Zechmeister Károly emlékszám II. 1910–2010 - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 31/2010 (Győr, 2010)

Forrásközlés: Győr Szabad Királyi Város Törvényhatóságának szervezeti szabályrendelete 1888

¥ orrás közlés javaslatot tesz, és ezen javaslatát mindenkor a tanácshoz mint állandó választmányhoz adja le. A városi pénztárak és a város által kezelt alapok megvizsgálásánál úgy az értékpapírok rovancsolásánál a polgármester meghívása folytán kiküldött tagjai utján részt vesz. Elnöke egy tanácsnok, alelnöke egy bizottsági tag, jegyzője a számvevő, tagjai a x. t. ügyész, pénztárnok és 12 bizottsági tag. 92. §. Egészségügyi bizottság. Hatáskörét az 1876. évi 14. t. ez. állapítja meg. Tagjai a törvény által kijelölteken és a főkapitányon kívül a közgyűlés által 3 évre választott 10 bizottsági tag. Előadója a tiszti főorvos. Elnökét minden három év leteltével a bizottság 3 évi tartamra saját kebeléből választ, jegyzője a f.orvosok egyike. 93. §. Kórházi bizottság. Felügyel a városi közkórháznak minden szükségletére, azok beszerzésére, az elhasználtaknak értékesítése tárgyában a tanácshoz javaslatot terjeszt be. Megvizsgálja időnkint kiküldöttei által a kórház helyiséget és az észlelt hiányokról a tanácsnak jelentést ad. Az évenkint megállapítandó kórház táp-, illetőleg ápolási költségekről a tanácsnak évenkint javaslatot terjeszt elő. Ezenkívül a kórházi gondnok számadását megvizsgálja s azokat felsőbb hatósági felülvizsgálatra előkészítve a tanácshoz beterjeszti. Elnöke egy tanácsnok, (jegyzőjét a polgármester rendeli ki, tagjai 12 bizottsági tag) jegyzője a jegyzők vagy a közigazgatási gyakornokok egyike, tagja 6 bizottsági tag. 94. §. Alapítványi bizottság. A tanács felügyelete alatt álló összes városi alapítványokra felügyel és kezeli a szegényügyet, amennyiben a helybeli munka — és keresetképtelen szegények segélyezése végett a tanácshoz véleményes jelentést ad. Ezenkikvül a segélyezett gyermekek jövő keresetképessége körüli gondoskodást eszközli. Elnöke egy tanácsnok, jegyzőjét a polgármester rendeli ki, tagjai 12 bizottsági tag. 200

Next

/
Thumbnails
Contents