Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola - Testületi ülések, 1971
1971. február 27., Vezetői értekezlet
5* A971 EMLÉKEZTETŐ az 1971* II. 27.-én tartott vezetői értekezletről. Jelen vannak: őr. Hegedűs Gyula főigazgató, Dr. Précsényi Ar. ád/ a Főigazgatói Hivatal vezetője, Szijártó László kari igazgató, Poprádi János gazdasági igazgató, Kerti Lajos pártalapszervezeti titkár. 1/ Hegedűs elvtárs az értekezletet megnyitja és bejelenti a következőket: március 1-én megbeszélés lesz a Művelődésügyi Minisztérium illetékeseivel, kéri a Főigazgatói Hivatal vezetőjét és a Kar igazgatóját a részvételre;- franciaországi tanulmány-utjának időtartama alatt kéri, hogy a Főigazgatói Hivatalban a kialakított ügyiratkezelés! - postázási rend szerint történjék az ügyintézés, vezetői értekezleteket rendszeresén kell tartani; az aláirás a "távollévő főigazgató helyett: Szijártó László kari igazgató" legyen;- a felsőfokú technikumokkal a Főigazgatói Hivatal vezetője foglalkozzék;- a I£PM-el ugyancsak a Főigazgatói Hivatal vezetője tartsa a kapcsolatot, kérte Lénárt és Katona elvtársakat, valamint a MM részéről Serfőző elvtársat a segitségnyujtásra, 2/ Poprádi elvtárs beszámol arról, hogy a BME kiküldöttjével együtt megnézték a II. emeleti Tamás Ilona féle lakást, majd átadja a helyszinrajzot;- bejelenti, hogy Deák Béláné munkábaállitása a Gazdasági Hivatalban március 1-től esedékes, besorolását és illetményét kéri meghatározni; bejelenti, hogy Saskői Vilmosné betegállományból visszatért, s miután a betegsége alatt is értékes munkákat végezett, kéri ennek elismerését, majd a Gazdasági Hivatal munkája megerősitésének szükségességét hangsúlyozna;- gépkocsivezetőt mindezideig nem tud ajánlani, az Autóközlekedési Tanintézetben Deák elvtársnő utján fogja majd a felhivást felhelyezietni, majd ismerteti a gépkocsivezetőkre vonatkozó bér-és tulórarendeletekben foglaltakat. 3/ Főigazgató elvtárs fentiekkel kapcsolatban a következők szerint határoz:- az épületben lévő lakások ügyében az Mit-ben Pálinkás elvtársnőt időnként keressük meg; Deák Bélánét csoportvezetőnek, 32oo.-Ft havi illetménnyel kell kinevezni, feladata a számviteli csoport vezetése és az ellenőri teendők ellátása. lí