Walleshausen Gyula: A magyaróvári agrárfelsőoktatás 175 éve (1818-1913) (Mosonmagyaróvár, 1993)
6. A Magyar Agrártudományi Egyetem Mosonmagyaróvári Osztálya (1945-1949)
vészi felikép” által illusztrált előadáson ismertette Timaffy László az intézet működését, és beszámolt a hallgatók által a környező falvakban végzett 600 kérdőíves szociológiai felmérés eredményéről.26 A megújult növénynemesítés „A nagy pusztulás után szinte csodaszámba ment, hogy a magyar növénynemesítés anyaintézete, a magyaróvári Országos Növénynemesítő Intézet és a nemesített növényfajták törzsanyaga részben az intézet, részben a magyar növénynemesítők áldozatos munkája révén úgyszólván csorbítatlanul megmaradt” — úja Villax Ödön, az intézet igazgatója. A nagybirtokok felosztásával azonban elvesztek, illetve megszűntek a növénynemesítés eddigi bázisai, szakemberei szétszóródtak, többen állás nélkül tengődtek, ezért új alapokra kellett helyezni a növénynemesítést, amit 1946-ban Villax már tervszerűen ki is épített. Felújította a háború alatt megszakadt külföldi kapcsolatokat és 1946 szeptemberében már egyéves felsőfokú növénynemesítő tanfolyamot indított. Ezen 12-en vettek részt.27 A nemesítést az állami gazdaságokra helyezte át, és sorozatos tanfolyamokat rendezett az állami gazdasági szakszemélyzet részvételével.28 A biztató kezdetek után 1947. február 3—8. között meg lehetett rendezni az Országos Növénynemesítési és Vetőmagtermesztési Ankétet, amelyen a „dermesztő hideg ellenére” több mint 150-en jelentek meg.29 Folytatni lehetett a nagyszabású szakirodalmi vállalkozást, a Növénynemesítés című kézikönyv összeállítását is. Az elsősorban egyetemi hallgatói számára írt, a nemzetközi összehasonlítást is kiálló tan- és kézikönyv 1. kötetét Villax 1944-ben már kiadatta, második kötete, a Különleges növénynemesítés 1947-ben jelent meg. Villax több kiváló munkatársát bevonta egy-egy fejezet megírásába. A szerzők között megtalálható Sedlmayr Kurt, Fleischmann Rudolf, az ifjú Győrffy Barna, akinek a neve kolhicinnel végzett poliploidizációjáról a nemzetközi tudományos világban már elismerést aratott,30 továbbá a még akadémiai korszakban végzett, kiemelkedő munkásságot felmutató Berzsenyi-Janosits László, Barsy Sarolta stb. A magyar állattenyésztők ünnepe 1896-ban, amikor a nagybirtokok árnyékában Újhelyi Imre megalapította a kisgazdák Magyaróvári Szarvasmarha-tenyésztő Egyesületét, nem gondolta, hogy fél évszázad múlva országos ünnepség keretében emlékeznek meg tevékenységének kiváló eredményeiről. Az ünnepség fényét nem halványította el, hogy nem pontosan az 50. évfordulón, hanem némi késéssel került arra sor: 1947. szeptember 8-án. Baintner Károly professzor, egyesületi elnök megnyitó szavai után az ünnepi beszédet Schandl József, a Mezőgazdaságtudományi Kar dékánja, Újhelyi egykori tanítványa, majd tanársegédje tartotta. Végül megkoszorúzták Újhelyi szobrát. Az állatdíjazáson több mint 300 szarvasmarhát és tenyészlovat bíráltak el az ország legjelesebb szakemberei, jeléül annak a megbecsülésnek, amely Ovár és környékének állattenyésztése iránt országszerte megnyilvánul. Nagyszabású oktató-, termény- és méhészeti kiállítást rendeztek, és sikeres volt a Gépkísérleti Állomás bemutatója is. Az ünnepségen jelen volt S. Szabó Ferenc államtitkár. A kiállítás alkalmával tartotta ülését a Kisalföldi Földmívelésügyi Tanács. Az Új Magyar Föld képes riportban számolt be több oldalon a kiemelkedő eseményről.31 A gazdaság A tangazdaság leghamarabb heverte ki a háborús károkat. Az állatállomány az 1946/47. tanév végére megháromszorozódott. A legfontosabb — és a legsikeresebb — a tehenészet helyreállítása volt annak köszönhetően, hogy az FM svájci importból 11 tehenet juttatott a gazdaságnak. A sertésállomány a megmaradt egyetlen hasas kocából 1947 nyarára 40 darabra növekedett. A fogaterő is elérte azt a szintet, amire a jelentősen megnövekedett terjedelmű tangazdaság talajmunkáinak elvégzéséhez szükség volt. A felszerelés is gazdagodott, és a tangazdaság ekkoriban „valóban be tudta tölteni... gyakorlati oktatási” feladatait.32 181
