Zechmeister Károly emlékszám II. 1910–2010 - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 31/2010 (Győr, 2010)
Forrásközlés: Győr Szabad Királyi Város Törvényhatóságának szervezeti szabályrendelete 1888
Forrásközlés 54. §. Tárgyalás után a tanács szótöbbséggel határoz; szavazategyenlősség esetén az elnök szava dönt. A tanácsülésekben a szavazás mindenkor nyilvános, kívánatra, tekintettel az 1886. 21. t. ez. 89. és 90. §.§.-aira névszerind szavazásnak van helye, mi a határozattá vált fogalmazványom megemlítendő. Érvényes határozat hozatalára, elnökön kívül legalább két tanácsbeli jelenléte szükséges.A határozatok az elnök által mondatnak ki. Netáni különvélemények a határozat kimondásánál jelentendők be s írásban is indokolhatók, mely a fogalmazványhoz pecsét alatt fűzetik. Az előadó a véleménytől eltérő határozatot is fogalmazni köteles. 55. §. A határozattá vált előadói vélemény fogalmazványa az elnök által ezen szóval „kiadandó” s aláírásával láttatik el. 56. §. Minden ülésről jegyzőkönyv vezetendő, melybe a jelen voltak nevei, s az előadott ügyek iktató számai az egyhangúság vagy szótöbbség kitüntetése mellett bevezetendők. Az ülésen kivűl elintézett számok ugyanezen jegyzőkönyvbe folytatólag beirandók. 57. §. A tanács tagjai minden hivatalos eljárásukért, amennyiben ezek az 1886. 21. t.cz. 19. 64. és 73. §.§. -aiban foglalt kivételek alá nem esnek, a Közgyűlésnek felelősek. 58. §. A tanácsnak a közigazgatás terén hozott határozatai a törvények s ezeken alapuló miniszteri rendeletekben meghatározott eseteken kívül, a ministeriumhoz vagy a Közigazgatási bizottsághoz, törvényhatóság vagyon kezelését illető határozatai pedig a közgyűléshez s innen a belügyministeriumhoz fellebbezhetők. A tanács, magánfelek ügyeiben hozott fellebbezhető határozatai, amennyiben törvény vagy szabályrendelet által más határidő nincs kitűzve, a félnek történt kézbesítésétől számított 8 nap alatt, hacsak a fél ezen határidőn belül fellebbezési jogával nem él, jogérvényre emelhetnek, és végrehajthatók. A tanács első fokú határozata ellen intézett felfolyamodás a tanácsnál adandó be, és ez által véleményes jelentés és a tárgyiratok kapcsán oly esetben, ha a felfolyamodás elintézése a törvényhatóság hatáskörébe tartozik, a legközelebbi 188