Zechmeister Károly emlékszám I. 1910–2010 - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 30/2010 (Győr, 2010)
Bana József: Győr legnagyobb polgármestere, Zechmeister Károly
Bang József Bizonyos mennyiségi növekedéstől eltekintve tehát a város lakóépület-viszonyai 30 év alatt minőségileg változatlanok maradtak, az egyes szinteken levő lakások számának növekedése mindegyik szint esetén nagyjából azonos az átlag 136 %-nyi növekedéssel — sőt ehhez képest a kétemeletes lakóépületek aránya még csökkent is (127 %). Ugyanígy lényegében változadan marad a lakások nagysága szerinti összetételük: a helyiségek számának változásán belül a szobák (és cselédszobák) számának 8046-ról 10 822-re, a konyháké pedig 3258-ról 4493-ra való emelkedése csaknem egyforma arányú (134, ill. 138%). Időközben azonban — 1905-től — Révfalu és Győrsziget bekebelezése a házak számát is 2796-ra emelte. Igaz: a növekedés mögött csaknem egészében a földszintes házak álltak. S valóban: a városias jellegű építkezés nagyobb lendülete Győrben a századforduló után is a régi városterületen bontakozik ki. A város népességének alakulása A város gazdasági életének átalakulása befolyásolta Győr társadalmi szerkezetének alakulását is. A társadalom egészének átalakulása legelőször a város legvagyonosabb csoportjaiban volt érezhető. Megfigyelhető a közép- és főleg a kispolgárság létszámának növekedése. A fejlődés során egyre lényegesebb a munkásosztály megerősödése. Oka: a városban kibontakozó, elsősorban a nagyipari fejlődésnek és a népességszám ezzel párhuzamos növekedésének a természetes következménye. A rendelkezésre álló statisztika szerint a nagyipari fejlődés következtében a proletariátus a négyszeresére növekedett. 1876-ban a Révfalut és Győrszigetet is magába foglaló területen az iparban 1782 segéd, inas és munkás dolgozott: ez a szám 35 év alatt 1910- re 7303-ra nő. Az ipari munkásság aránya ilyen módon a terület népességében 6,7 %- ról 16,5 %-ra emelkedett. Érdekesen alakult egy-egy iparban foglalkoztatott dolgozók száma. Az 1869. évi népszámlálás adatai szerint az építőiparban 176 munkást alkalmaztak, 1910-re a létszám 577-re emelkedett. 1869-ben közösen a fém-, fa-, kőiparban 376-an dolgoztak, 1910-re már 2653-an. Az élelmiszeriparban dolgozók száma 266-ról 1601 re, a szövőiparé 254-ről 668-ra nőtt. Megindult a nők beállítása az ipari munkába. 1910-ben főként a gyáriparban alkalmazott 5818 munkásból már körülbelül 1600 dolgozó nő volt. A nők elsősorban a textiliparban dolgoztak, túlsúlyban a posztógyárban, a selyemfonodában, a textilárugyárban. Számuk aránylag nagy volt a kétszersült és cukorgyártásban, jelentős a seprő, kefegyárban, a bőrdíszműiparban, a viaszosvászon gyártásban és a gyufagyártásban. A munkásnőknek szakképzettségük nem volt, legfeljebb betanított segédmunkás színvonalán álltak. A fiatal női korosztályt képviselték, 1910-ben az 1640 női munkásból csupán 317 volt a 20 év feletti, 182 pedig 12-14 éves, mindnyájan alacsony munkabérért dolgoztak. A keresetek a napi 80 fillértől 2 koronáig, évi maximum 600 koronáig mozogtak. 38
