Walleshausen Gyula: A magyaróvári agrárfelsőoktatás 175 éve (1818-1913) (Mosonmagyaróvár, 1993)
10. A Pannon Agrártudományi Egyetem, Mezőgazdaságtudományi Kar, Mosonmagyaróvár - napjainkban
Utószó A sorsfordító 1989. év októberében ért a megtisztelő fölkérés: írjam meg Óvár történetét. Igen rövid idő, mindössze három esztendő állt rendelkezésemre. E hatalmas munkára nem mertem volna vállalkozni, ha nincs a kezemben az a kb. 12 ezer tételből (cédulából) álló szakoktatás-történeti bibliográfia — közel négy évtizedes gyűjtésem eredménye —, amelynek harmada-fele Óvárt érinti, s ezek közt sok érdekes forrás is akad, amelyek Óvár eddigi történetíróinak elkerülték a figyelmét. így abban a reményben láttam munkához, hogy új részletek megvilágításával sikerül gazdagítanom e kiváló intézményről az ismereteket. Különös gondot kellett fordítanom — megfelelő agrár-, illetve szakoktatás-történeti szintézis hiányában — azoknak a különböző (objektív: a mezőgazdaság, az oktatás, a tudomány hazai és külföldi fejlődése, a politika befolyása; szubjektív: kiemelkedő személyiségek, tudósok, tanárok, politikusok) tényezők vizsgálatára, amelyek hatása (illetve kölcsönhatása) a szakoktatásügy és Óvár sorsának az alakulását meghatározta. Az elterjedt nézet szerint a historiográfus kompetenciája nem terjed ki a legutóbbi generáció történéseire. Egy jubileumi kiadványtól azonban joggal elvárható, hogy egészen a nyomdába adás napjáig rögzítse intézménye fejlődését. Ugyanakkor az olvasónak meg kell elégednie avval, hogy a történetíró csupán a források hierarchiájának élén elhelyezkedő — a társadalmi ellenőrzésnek már többé-kevésbé alávetett — publikációkra támaszkodik, és a mához közelítve egyre vázlatosabban említi meg a főbb eseményeket. Ám éppen e letűnt korszak sok részletéről gyakran csak egyoldalúan, torzítva, nem az igazságnak megfelelően ismerkedhetett meg a kortárs — éppen a nyomdatermékek „jóvoltából”. Ezek pontosítása azonban még több okból is akadályokba ütközik (az egyik legfőbb: a levéltárak még jórészt zárva vannak), s a kutató emiatt nem tehet eleget a forráskritika követelményeinek. Napjainkban ezért félre kell tenni azt az íratlan szabályt, miszerint a történetíró csupán felhasználja a forrásokat, de azok létrehozása nem a feladata: szükség esetén az (inkább a publicisztika műfajához tartozó) „oral history” alkalmazásától sem szabad elzárkóznia. E meggondolásból néhány — hézagpótló — szóbeli tájékoztatást is felhasználtam, mindenkor megjegyezve a közlő nevét; a fontosabbakat írásba is foglaltam és elhelyeztem a kar házi múzeumában. Ugyanezért fogadtam érdeklődéssel a „szóbeli lektorálás” gondolatát is: kapjanak alkalmat a kar közelebbi múltját átélt és a távolabbit ismerő oktatók „kerekasztal” mellett a kéziratban foglaltakkal kapcsolatos észrevételeik közlésére. A kísérlet jó megoldásnak bizonyult; eredményesebbnek, mint amikor a lektorok külön-külön fejtik ki — olykor egymásnak ellentmondó — véleményüket. Az 1993. január 26-ára összehívott kerékasztalnál dr. Kuroli Géza dékán úr — lektori szemléletét és tapasztalatait összegező — bevezetője után a megjelentek közül dr. Iváncsics János tanszékvez. egyet, tanár, dékánhelyettes dr. Czimber Gyula tanszékvez. egyet, tanár, dr. Varga János ny. egyet, tanár urak, dr. Sótonyi László ny. egyet, docens úr, továbbá Várallyay Jánosné könyvtár-igazgatónő mondtak véleményt a kéziratról. Köszönöm hasznosítható megjegyzéseiket, kortársi pontosításaikat, amelyek tükrözték azt a törekvésüket, hogy minél hitelesebben ábrázoja a kötet a legutóbbi korszak eseményeit. Ugyanezt a szándékot juttatta kifejezésre dr. Kuroli Géza dékán úr lektori kötelességét messze meghaladó segítégével, továbbá dr. Czimber Gyula professzor úr, a jubileumi bizottság elnöke sokrétű fáradozásával. Hálásan köszönöm, hogy munkámat mindvégig figyelemmel kísérték és támogatták. Dr. Erdős János c. egyet, docens, kari gazdasági igazgató úrnak a könyv kiadásával kapcsolatos pénzügyi műveletekért, Papp Albertné múzeumi vezetőnőnek a fényképek prezentálásáért, az oktatástechnikai csoportnak — élükön dr. Tersztyánszky Gábor c. egyet, docens úrral — a fotográfiai munkákért fejezem ki köszönetemet. 286
