Walleshausen Gyula: A magyaróvári agrárfelsőoktatás 175 éve (1818-1913) (Mosonmagyaróvár, 1993)
7. Mezőgazdasági Akadémia (1954-1962)
VII. Mezőgazdasági Akadémia (1954—1962) 1. A TANULMÁNYI IDŐ: 3 ÉV Az MDP téveszmére alapozott agrárpolitikája hamarosan súlyos kudarcba fulladt, amit nem csupán a vétlenül bebörtönzött mintegy negyvenezer egyszerű foldmíves és a nyomorgó-éhező falu, hanem az egész ország megszenvedett. Az erőszakos tsz-szervezés 1951-ben éhínségbe torkollott, amin még a kenyérjegy újbóli bevezetése sem enyhített. A válságosra forduló helyzetben meghátrált a kormányzat, és kénytelen volt belátni többek között azt is, hogy a gyorstalpalókon beszajkózott üres politikai szólamokkal nem pótolható a szaktudás; és hallgatott azoknak a szavára, akik javasolták: állítsák az ideiglenesen szüneteltetett — utolsó szervezeti formájukban — vidéki egyetemi osztályokat újból a mezőgazdasági felsőoktatás szolgálatába. 1953-ban — nyilvánvaló személyi okok1 — juttatták lépéselőnyhöz Debrecent: ebben az évben itt, 1954-ben Óvárott és Keszthelyen indult meg újra a felsőfokú szakképzés — egyelőre csak akadémiai szinten, 3 (levelező tagozaton 4) éves tanulmányi idővel. Ennek kezdetben a „sürgető káderszükséglet”, majd a takarékosságra hivatkozás volt az oka.2 Az 1954. évi 21. számú tvr. szerint az akadémia rendeltetése: „sokoldalú mezőgazdasági szakismerettel rendelkező felsőfokú képesítésű szakemberek képzése a mezőgazdasági termelőüzemek, elsősorban a termelőszövetkezetek és a gépállomások részére”. A végzettek szakképzettsége: okleveles agronómus. E főiskolai szintű diplomájuk alapján a szakmai továbbképző tanfolyamokon a többi felsőfokú végzettségű agrárszakemberrel azonos feltételek mellett vehetnek részt. Háromévi munkaviszony után diplomájuk feljogosítja őket arra is, hogy a gödöllői Agrártudományi Egyetem valamelyik karának levelező tagozatán folytassák tanulmányaikat. Az akadémiák között területi megosztás is érvényesült: Óvár arra törekedett, hogy hallgatói az Észak-Dunántúl termelési viszonyait ismerjék meg jól.3 Az oktatás feltételei: felszerelés és berendezés Az 1954. március 26-án kinevezett Dudits Dénes gazdasági igazgatóhelyettes hozzálátott az akadémia szervezéséhez, a működési feltételek megteremtéséhez. Az igen elhanyagolt állapotban levő épületek tatarozása, a taneszközök felkutatása sok munkával járt. Bár az első tanévben felállított öt tanszékből csak három volt eszközigényes (Kémiai és talajtani; Növény- és állattani; Műszaki), ezeknek a felszerelése nagy erőfeszítéseket követelt. A régi felszerelésből csak az került vissza, amit sikerült valahol a városban eldugva megtalálni, ugyanis az épületből elköltözött technikum semmit sem volt hajlandó visszaadni az akadémia (illetve osztály) hajdani felszereléséből. A beruházási keret pedig igen szűk volt, de a piac még szűkebb: előfordult, hogy selejtesnek, használhatatlannak bizonyult az, amit csak hosszas utánjárással sikerült beszerezni. Május 20-án a személyzet összeválogatásával megkezdte működését a tanulmányi osztály is. A volt egyetemi osztály alkalmazottai közül többen — főleg adminisztratív és fizikai dolgozók, de néhány oktató, köztük a június 1-jén igazgatóvá kinevezett Varga Ernő is — tértek vissza az intézményhez, de a korábbi egyetemi helyett most csak főiskolai státusokra. Az előkészületek gondjait tetézte a minden addiginál nagyobb árvíz: július második felétől mintegy ezer hajléktalannak nyújtott átmeneti szállást az akadémia.4 Az újrakezdés gondjai Az újjászervezett akadémia első tanéve 13 főiskolai besorolású oktatóval (3 tanár, 3 docens, 7 adjunktus) és 94 I. éves hallgatóval szeptember 5-én ünnepélyesen megnyílt. A felvettek 30%-a szakérettségivel, a többiek főleg mezőgazdasági középiskolával kerültek az akadémiára. Hamarosan 189
