Walleshausen Gyula: A magyaróvári agrárfelsőoktatás 175 éve (1818-1913) (Mosonmagyaróvár, 1993)
5. Mezőgazdasági főiskola (1942-1945)
kapott megbízást arra, hogy a kitelepüléssel kapcsolatos ügyeket vegye kézbe. Teltek a hetek, de még mindig nem tudták, hova mehetnének, s amikor a debreceni kollégák Linzet javasolták, az óváriak e várost nem találták alkalmasnak. De valamilyen engedély vagy aláírás is hiányzott még. Végül február második felében a nyilas minisztérium táviratban közölte: a közeli napokban egy vonatot indítanak, amely a tárca intézményeit vinné Ausztriába. A mosoni állomáson 48 órát tartózkodik majd a szerelvény, hogy a főiskola bepakolhasson. Nem lehetett tovább halogatni a döntést. Az oktatói kar többségének az volt a véleménye, hogy az áttelepítés beláthatatlanul súlyos erkölcsi következményekkel járna, amit nem vállalnának. A főiskola maradjon Óvárott. Határozott állásfoglalásuk alátámasztásául folytatták az előadásokat. Március 24-én a közelgő front arra kényszerítette a tanári kart, hogy szüntesse be az előadásokat, amelyeknek már csak 35 hallgatója volt. Az oktatói kar három tagja és egy tisztviselő elhagyták a várost, a többség azonban mindenre elszántan, maradt a helyén.39 28-án a visszavonuló náci csapatok felrobbantották a magyaróvári rádióadót, két nap múlva felgyújtották a lengyárat, 31-én a műselyemgyárat és felrobbantották a parki és a kálnoki hidat, majd gyalázatos tetteik után sürgősen elhagyták a várost. Fellélegzett a lakosság, amikor megtörtént az, amire kevesen számítottak: a szovjet csapatok lövés nélkül vonulhattak be a városba.40 Tolbuhin csapatát Szatler János polgármester fehér zászlóval fogadta.41 Első lépések az új világban A kezdet biztató volt: már a következő napon megjelentek a szovjet katonai városparancsnoknak az élet újraindítására felszólító plakátjai. S aki az első szóra engedelmeskedve megindult a főiskolára, hamarosan megtudhatta, hogy emberi életben nem esett kár, a főiskola teljes személyzete átvészelte az utolsó napokat. A főiskola területére érve azonban szomorú látvány fogadta a látogatót: a visszavonuló német csapatok értelmetlen pusztításának nyomai. A Lajta vasbeton hídjának romjai a vízben hevertek, a robbantástól a közeli új tanügyi épület súlyosan megrongálódott. Nagy károk keletkeztek a növénytani, növénytermesztéstani, kémiai, állatbonctani és állattenyésztéstani gyűjteményekben, illetve felszerelésben. A tudományos és az ifjúsági könyvtár is megsérült; nem lehetett tudni, mi maradt meg a korábban már biztonságba helyezett laboratóriumi és egyéb oktatási eszközökből. A konviktus is lehangoló képet mutatott: a bútorzat egy részét elhurcolták, a maradványokat pedig a beköltözött menekültek használták. A sportszertár üresen tátongott, még a bútorzatnak is nyoma veszett. A tangazdaságot is kifosztották: a menekülő csapatok 54 szarvasmarhát, 32 sertést és 31 lovat vittek magukkal. Még csoda, hogy megmaradt egy traktor, amit azonban bármikor igénybe vehettek, hiszen Ausztriában és Csehországban még dörögtek a fegyverek. Groffits első teendője a károk felmérése és a tájékozódás volt. Sokan ekkoriban szereztek csak tudomást arról, hogy alig két hete, március 15-én a náci csapatok alól felszabadult területeken kihirdették a földreformot, miszerint felosztották — megváltás nélkül — a 100 holdon felüli „úri” és a 200 holdon felüli „paraszti” birtokokat. Már nemzedékek óta várták a társadalmi haladást szorgalmazó gondolkodók a földreformot, amely felosztja a nagybirtokokat, hogy egészséges birtokstruktúrát hozzon létre, és — ami ezzel jár — elősegítse a polgáriasodást. Most azonban a birtoknagyság alacsony határa meglepte a szakértőket, de még a legképzettebb agrárpolitikusok közül is csak a legtájékozottabbak sejtették meg a csapdát: az ultraradikális földreform a sztálini típusú szövetkezetek ideológiai indokolásának feltételeit teremtette meg. S hogy ez mit jelenthetett, milyen következménnyel jár majd a mindössze harmadik tanévét élő főiskolára nézve? — ezt még nem lehetett felmérni. Április 19-én megindult a polgári közigazgatás, és e napra hívta össze a kari ülést Groffits, hogy megbeszéljék a teendőket az oktatás megindítására. Először a romokat kellett eltakarítani, a törmelékektől a még használható helyiségeket megtisztítani, hogy hozzáláthassanak a biztonságba helyezett berendezés és felszerelés elhelyezésére és tisztán lássák, mit kell pótolni vagy kisebb munkával kijavítani, hogy az előadások mielőbb megindulhassanak. 173
