Walleshausen Gyula: A magyaróvári agrárfelsőoktatás 175 éve (1818-1913) (Mosonmagyaróvár, 1993)
2. Gazdasági felsőbb tanintézet (1850-1874)
A harmadik tanszék professzora az állatgyógyászatot és a természettudományi tárgyak másik csoportját oktatta, a negyediké a matematikai diszciplínák voltak. Egyes tárgyakat szükség szerint külső előadók, főleg uradalmi gazdatisztek tanítottak.14 A diszciplínák e felosztása csak nagy általánosságban érvényesült. Egy-egy oktató kiesése miatt az oktatás nem állhatott meg, tárgyait mások vették át, akár egy tanévre is. Az igazgató a főtárgyak oktatásában vett részt heti 6—8 órában, a többiek 12—18 órában tanítottak, de szükség esetén ennél jóval többet is.15 Az igazgatóhelyettest a tanárok közül a minisztérium bízta meg. Egy segédhivatalnok látta el a titkári, ügyviteli teendőket és kezelte a pénztárt. A tanév megnyitásakor a tanári létszám még nem volt teljes. Pabst igazgató a régi tanári gárdából a már tudományos tekintéllyel rendelkező Masch Antalt ismerhette el rendes tanárul és egyben helyetteséül. Tárgyai: állattan, állatbonctan és -gyógyászat, ásványtan, meteorológia. A második, rendes tanár a szintén kiváló, mindössze 29 éves Moser Ignác a kémiát, fizikát és mechanikát oktatta. A másik két tanári hely betöltésével még várt Pabst. Az építészet oktatójaként hűséges maradt az intézethez Jummerspach Friedrich uradalmi építész. Kolaczek Ervin tanársegéd tárgyai a növénytan, -élettan, -természtéstan és erdészet voltak. Farkas János tanársegéd a lótenyésztést, a rétművelést és a számvitelt oktatta. Az előbbi három, az utóbbi két évig maradt az intézmény szolgálatában. Pabst egyetlen személyt hozott magával Württembergből: Köhler Vilmos kertészt. Ő a szőlő- és gyümölcstermesztést, továbbá a kertészetet oktatta. 1851. március l-jétől az akkor kinevezett Häcker Lajos tanársegédi minőségben adta elő a technológiát és selyemtenyésztést, végül Haberlandt Frigyes kapott tanársegédi alkalmazást 1851. október l-jétől a matematika, a mértan és a rajz tanítására. Már ekkor elkötelezettje volt a botanikának, aminek a tanítását 1853. október elsejétől — most már rendes tanárrá kinevezve — vette át a gyengének bizonyult Kolaczektől. Végre, 1857. október 1-jén, Hecke Vencel kinevezésével teljes lett a tanári kar. Hecke is Óvár neveltje volt. Hosszas hányattatás után, 1851-ben iratkozott be az intézetbe. Ösztöndíjasként, 1853-ban kiváló eredménnyel végzett, utána egy évet tanulmányúton töltött. 1854 októberétől tanársegédként a technológia és a selyemtenyésztés oktatását bízták rá, tanárként az általános és részletes növénytermesztést, üzemtant és becsléstant adta elő.16 Az oktatók anyagi megbecsülésére 1850-ben még nem lehetett panasz. Pabst igazgató évi alapfizetése 3150 forint volt, amihez 840 Ft pótlék járult, továbbá a tandíjakból befolyt összeg 10%-a; 600 Ft — a szolgálati lakás és 3 ló takarmányozása mellett. Az 51 éves Masch és a 39 éves Moser egyformán 1260 Ft alapfizetést és 5% tandíjrészesedést, 300 Ft-ot kaptak. Természetbeni juttatásuk nem volt. Haberlandt és Hecke (34, illetve 36 évesen) 1050 Ft alapfizetése az 5% tandíj részesedéssel együtt évi 1350 forintra rúgott. (Haberlandt — aki ekkor pénztáros is volt — az irodába nyíló kis szolgálati lakást is kapott.) A 27 esztendős Reitlechner tanársegéd 630 forint fizetést, 100 forint remunerációt kapott, és szolgálati lakásul egy lakószobát. Sukup, a mezőgazdasági szaktárgyak gyakorlatvezető adjunktusa (26 éves) évi fizetése 420 forint, amihez 180 forint remuneráció és egy lakószoba járult. Jummerspach, az építészet meghívott előadójaként évi 315 forint tiszteletdíjat kapott. Köhler kertész fizetése 37 éves korában 500 forint volt, amihez 105 forint remunerációt kapott. Szolgálati lakásban lakott és a botanikus kertből származó tiszta jövedelem 20%-a az övé volt.17 Egyedül az igazgató kapott konyhakertet, de Pabst ezt átadta tanulmányi célra. A költségvetésben útiköltség címén 210 forint állt az igazgató rendelkezésére, az oktatói karnak összesen 315 forint. Ez az összeg csak a hallgatóság rövidebb-hosszabb tanulmány útjait kísérő tanárok útiköltségét fedezte, de kevés volt az ifjú oktatók továbbképzését szolgáló hosszabb tanulmányutakra. A kiváló eredménnyel végzett Hecke egyéves tanulmányútra a bécsi minisztériumtól kért és kapót ösztöndíjat, mielőtt 1854. október 1-jén tanársegédi állását elfoglalta. Az oktatók életszínvonala a hatvanas évek végéig a folyamatos pénzromlás miatt rosszabbodott; hiszen ők már nem kaptak természetbeni juttatásokat, amelyek reálértéke némiképp ellensúlyozhatta 31
