Koltai András: Batthyány Ádám. Egy magyar főúr és udvara a XVII. század közepén - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 14. (Győr, 2012)
V. "Csak egy jó véget látunk". Élet és halál az udvarban
Élet és halál az udvarban 495 Ádám fiai nem mindig voltak olyannyira gondosak a levéltár gyarapításában, mint apjuk, de az általa kialakított írásbeliség gyakorlata bizonyos mértékig továbbra is megmaradt. Főként az ily módon keletkezett és „conservált levelek” tették lehetővé azt is, hogy az utókor ma is bepillantást nyerhet egy XVII. századi főrendű család életébe. Imázs és emlékezet Az előző öt fejezet mindenekelőtt arra tett kísérletet, hogy rekonstruálja azokat a történelmi, földrajzi, társadalmi, családi és vallási körülményeket, amelyek a XVII. század közepén meghatározták egy sok szempontból tipikus, nyugat-magyarországi, katolikus főnemes (vagy a XIX. században meghonosodott kifejezéssel: arisztokrata) művelődési és politikai lehetőségeit. Vizsgálódásom középpontjába az udvart állítottam, az úr kibővített családját, azt a szervezetet, amely lehetővé tette, hogy a rangja és vagyona által megkövetelt különféle feladatoknak eleget tudjon tenni. Batthyány Ádám 1610-ben olyan családba született, amely több generáción át vezető szerepet vitt Nyugat-Magyarországon. Bár protestáns meggyőződésű szülei 1620/1621-ben Bethlen Gábort támogatták a Habsburgok ellen, ő maga 1629-ben katolizált, II. Ferdinánd császár kamarásaként szolgált, akitől 1630-ban grófi címet kapott, majd 1633-tól dunántúli és Kanizsával szembeni főkapitány lett. Egész életében igyekezett megfelelni a fiatalkorában a császári udvarban látott eszményeknek és kulcsfontosságú katonai feladatának, amelytől egy állandó háborús nyomás alatt álló országrész biztonsága függött. Ami Batthyány Ádám katonai és politikai működését illeti, az a három évtized 1629 és 1659 között, amelyre működése esett, nem hozott alapvető változást a Magyar Királyság nyugati részének életében. Az oszmán hódoltság felől érkező és a békés életet ellehetetlenítő katonai agresszió mindvégig folyamatos volt, emiatt a középkorból csekély változtatásokkal fönnmaradt familiaritás rendszere továbbra is virágzott,442 és mindenekelőtt ez határozta meg Batthyány Ádám udvarának képét is. Az 1630 körüli években az Esterházy Miklós köré sereglett magyar főrendek - köztük Batthyány Ádám - ugyanúgy az oszmán kérdés megoldásában látták Magyarország fő problémáját és törekvéseik fő célját, mint az 1650-es években a Zrínyi Miklós körül kristályosodó csoportosulás. 1626-ban Esterházy Miklós éppúgy a végromlás szélén látta az országot a hivatalos 442 Vö. Varga J.: Szervitorok 8., 192.
