Hegedűs Gyula: A Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola magalakulása és első évei (Győr, 2008)
4. A felsőfokú technikusképzés
A FELSŐFOKÚ TECHNIKUSKÉPZÉS 4. A FELSŐFOKÚ TECHNIKUSKÉPZÉS 4.1. Általános szabályozás Az 1961. évi 3. sz. tvr. annak idején meghatározta, hogy a felsőfokú oktatás „...a középfokú oktatásra épül és felsőfokú technikumokban, felsőfokú intézetekben, főiskolai, egyetemi jellegűfőiskolákon, valamint egyetemeken folyik”. Ezek közül hazánkban teljesen új intézmény-típus volt a felsőfokú technikum. A törvény szövegezése, az intézmény-típusok felsorolásának rendje szinte sugallta a rendszer emelkedő fokozatait. A hazai gyakorlatra jellemző, hogy már 1960-ban, tehát az 1961. évi törvény meghozatala előtt, megkezdték egyes intézmények átminősítését felsőfokú technikummá. Nagyobb számban 1961-ben és 1962- ben történt meg az átállás. Az 1965/66 tanévben már 48 felsőfokú technikum, illetve gazdasági szakközépiskola működött az országban, kb. 20 ezer hallgatóval, 55 különböző szakon, (nappali, esti és levelező tagozattal), sok helyen hiányos személyi és tárgyi feltételek mellett. A felsőfokú technikumok „helyét” a középfokú és az egyetemi képzés között az egyetemek is vizsgálták. Ennek során egyre több kétség merült fel a rohammunkával megszervezett felsőfokú technikumok létesítésének sikerességét, oktatáspolitikai helyességét illetően. Néhány államvizsgán és a munkahelyeken szerzett tapasztalatokból megállapítható volt, hogy a gyakorlati élethez közel álló célok szolgálatára tervezett felsőfokú technikumi képzés csak átmeneti időszakra elfogadható kísérlet a javuló színvonalú szakközépiskola vagy technikum és az elméleti oktatást-kutatást végző, magas színvonalú egyetemek között lévő nagy távolság és különbség áthidalására. Az érdekeltek körében nem volt kétséges, hogy a felsőfokú technikumoknál magasabb szintű tudást nyújtó, jobb személyi és tárgyi feltételekkel rendelkező, komplex felsőoktatási intézmények szükségesek a közben hazánkban is nélkülözhetetlen — a nyugati országokban már megvalósult — technikai, technológiai fejlesztések átvételére. Úgy ítélték meg: csupán ennél jobb minőségű intézmények révén mentesíthetők az egyetemek attól, hogy túlzottan a gyakorlati élet felé forduljanak, továbbá, hogy legalább részben mentesüljenek a reájuk háruló tömegképzés negatív következményei alól. Az 1961. évi oktatási törvény megadta az elvi alapot az új főiskolák létesítésére. A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága 1965. június 8-án kelt határozatában rögzítette, hogy ,^4z ipar> aZ építőipar, a közlekedés, a mezőgazdaság a kereskedelem és a népgazdaság egyéb ágazatai számára a termelés, üzemeltetés részegységeit közvetlenül irányító szakemberek képzésének megvalósítására a felsőfokú technikumi szaktechnikus-képzés helyett szükséges a főiskolai üzemmérnök (és üzemgazdász) képzés kialakítása. A megoldás a Művelődésügyi Minisztérium feladata lett. „Akadémia”, majd „főiskola” elnevezéssel 1967-ben először a honvédségnél és a rendőrségnél valósították meg a főiskolai képzést oly módon, hogy a képesítés a honvédségen, rendőrségen kívül meghatározott polgári területen is érvényes legyen. A többi felsőfokú technikumot színvonaluk és szükségességük szempontjából felülvizsgálták, és közülük a legjobbakat — nagyobb szakmacsoportok összefogásával — 18
