Zechmeister Károly emlékszám II. 1910–2010 - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 31/2010 (Győr, 2010)
Márfi Attila: Polgárosodási folyamatok Pécs kulturális életében a dualizmus alatt
nak is, hogy időközben óriási népszerűségre tettek szert az első Pécsett működő projektográfok. S ez a népszerűség 1905-ben kezdődött el Ufka Emesytin Elektro-Bioskop Színházának közel fél éves működésével.187 Az újvidéki Ufka család 1901-től már önálló filmeket is készített, főleg a helyi eseményeket megörökítve, így az új városháza átadásáról, városi eseményekről. Ezért a híradó-film egyik hazai kezdeményezőjeként tartják a családot számon.188 Pécsett a Búzatéren építették fel rendőrkapitányi engedéllyel 1905 májusában a mintegy 350 főt befogadó kinematográf bódéjukat. Ahol június 10-én volt a díszbemutató, amelyben többek között az orosz-japán háborúról, II. Vilmos német császár tangerei látogatásáról, a tengeri halászatról láthattak a helyiek mozgó képsorokat, és még egy operett változatot (Szamárbőr) is megcsodálhattak. Ufka Emeséin három naponta újította meg előadásait, addig azonban napi nyolc előadást tartott kinematográf]ában. A kb. egy órás előadások 10-12 rövidfilmet tartalmaztak, amelyek 2-8 perces időtartamúak voltak, de gyakran szerepeltek állóképek is. Az előadások alatt harsány kikiáltó magyarázta a látottakat, s a zenei aláfestést pedig orgonazene szolgálta.189 S ez a fajta látványosság olyan hatással volt a pécsi publikumra, hogy már június közepén elismerő értékelés jelent meg a Pécsi Napló hasábjain, kiemelve, hogy >yA. világ legcsodálatosabb dolgai, esetei, látványosságai társulnak a néfí elé és bámulatra ragadják. "Valóban, a Ufka- féle bioskóp fő érdeme volt, hogy eddig a legjobb minőségű és nagy mennyiségű produkciót láthattak az ideiglenes bódéban. S annak ellenére, hogy a sajtó kedvezően fogadta a mozi elődjét, s a tettyei juniálison is nagy közönség- siker fogadta az újvidéki kinematográfot, a színházi körök egyelőre nem tulajdonítottak nagy jelentőséget ennek az új szórakoztatási ágnak.190 ___________________________Már fi Attila___________________________ A z első állandó mozik Mondhatni jelentősen változott ez a megítélés két év múlva, amikor a mozgó képek vetítői a belvárosban, sőt közvedenül a színház tőszomszédságában ütöttek tanyát. Közel két éves szünet után a pécsi mozik fejlődésének újabb szakasza jött el, ugyanis ekkortól alakulnak meg az első állandó mozik. Követve a fővárosban és más vidéki nagy városokban kialakult trendet, mely szerint az új szórakoztató műfajt, a mozit kávéházakban, vendéglátóhelyeken működtették. A város első állandó mozijai is népszerű szórakozóhelyeken alakultak meg. így 1907-ben a színház melletti Vigadóban az Uránia Bioskóp,191 1908-ban a Balokányi Vendéglő mozija192 és 1909-ben a Jókai utca elején álló Nemzeti Mulatóban a Nemzeti Bioskóp nyitotta meg kapuit. E három kö187 Lippenszky István i.m. 5-6. o. 188 Fontos megjegyezni, hogy pl. Liffka Sándor Szabadkán is eredményesen működött az ottani kávéházakban, majd önálló mozikban. Mellszobra ma is áll a városban. 189 Lippenszky István. I.m. 9-12. '9<> Uo. 191 Uo. 13. o. 192 Uo. 25-26. o. 98