Mészáros Ántal (szerk.): KTMF Tájékoztató, 1982 (1-12. szám)

1982-05-01 / 5. szám

Április 5-6-án a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán rendez­ték meg a Katonai Főiskolák I. Tudományos Diákköri Konferen­ciáját, amelyen főiskolánk 5 fős delegációja is részt vett. A konferencián a zsűri "Nivódij"-ban részesítette Csipó Dezső és Nyisztor Zoltán Vn. III. évf. hallgatók "CMOS oszcillátor tervezése" c. dolgozatát. /Témavezető: Czapáry András főisko­lai adjunktus./ Április 13-17. között az ih Zwickau Idegennyelvi Lektorátusá­nak vezetője, Siegfried Held főiskolánkon tartózkodott. Meg­állapodás jött létre a két Idegennyelvi Lektorátus között az együttműködés fő területeiről. Április 14-én Főiskolánk KISZ-bizottsága és Tudományos Diák­köri Tanácsa Tudományos Diákköri Konferenciát rendezett. A konferenciát dr. Nagy Attila főiskolai docens, a TDT elnöke nyitotta meg. A főiskola állami vezetése nevében Rácz János főiskolai tanár, a TAI igazgatója köszöntötte a résztvevő hallgatókat és oktatókat. 10 szekcióban! 52 előadás hangzott el. Közülük a szekció zsűri­jei 30 dolgozatot, ill. előadást jutalmaztak. A konferencián a Moszkvai Vasútközlekedési Egyetem kéttagú de1, gációval képviseltette magát. Gajk Akopovics Akopov elő­adásának cime: A vonatforgalom megszakitásos irányításának rendszere a vezérlőberendezés központi elhelyezésével. Április 14-én szaknapot rendezett a Műszaki Tanárképző Osztály. Délelőtt a TDK ülésen 12 hallgató ismertette dolgozatát. A délutáni autós ügyességi verseny és vetélkedő után este a vég­zős pegyedéveseket búcsúztatták tanáraik és hallgatótársaik. Április 15-én megyénkben tett látogatása alkalmából megláto­gatta főiskolánkat 7/erner Herrmann, az Erfurt megyei Das Volk főszerkesztője. Április 19-én látogatást tett főiskolánkon D. J. Banister, a Londoni University College közlekedéspolitikai tanszékének előadója, a magyar-brit kormányközi csereprogram keretében. 4

Next

/
Thumbnails
Contents