Walleshausen Gyula: A magyaróvári agrárfelsőoktatás 175 éve (1818-1913) (Mosonmagyaróvár, 1993)

7. Mezőgazdasági Akadémia (1954-1962)

gató hangoztatta: 80—90 főnél többet nem tud megfelelő szinten oktatni Óvár.17 Ugyanebben az évben megindult a levelező oktatás is. E tagozatra „csak az vehető fel, aki kétéves mezőgazdasági gyakorlattal rendelkezik, vezető állást tölt be, vagy felügyeleti hatósága olyan munkakörben kívánja foglalkoztatni, amelynek ellátásához felsőfokú mezőgazdasági képesítésre van szükség” (kiemelés tőlem, W. Gy.) — írta elő a mezőgazdasági akadémiák szervezeti szabályzata.18 (Efféle rendelkezés minden hazai felsőoktatási intézményben érvényben volt ekkoriban.)19

Ugyanebben az évben lett teljes az oktatási egységek száma. A tanszékek: Marxizmus— leninizmus; Talajtani-kémiai; Növény- és állattam; Mezőgazdaság-gépesítési és kultúrtechnikai; Növénytermelési; Állattenyésztéstani; Szocialista mezőgazdasági üzemszervezési; továbbá Katonai kabinet; Testnevelési tanszéki csoport; Idegen nyelvi lektorátus.20

Az új tanszékek fejlesztéséhez már több idő állt rendelkezésre. A gyakorlati oktatással azonban változatlanul elégedetlen volt az oktatói kar, saját tangazdaság javíthatott volna csak a helyzeten, mert a gyakorlat fontossága nőtt: a végzettek „azonnal felelősségteljes beosztásba” kerültek és nem volt lehetőségük arra, hogy — mint régebben — 1—2 évet tapasztalt főtisztek szárnyai alatt töltsenek el segédtisztként. Varga Ernő szerint „sokat segítene a mezőgazdasági tudomány és a gyakorlat közötti űr betöltésénél a gazdaságtörténet céltudatos alkalmazása”, a kiváló elődöknek „könyvekben le nem rögzített tapasztalatai”. Nem ismerjük eléggé pl. „a magyar növénytermesztési szakirodalom kialakulásának részletes történetét sem, holott igen fontos adatok birtokába juttathatná kutatóinkat”.21

Az állampárt ugyanakkor a tantárgyi programok politikai tartalma miatt elégedetlenkedett, mert azok „összességükben még ma sem mentesek a Központi Vezetőség 1955. évi márciusi határozatában feltárt jobboldali elhajlásból eredő hibáktól”.22

1956. október 26.

Az intézmény történetének véres, legszomorúbb, leggyászosabb napja.

... Szeptember 3-án 294 hallgatóval megnyílt az újjászervezett akadémia harmadik tanéve. A 136 balek (gólya) letette a hagyományos fogadalmat, és másnap megkezdődött az oktatás. A tantermekben béke és nyugalom honolt, annál kevésbé a falakon kívül: nőttön-nőtt az elégedetlenség az országban. A „személyi kultusz” rovására írt törvénysértések „kijavítása”, vontatott és erőtlen intézkedései nem vallottak arra, hogy a hatalmat megtestesítő állampárt valóban reformokra szánta el magát. Akkoriban sokan még úgy vélték, és el is hitték, hogy csupán „torzulásokról” van szó.

Az egyetemek és főiskolák diákjai a társadalom egészének követelései mellé felsorakoztatták a sajátjaikat is.

A szocializmust hirdető párt és ifjúsági szervezete, a DISZ egyre inkább hitelét vesztette. A diákság elutasította a külső „vezérlést” és saját szervezetét kívánta felállítani — amint az korábban is volt. Óvárott különösen az I. évfolyam „néhány tekintélyes, jó megjelenésű és szervezőképességű hallgatója” követte érzékeny figyelemmel az eseményeket: Danes Lajos, Cserháti Miklós, Szabó József.

22-én este 7-kor összejövetelt szerveztek, hogy vázolják az ifjúság kívánságait. A 12 pontban „kimondottan ellenforradalmi követelések még nem hangzottak el”,23 a Budapestről, az egyetemi DISZ-titkárok értekezletéről betoppanó DISZ-titkár, Lappints Árpád mégsem tette magáévá a 12 pontot és nem értett azokkal egyet Kováts István, a DISZ előző csúcstitkára sem.

A patthelyzetet három napig senki nem bolygatta: folytak az előadások. 25-én, csütörtökön este azonban eljutott a Parlament előtti vérengzés híre Óvárra is. Tiltakozásul az I. évesek néma tüntetést szerveztek a Lenin (ma: Fő) úton és a Magyar utcán, s ezen a hallgatóság túlnyomó része felvonult, majd a Vár udvarán a DISZ-szervezetet feloszlatottnak nyilvánította. Utána Horváth Imre, a városi pártbizottság titkára „magához kérette” a diákság képviselőit, és felszólította őket, tartózkodjanak a további tüntetésektől. (Énekes Ferenc és Szabó József hallgatók előtt a párttitkár kijelentette, hogy „torkig van... az akadémistákkal, és a legjobb elvtársaival az akadémistákat széttapostatja” — amint ezt fegyelmi tárgyalásán Énekes Ferenc elmondta.)24 Ugyanakkor arra utasította a párt tagjait, kü-192