Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 32/2011 (Győr, 2011)

Csík Tamás: Az 1910-es népszámlálás Győrött

A.z 1910-es népszámlálás Győrött értékeket összefoglaló kötetek esetében is fontos szempont volt. Az 1910-es állapo­tokra vonatkozóan nem lehet megbízhatónak tekinteni a jelentést, mivel ekkor még tartottak az eredmények felülvizsgálati munkálatai, viszont az 1900-as összehason­lítási alapot elfogadhatjuk, hiszen egy 10 éve megállapított értéket közöltek. A leginkább meglepő a jelentésben az, hogy teljes mértékben úgy kezeli Győr- Szigetet és Révfalut, mintha azok már 1900-ban is a városhoz tartoztak volna.24 Másként az összehasonlítás nyilvánvalóan nehezen valósulhatott volna meg, vi­szont a M. Kir. Központi Statisztika Hivatal által kiadott összefoglaló kötetekben semmi nem utal erre, és ott már nem közölték az egyes városrészek külön adatait sem, csak összehasonlítási alapként azt az 1900-as adatot, amiben a két község is szerepel, mindezt függetlenül attól, hogy akkor még nem is tartoztak a közigazga­tásilag városhoz. Mielőtt az 1900-as, Győr akkori közigazgatási területére érvényes adatokat közöl­nénk, érdemes egy rövid kitérőt tenni a népszámlálás eredményeit összegző kötetek forrásértéke szempontjából. Mint látható, az értékek nem minden esetben megbíz­hatóak, vagy legalábbis nem adnak felvilágosítást mindazokról a körülményekről, amik miatt esetleg félrevezető értéket közöltek, mint pl. tették azt az 1900-as nép- számlálás - közigazgatási szempontból helytelen - adatainak összehasonlítási alapként való közlésénél Győr esetében. Már a városi statisztikai hivatal is úgy küldte el az adatokat, hogy abban 1900-ra vonatkozóan is szerepelt a két, akkor még nem Győrhöz tartozó község, mindezt anélkül, hogy bármilyen indoklást fű­zött volna eljárásához, amely ha megtörténik, forráskritikai szempontból sem ér­hetné kifogás a jelentést és talán az összefoglaló kötetekben szereplő értékeket sem. Jelen esetben viszont felmerülhet e kérdés, hogy vajon más települések eseté­ben is történt-e hasonló. Mint látható, számos oka lehet annak, hogy egy népszám­lálás adatai miért lehetnek félrevezetőek, ezért minden esetben fokozott figyelem­mel kell eljárni használatukkor, és amennyiben felmerül, hogy azok nem megbíz­hatóak, érdemes más forrás után nézni, felülbírálni az összefoglaló kötetekben sze­replő értékeket egy hitelesebb adat javára. A tanulmány további részében ennek figyelembevételével fogjuk használni a kötetekben szereplő értékeket, ezek kritiku­san vizsgálva továbbra is használhatóak. Győr népessége Győr-Sziget és Révfalu nélkül 1900-ban 28 990 fő volt a korábban közölt jelentés alapján. Győr lakosságának növekedése egészen hihetetlen 52,81%- os, amennyiben a város 1900-as közigazgatási határain belül mért értéket tekintjük mérvadónak. A többi, vizsgált városhoz képest Győr ekkor, a maga közel 30 000- es lélekszámával, egy kisebb városnak tekinthető. Nem így a csatlakozás után: Győr népessége gyarapodott ebben a korszakban messze a leggyorsabban. A leg­több táblázatnál az 1910-ben közölt 1900-as értékhez viszonyítva közöljük az érté­keket továbbra is, de fokozott figyelmet fordítva az ebből következő esetleges fél­revezető adatok elkerülésére. A két település lakosságának Győrhöz számításával is fontos értéket kapunk, hiszen a valóságban már hosszú évtizedek óta szoros kap­24 GYVL Győr thj. város tanácsának iratai, ügyviteli iratok 11176/1910. sz. 57

Next

/
Thumbnails
Contents