Koltai András: Batthyány Ádám. Egy magyar főúr és udvara a XVII. század közepén - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 14. (Győr, 2012)

IV. "Az jó és hű szolgákat". Az udvari társadalom

314 ,Az JÓ ÉS HŰ szolgákat’ Ezek szerint tehát az inasok jelen voltak reggel és este Batthyány Ádám öltöztetésekor, napközben pedig legalább kettejüknek előszobájában kellett tartózkodnia. További két inasnak, a „benn hálónak” és bortöltőnek külön feladata is volt. További részleteket tudhatunk meg az inasok szolgálatáról abból az instrukcióból, amelyet Batthyány Kristóf adott 1681-ben hopmes­­terének, Ágoston Jánosnak. Akkor is volt az inasok között bortöltő és „benn háló”, akik közül „egyik mindenkor itt jelen legyen, a másika se mehessen pedig a városra tűlünk való kéredzés nélkül”. A többi inasok legfontosabb feladata az volt, hogy az úr szobája előtti szobákban, tehát az audiencia­házban és az ebédlő palotában várjanak szolgálatra. Ha más, tekintélyesebb familiáris nem volt jelen, az inasok bocsátották be az úr elé a vendégeket is. Ha „idegen uraimék vagy egyéb böcsületes emberek ha jünnek, előttök le ne üljenek, vagy sövegeket előttök föl ne tegyék, hanem inkább alájok széket fogván udvaroljanak nékiek” - parancsolta Batthyány Kristóf.3'*' Miután az inasok a legbizalmasabb tárgyalások közepette is az úr elő­szobáiban tartózkodtak, titoktartásra voltak kötelezve. Batthyány Ádám 1648-ban készült udvartartási tervezete szerint az inasok „azon esküsznek meg, hogy ők az úr őnagysága ajtajára szorgalmatos gondot viselnek”, és ha ott „mi magános titkos dolgokat beszélleni ... hallanak, azt magokban tart­ják, és vásárra ki nem hordozzák.”37' Hogy Batthyány Ádám inasai tettek-e erre végül esküt vagy sem, nem tudjuk, de valószínűleg igen, mivel fia, Bat­thyány Kristóf is arra kötelezte inasait, hogy „amit házunkban látnak vagy hallanak, a legkisebbet se mondják ki, hozzánk való hütvös kötelességink is azt hozván magával”.3'8 Az unoka, Batthyány II. Ádám udvarából az inasok eskümintája is fönnmaradt, amelynek leglényegesebb része így szólt: „ha mi titkot tudnék, látnék vagy tapasztalnék méltóságos uram őnagysága dolgaiban, híven, igazán, titokban és állhatatosan megtartom”.376 377 378 379 Az inasok éjszaka is ezekben a belső szobákban aludtak, ezért a rendtar­tások részletesen előírták nekik, hogy vigyázzanak a berendezésre.380 Bat­thyány Kristóf 1681-ben előírta inasainak, hogy „az asztalokon se éjjel, se nappal ne feküdjenek, se ne üljenek. Az söllye székekben való ülésnek is bé­két hadjanak. Ha nem állhat, s ülni akar, üljön faszékre.” Arra is vigyázniuk kellett, hogy az ablakok este csukva legyenek, továbbá, hogy „játékot itt az palotán, audienciás házban, s annyival inkább a belsőbb házainkban indéta-376MURt 113-115. n° 2-7. 377MURt 97. n° II/1. 378MURt 116. n° 14. 379MOL P 1336. 2. cs., Formulárék, p. 149. 380Vö. MURt 64. n° 12., 87. n° IV/9., 112. n° 8., 128. n° 1/27.

Next

/
Thumbnails
Contents