Walleshausen Gyula: A magyaróvári agrárfelsőoktatás 175 éve (1818-1913) (Mosonmagyaróvár, 1993)
2. Gazdasági felsőbb tanintézet (1850-1874)
II. Gazdasági felsőbb tanintézet (1850—1874) A szabadságharc leverése után Bach belügyminiszter önkényuralma nehezedett az országra. Magyarország testéről — büntetésül — ismét leválasztották és közvetlenül Bécsből kormányozták Erdélyt, továbbá Horvátországot, és az ország déli részéből szerb vajdaságot hasítottak ki. Magyarországot is a Habsburg Birodalom egyik tartományaként kezelték.1 A bécsi utasításokat a helytartótanács közvetítette; élére a király 1851-ben nagybátyját, Albrecht főherceget, az óvári birtok urát nevezte ki.2 Ekkor már nem volt köze az intézethez: átadta azt az államnak. 1. K. K. höhere landwirtschaftliche Lehranstalt (1850—1868) A minisztérium felterjesztését elfogadta a császár, és 1850. március 22-én aláírta Óvár átvételére a rendeletet. A tanintézet a felszerelésre kapjon 5000 pengő forintot, továbbá évente 8500-at a működésére.3 A legfelsőbb jóváhagyás után a gyakorlati lépések következtek, amelyekhez a szakoktatásügyhöz értő személyre volt szükség. Kapóra jött, hogy a hohenheimi akadémia igazgatója, Pábst Wilhelm Heinrich éppen ekkor „dobta be a törülközőt” — mint biográfusa írja. Az 1798-ban született Pabst mögött ekkor már gazdag és sikeres életút állt. Juhászati felügyelőként kezdte, volt könyvelő, egyesületeket szervezett, folyóiratokat szerkesztett, de legszívesebben tanított. Neve a magyar szakkörök előtt a harmincas években, a darmstadti, illetve kranichsteini gazdasági iskola alapítója és igazgatójaként (1831—1839) vált ismertté.4 Különleges munkamegosztás volt az intézet két fele között: Darmstadt az elméleti oktatásnak adott otthont télen, nyáron Kranichsteinben folyt a (gyakorlati) oktatás, mégpedig egyetlen tárgyból: rétöntözésből — amint erről 1836-ban az Ismertető hírt adott.5 Később az eldenai akadémia, utána, 1845-től a hohenheimi intézet igazgatója volt. Működése alatt emelkedett az utóbbi akadémiai rangra. Most azonban Pabstnak nézeteltérése támadt minisztériumával: elzárkóztak fejlesztési elképzelései elől, takarékosságra szólították fel és sorozatos pénzügyi revíziókkal zaklatták. Pabst — az akadémiai tanács egyetértésével — elutasította a kicsinyes beavatkozást, majd beadta lemondását. A király sokra becsülte Pabstot és marasztalta, de ekkor már ketten is igényt tartottak Pabst tudására. Thum- Taxis hercegi birtokait szerette volna kezeire bízni; Bécs miniszteri tanácsosi állást kínált fel neki azzal a feladattal, hogy szervezze újjá az óvári intézetet. Személyében garanciát láttak arra, hogy az egyetlen felsőfokú tanintézet magas színvonalú lesz.6 Pabst a hívásnak engedve, június 10-én átvette kinevezését, és azonnal munkához látott. Alig kéthárom hét alatt kidolgozta az új intézet szervezeti szabályzatát, s ez még abban a hónapban megjelent Thinnfeld föld- és bányaművelési miniszter rendeletéként.7 Közben megszületett a megállapodás Albrecht főherceg és a bécsi minisztérium között. A szerződés szerint Albrecht átengedi az államnak a várat a benne levő gyűjteményekkel, eszközökkel, a hozzá tartozó épületekkel és kb. 2,5 holdnyi kerttel 2000 forint évi bérért, ugyanakkor évi 800 forinttal hozzájárul a fenntartási költségekhez. Fenntartja a hat ösztöndíjat (120 forintjával), és továbbra is fizeti az esedékes nyugdíjakat. Az adók a főherceget terhelik, valamint a rendkívüli események (árvíz, háború stb.) által okozott károk helyreállítása. A fenntartás költségeit az állam viseli. Az épületek szükség szerinti átalakítását a főherceg megengedi.8 Megállapodtak abban is, hogy a jószágkormányzóság minden fontosabb soron következő munkáról tájékoztatja a tanintézetet. Az egyes gazdaságok alaprajza és vetésforgója litografálva a hallgatók28
