Magyar Béla - Olajos Csongorné - Précsényi Árpád (szerk.): A Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola Évkönyve, 1973/74-1977/78

I. ÜNNEPI BESZÉDEK ÉS KÖSZÖNTÉSEK

kt, jó és állandóan fejlődő együttműködés van. Sokat meríthettünk a szov­jet felsőoktatás tapasztalataiból, és sok eredményt felhasználhattunk a két­oldalú kapcsolatok intézményes rendszerében. A jövőben is ezt tesszük a baráti együttműködés és az internacionalizmus jegyében. Az évforduló al­kalmából további sok sikert kívánunk szovjet elvtársainknak, barátainknak a fejlett szocialista társadalom megvalósításában, a kommunizmus felépíté­sében. Igen tisztelt Elvtársak! A Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola e tanévtől már teljes egészé­ben Győrött működik. Ezzel az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletét végrehajtottuk. Ez azon­ban az intézmény életében csak a kezdetet jelenti. Az állandó fejlesztés az oktatásban, nevelésben és a kutatásban - még igen nagy feladatokat állít Önök elé, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola vezetői, oktatói, dolgozói és hallgatói elé. Szívből köszöntöm Önöket, köszönöm eddigi munkájukat. További jó eredményeket kívánok. A létesítményt a beruházótól átveszem, és a főis­kola hallgatóinak, oktatóinak és dolgozóinak eredményes munkát kívánva átadom., Háry Béla, az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottsága első titkárá­nak ünnepi felszólalása:. Kedves Elvtársnők és Elvtársak! Tisztelt Ünneplők! A Győr-Sopron megyei Pártbizottság nevében örömmel üdvözlöm a Közle­kedési és Távközlési Műszaki Főiskola dolgozóit, oktatóit és hallgatóit ab­ból az alkalomból, hogy a főiskola létesítése befejeződött. A munkában résztvevő elvtársak nagy feladatot oldottak meg. Tapasztaltuk, hogy a ter­vezők, beruházók, a kivitelezők mindvégig törekedtek arra, hogy minél szebb, színvonalasabb főiskolát létesítsenek. A főiskola dolgozói is azon voltak, hogy az építők munkáját segítsék, továbbá, hogy a főiskola, mint intézmény működését minél korszerűbbé, eredményesebbé tegyék. A kö­zös munka eredménye most az, hogy a közlekedés és hírközlés valamint a járműgyártás új főiskolájában minden adott ahhoz, hogy jól képzett üzemmérnököket bocsássanak ki az életbe. 20

Next

/
Thumbnails
Contents