Walleshausen Gyula: A magyaróvári agrárfelsőoktatás 175 éve (1818-1913) (Mosonmagyaróvár, 1993)
3. Az első akadémia a dualizmus korában (1874-1919)
után doktor írnok jár, doktor ispán rendelkezik a cselédséggel stb.” A főiskolává szervezés halogatása szégyenletes. „De mily szerencsétlenség, hogy most jutott az akadémia a kifejlődés lehetőségéhez, amikor a politikai viszonyok minden alkotást lehetetlenné tesznek!”306 (Valóban így volt, a következő év szakoktatási átszervezési eseményei ezt igazolják.) Aki körülnéz, láthatja, hogy az akadémia 88 éves fennállása óta legmagasabb létszámú hallgatóságát „alig tudják befogadni ócska termeink s tanításunk egyéb kellékei is mily fogyatékosak!”307 3. HÁROM TANÉV - ÖT AKADÉMIA (1906—1919) Múltak az évek anélkül, hogy a mezőgazdasági szakoktatás fejlesztésére valamiféle lépés történt volna. Az akadémia tanulmányi ideje immár több, mint nyolc évtizede két esztendő volt; a fővárosi főiskola tervének ügye is holtponton állt, amikor — 1906. április 8-án — újra Darányi vette kézbe a földmívelési tárcát. Jóformán még át sem tekintette a folyó ügyeket, amikor Kolozsvár küldöttsége felkereste, hogy rábírja a minisztert, emeltesse főiskolai szintre az ottani tanintézetet.308 Darányi nem biztatta a kolozsváriakat, mert szakoktatási koncepciója nem változott, és terveinek megvalósítását ott szándékozott folytatni, ahol azok harmadfél esztendeje megszakadtak, csupán — a konzervatív nagybirtokosok ellenállását kipuhatolva — taktikát változtatott. 1906 nyarának elején Darányi szakoktatási értekezletet hívott egybe, amelyen azt fontolgatták, hogy a négy tanintézet közül melyeket ajánlatos akadémiai rangra emelni. A korábbi években csupán egyet vagy kettőt tartottak alkalmasnak erre a szakértők, most is ez a vélemény alakult ki.309 A történtek után érthető meglepetést okozott, hogy augusztus 17-én Darányi megszerezte a király jóváhagyását mind a négy tanintézet akadémiai rangra emeléséhez.310 Darányi a gyors rangemelést avval indokolta, hogy Óvár nem képes a megnövekedett létszámú hallgatóságot befogadni: egy-egy — negyven-ötven főre méretezett — tanteremben 150—160 hallgató is szorong.30 A konzervatív nagybirtokosok hangadó köreinek szemrehányását így sem kerülhette el: „ismételten felhangzott az a panasz, hogy a gazdasági akadémiák nem lesznek a földbirtokosság hasznára, mert csupán a gazdatisztek igényeit fogják... növelni”, s ezt a munkaadók nem tudják majd kielégíteni. Erre válaszában Darányi a földbirtokosok érdekeire hivatkozott, mondván, hogy a gazdasági tanintézetekben a felvételhez megelégedtek a hat gimnáziumi vagy polgári iskolai bizonyítvánnyal. Ennek az lett a következménye, hogy sok olyan gyenge diák is elvégezte a tanintézetet, akik nem tudtak volna leérettségizni. E réteg a jövőben nem kerülhet be az akadémiára, tehát nem lesznek gyenge gazdatisztek, akik csak kárt okoztak a földbirtokosoknak.312 A földbirtokosok rosszallása arra késztette Darányit, hogy másik tervének, egy főiskola létesítésének a „felvezetését” az Állatorvosi Főiskola nagy tekintélyű rektorára, Hutyra Ferencre bízza.313 Hutjra a fővárosban létesítendő, állatorvosi, erdészeti és mezőgazdasági karokra tagozódó főiskola mellett volt, ám akadtak, akik inkább vidéken szerettek volna főiskolát látni.314 Egymást követték a hivatalos és félhivatalos tanácskozások, a költségvetésben ismét szerepelt egy tétel a fővárosban létesítendő főiskola előkészületeire és 900 ezer K előirányzat telekvásárlásra.315 A viták azonban nem vezettek olyan közös álláspontra, amit Darányi a siker reményével a parlament elé tárhatott volna. Egyre több bírálat érte az 1906-os reformját: a szakoktatás nem nyert vele semmit, sőt, inkább veszített. Az új akadémiák színvonala nem emelkedett, mert ennek sem a személyi, sem a tárgyi feltételei nem voltak meg, ugyanakkor Óvár nagyon indokolt és évek óta elmaradt fejlesztése tovább húzódott. Most is beigazolódott az a tapasztalat, hogy a szakoktatási intézmények fejlesztése egymás rovására történt. A másik baj az volt, hogy a szakoktatás struktúrája „foghíjas” lett: a gazdasági tanintézetek rangemelése folytán a középfok látványosan üres maradt. Az akadémiai oktatás — mivel alulról nem támasztotta alá semmiféle szakoktatási intézmény — tartalmilag légüres térben mozgott, nem volt „küszöb”, ami felett kellett lennie. (A kormányzat e hibája még másfél évtizedig éreztette hatását.) Darányi jó szándékához nem férhetett kétség, ám nem számolt azzal, hogy Óvár oktatási „oldala” sínyli meg reformját, s a kísérleti állomások bőkezű ellátása nem kárpótolja az akadémiát. 87
