Szíjártó László (szerk.): KTMF Tájékoztató, 1989 (1-10. szám)

1989-05-01 / 5-6. szám

A kulcsszám szerint előirt besorolás nyomán csak a könyv­tárosok részesülhettek béremelésben, a közművelődési titkár­ság munkatársai nem. Ennek korrigálására főigazgatónk úgy terjesztette az SzB elé a fizetésemelést, hogy abba bevon­ta a közművelődési titkárság dolgozóit is. Részletes vita után az SzB egyetértett az előterjesztéssel. Az "egyéb témák" között a következők szerepeltek: FDSZ jelvény, világkiál1itási fórum, önkéntes vizirendőrök jutalmazása, bérgazdálkodási és jutalmazási szabályzat meg­változtatása, Kugler Lajos nemzetközi ügyintézővé kineve­zése 1991-ig, a tudományos ülésszakig, GMI bércsoport ju­talmazása az adóigazolás "kézi" számolásáért, május 1-i program, gyermeknap, üdülés. Az SzB a főbizalmiakkal kibővített ülését 1939. május 12-én tartotta, ahol első napirendi pontként- dr. Kecskés Imre terjesztette elő a Pedagógusnapi jutal­makat. Az előterjesztést az SzB elfogadta és dr. Bikás Ernőt felhatalmazta a vezetők jutalmának szakszervezeti véleménye­zésére. A kiosztható jutalom kb. 2,5 millió forint, ami bérmegtaka­rításból (1,5 millió Ft) és az érdekeltségi alapból ( 1 millió Ft) adódik össze. A jutalmak eloszlása ezer forintban az alábbi: szervezeti egységek, bértömegük arányában (2.034), kitüntetések (1^4), főiskolai dij (20), törzsgárda (47), 22 fő vezető (275).- A bejelentett 1989. évi 17,9 %-os bérfejlesztés még nem érkezett meg a minisztériumból. (Ez a bérfejlesztés 1909. szeptembertől esedékes.)- "Egyéb" témák-között szerepeltek: a. / A maradványérdekeltségű tevékenység "eredményérdekelt­­ségű" lehet, igy nyereséget is képez. b. / 1939. május 18-án délután a főigazgatói állásra pályá­zókkal találkozhattak a főiskola dolgozói, egy nyilt főis­kolai tanácsülésen. 2

Next

/
Thumbnails
Contents