megújítván bátrak vagyunk bízvást reményleni azt, hogy egy nagylelkű Tekintetes szabad királyi városi képviselőség kegyelmes leend, ezen önzéstől valóban távoli kívánalmunkat már egészségi tekintetből is kegyelmes teljesítésre méltányolni. Miért is örökös hálára érzendi magát lekötelezve jelen és utókorunk. Egy Nagytekintetű szabad királyi város képviselőségének, Győrött, 1861-dik őszhó 8.dikán Legalázatosabb szolgái a Győri izraelita hitközség nevében az általa felhatalmazott imaházi bizottmány. Tauber Bernhard, König Zsigmond, Schreiber Mór. Jegyzetté: Gestattner Adolf községi jegyző. GYVL IV. 1402. a. Győr thj. város tanácsának iratai, 1861. * * * 247