Horváth Richárd (szer.): Iskolai Levéltár - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Segédletek 1. (Győr, 2003)

III. sorozat

Iskolai Levéltár III. sorozat (Évzáró és iskolalátogatási jelentések) (1905 - 1948) A sorozat létrehozása az iratanyag ellenőrző rendezésekor történt meg. Kialakítása mellett kutathatósági és szerkezeti indokok egyaránt szóltak. Ezen okok legfontosabbika az a tény volt, hogy a jelentések mintegy negyede az Iskolai Levéltár II. sorozatában helyezkedett el iktatva, amíg nagyobbik hányada gyakorlatilag rendezetlenül, és ami fontosabb: iktatás nélkül hevert a Püspöki levéltár raktáraiban. E tarthatalan állapot felszá­molásának legjobb módja a két sorozat-elem egyesítése volt, amelyek ennélfogva önálló, immáron egységes szerkezetű sorozatban kaptak he­lyet. A sorozat összetétele rendkívül egyszerű. Településenkénti betűrend­ben, az egyes településeken belül pedig időrendben helyezkednek el az egyes iskolalátogatási és évzáró jelentések. E jelentéseket minden tanév végén a plébános (évzáró jelentések), illetőleg az iskolaszéki elnök a kerületi tanfelügyelővel közösen (iskolalátogatási jelentések) nyújtották be az Iskolai Főhatósághoz. Az évzáró jelentésekből az iskola felszereltségéről, a tanítók és a gyermekek számáról, a hittanoktatásról, és a tantestületről kaphatunk rövid, ugyanakkor - formanyomtatványról lévén szó - kiváló áttekintési lehetőséget, statisztikai vizsgálatokhoz is alapot nyújtó információkat. Az iskolalátogatási jelentésekben viszont ez egyes tanítókról olvashatunk (a fentebb említett szempontok mellett) rövid, tömör jellemzéseket. Emlí­tettük: mindkét jelentéstípus egységes formanyomtatványként készült. Ettől jelentősebben csak az 1920-as évek első felébben tértek el, amikor a régi, első világháború előtti nyomtatványok a jelek szerint már kifogytak, s az Iskolai Főhatóság szervezeti-anyagi okokból kifolyólag csak évekkel később készíttetett új nyomtatványokat. Ezek hozzávetőlegesen 1924- 1925 táján tűnnek föl. A sorozat terjedelme 7,4 ifm, amely 37 raktári egységből (37 doboz) tevődik össze. Publikációban a sorozat esetében az alábbi hivatkozási fonna ajánlott: Egyházmegyei Levéltár - Győr. A győri püspökség levéltára. Iskolai Levéltár, III. sorozat (Évzáró és iskolalátogatási jelentések), Évzáró/Iskolalátgatási jelentés, xx település/yyyy év. 93

Next

/
Thumbnails
Contents