Magyar Béla - Olajos Csongorné - Précsényi Árpád (szerk.): A Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola Évkönyve, 1973/74-1977/78
I. ÜNNEPI BESZÉDEK ÉS KÖSZÖNTÉSEK
Épül a főiskola dr. lakatos László, az MSZMP Győr városi Bizottsága első titkára, Zámbó József, a Győr Városi Tanács elnöke. A Himnuszt és dr. Hegedűs Gyula főigazgató elnöki megnyitóját követően a főiskola győri megvalósításáért felelős szervek vezetői a következők szerint tettek jelentést: Mangel János a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Oktatási Beruházási Felügyelőségének vezetője: Mint a beruházás irányítója jelentem, hogy a Közlekedési és Távközlési Főiskola kormány által kiemelt nagyberuházását a közreműködő vállalatokkal és szervekkel együtt, az engedélyezett költségkereten belül, a megállapított határidő előtt két hónappal befejeztük, az épületeket folyamatosan üzemeltetésre a főiskolának átadtuk. Mányoky László a Középülettervező Vállalat igazgatója: Mint a generál-tervező szervezet vezetője jelentem, hogy a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola épületegyüttesét a jóváhagyott programnak 14