Walleshausen Gyula: A magyaróvári agrárfelsőoktatás 175 éve (1818-1913) (Mosonmagyaróvár, 1993)
3. Az első akadémia a dualizmus korában (1874-1919)
Az oktatói kar A magyarul nem beszélő Masch lett az akadémia első igazgatója: köztiszteletben álló személyisége, lelkiismeretes tanári magatartása és minden nemzetiségi részrehajlástól mentes igazságossága szinte predesztinálta eddigi igazgatói pozíciója megtartására. Vele maradtak a korábbi kollégák közül, mint rendes tanárok: Lehmann Oszkár, Rodiczky Jenő, Thallmayer Viktor, Ulbricht Richárd. Máshonnan áthelyezett r. tanárok: Deininger Imre, Kosutány Tamás, Linhart György, Sporzon Pál, továbbá Domokos Kálmán és Székely Mihály. (Utóbbi kettő azonban hamarosan lemondott állásáról.) Rendkívüli tanárokká neveztettek ki: Jummerspach Frigyes, Fehéry János, Nedeczky Ferenc. Az oktatói karhoz tartozott Köhler Vilmos főkertész és Renner Gusztáv intéző is. Kinevezést kapott még Békéssy László, de ő állásáról lemondott.10 Az akadémiává szervezéskor ketten — tanulmányúton — külföldön tartózkodtak: az előző évben végzett (akkor még Hechtl nevet viselő) Cserháti Sándor Halléban és Lipcsében, Cselkó István pedig Münchenben. Cserháti hamarabb tért haza, és már 1875 februárjától segédtanárként tanította a borászatot, gyümölcs- és komlótermelést, továbbá a konyhakertészetet,11 Cselkó István csak 1875 októberében tért vissza a katedrára — most már r. tanárrá előléptetve.12 1875 elején még egy taggal szaporodott az akadémia oktatói kara: Auemhammer ösztöndíjas tanárjelölttel, aki a „növénytani műhelyben” dolgozik majd Deininger és Linhart mellett, tavaszodáskor pedig ,,a phylloxera-gyanús szőlővidékek vizsgálatával fog megbízatni”.13 Valóban kiváló oktatói karral indult az akadémia. Büszkeségüket még növelhette az is, hogy tizennyolcuk közül heten Óvár neveltjei voltak. Nem váltak be tehát azoknak az aggodalmai, akik a bécsi Hochschule für Bodenkultur felállításakor féltették Óvárt színvonalának süllyedésétől, mert két kiváló tanára az egyetemi rangú főiskolára távozott: Hecke Vencel éppen 1874/75-ben töltötte be a rektori tisztet, Haberlandt Frigyes pedig ugyanekkor prorektor volt.14 Ám minden kollegialitás és baráti érzés ellenére is keserű szájízzel gondoltak az Óvárott maradt tanártársak arra, hogy az alma mater csupán akadémiai rangra emelkedhetett (mert a nagybirtok érdeke legfeljebb eddig terjedt), továbbá arra is, hogy az akadémiai r. tanári fizetéssel, évi 1500 forinttal15 szemben, bécsi kollégáik r. tanári alapfizetése 2500 forint + 400 fit lakbérpótlék volt, amihez (ötévenként) 200 frt korpótlék járult. A rektor 600, a dékán pedig 300 frt működési pótlékot kapott.16 Tan- vagy haszongazdaság? Az akadémiai gazdaság 261 kh állami tulajdonú és 61 hold bérletből, összesen 322 kh földterületből állt, felszerelése 1875-ben érte el a kívánt szintet. A szükséges gépek és eszközök mellett 14 igáslóval és 14 jármos ökörrel rendelkezett, és az állattenyésztés is ekkor indult erőteljes emelkedésnek. A gazdaság „állandó biztosított jövedelmét a széles és egészséges alapra fektetett tejgazdaság” képezte. Állománya 56 allgaui tehén, a fejési eredmény 1877-ben 124 528,5 liter tej volt, amit Bécsben hoztak forgalomba. (Ebből 30 pint a Hochschule állattenyésztési tanszékére, Wilckens professzorhoz került, „ki a gyakorlat irányának hódol. ... Igen mulatságos látni, miképp készítenek kék kötőben a tanár és nolens-volens hallgatói vajat és sajtot”).17 A tejből 10 458 frt bevétel származott, vagyis egy tehén 186,42 forint hasznot hajtott. A gazdaság gép- és eszközállományának értéke 1877-ben 16 771 fit, állatállományáé 18 776 frt volt, holdanként pedig btto 79 frt jövedelmet ért el, ez azonban emelkedő tendenciát mutat, és ezért „tetemesen emelkedhet”.18 A gazdaság — Renner Gusztáv vezetésével — prosperált. Ő tudós „gyakorlati” gazda volt a javából.19 A minisztérium 1878. október 1-jén be is rendelte szolgálattételre, majd 1880-ban a kisbéri ménesbirtok igazgatójává nevezte ki.20 Ekkoriban uralkodott el a minisztériumban az a felfogás, miszerint a tangazdaság egyetlen célja: a minél nagyobb tiszta nyereség elérése. Ez szükségszerűen azt jelentette, hogy nem a gazdaság igazodott az oktatás kívánalmaihoz, hanem fordítva, ami viszont legtöbbször megalkuvást, gyakran a képzés csorbulását jelentette. Sporzon a Gyakorlati Gazdában helyesen mutatott rá: „Az intézeti »ha-50
