Hegedűs Gyula: A Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola magalakulása és első évei (Győr, 2008)
6. Az első főigazgató megbízása
AZ ELSŐ FŐIGAZGATÓ MEGBÍZÁSA vasúti utazási kedvezmények (ún. személyzeti kedvezmény), szabadjegy igénybevételét és a postás- távközlési dolgozókat megillető távbeszélő díjkedvezményt. Az áttelepülés többletterhének elviselését ezzel kívánta könnyíteni. A résztvevő főiskolai kollégák között egyaránt voltak boldogak, szomorúak és olyanok, akik bizonytalanok voltak. A Szegedről és Budapestről áttelepült kollégák érzelmeire jellemző volt, hogy az alapkőletétel után még többször ellátogattak ismerkedés céljából Győrbe. A már áttelepült oktatók és hallgatók pedig a későbbiekben éveken át meglátogatták budapesti vagy szegedi volt munkahelyüket, a régi barátokat és a kedves, régi épületeket. 1970 után párhuzamosan, szoros kapcsolatban, egyeztetett irányítással folytak a főiskola létesítésének ütemezett technikai-fizikai, valamint jogi-oktatásigazgatásiszervezési-tervezési munkái. 6.3. Szervezeti, személyi kérdések 1971. január és szeptember között, a felsőfokú technikumok főiskolai tagozatokba sorolása idején szervezeti és személyi területen is sok érzékeny ügyben kellett döntésre jutni, sok feladatot kellett megoldani. A Karon a „Geotechnika Tanszék” (1972), valamennyi szervezeti egységnek pedig a „központi tanszékek” felállítását kellett tudomásul venniük. Hat fontos tanszék irányításának összevonása és az ezekből csupán egy-egy tanszék kialakítása, emberi érzéseket érintő intézkedés volt. Mégis a központi tanszékek a legjobb igyekezettel megválasztott vezetők irányításával a legjobb reményekre jogosítottak a színvonal emelését illetően. A központi tanszékek az oktatási főigazgató-helyettes közvetlen beszámoltatása és irányítása alá tartoztak. A Főiskolát vezető szűkebb kör, benne élve az oktatói-hallgatói környezetben, évtizedes ismeretségben és barátságban a szakmai tárgyak régi oktatóival, — érzékelte, hogy sokat kell tenni áttelepülés előtt is a valóságos szellemi-tudati egység, a dolgok azonos szintű ismerete és megértése érdekében. Ezért oktatói beszélgetések, „oktatói parlamentek” tartásával igyekeztek egymáshoz közel hozni a földrajzilag megosztott régi és új, vezető és a nem vezető oktatókat, munkatársakat. Ezeken elsősorban a főigazgató volt abban a helyzetben, hogy a mindenkori, de gyakran változó elképzeléseket, terveket ismertesse, ha kellett egyeseket megnyugtasson, vagy az elhangzottakból merítve újabb feladatokat jelöljön meg az intézményi vezetés számára. A Művelődésügyi Minisztérium megadta a főiskolai oktatói besorolás követelményeit. Ennek megfelelően kellett elkészíteni az egyes részlegek vezetőinek, valamint az összes oktatónak a főiskolai átminősítését, a központi személyzeti főelőadó, a helyi igazgató-párttitkár-szakszervezeti titkár közreműködésével. A minősítéseket a főigazgatónak — egyes észrevételeknél — újra felül kellett vizsgálnia és helyesbítenie. Az átsoro51
