Nemes Gábor - Vajk Ádám (szerk.): In labore fructus. Jubileumi tanulmányok a Győregyházmegye történetéből - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 13. (Győr, 2011)
Ábrahám Imre: A 14-17. századi Nyúl község rövid történetei földrajza
A 14-17. századi Nyúl község rövid történeti földrajza 33 Mohács és a török kiűzése között a nyúli hegyben a jegyzékek szerint 1552 és 1677 között folyt dézsmáltatás, ami akkor sem történt rendszeresen, hanem hol éveket összevonva, hol meg évtizedek kihagyásával. 1548 és 1551 között nyúli jobbágyok is elköltöztek Lébény, Győr, Pápa, Szőgye, Balony, Vámos, Kóny, Bácsa helységekbe, mint távolabbi és biztonságosabb helyekre. Győrbe elfoglalásakor, 1594-ben, sőt a török hírére már korábban is elmenekült a Győr környéki lakosság a nyugatibb és északibb területekre.72 Helyenként kitapinthatjuk az elképzelhető közvetlen összefüggést: az 1556-ot követő hét-nyolc évben 25 fővel csökken a korábbi 120 fős adózó réteg, ami következménye lehet a szomszédos Kisbarát elpusztításának.73 Rá tíz évre visszaáll a létszám, sőt 1586-ig mintegy 40 fővel gyarapszik is. A nagy veszedelemnek ennél már 15 fővel kevesebben mennek elébe, hogy a veszedelmek után csak egyenként-párosával merészkedjenek vissza, hiszen az esetleges kedvezmények figyelembe vételével is csak 1611-ből való az első három fős felvétel. Az 1619-i portaösszeírás mutatja a zsitvatoroki béke gyéres gyümölcsét, miszerint a hármas falu részei 2-2 és fél portát számlálnak, és a veszprémi püspök (Kisnyúl, Nagynyúl), valamint a győri káptalan (Káptalannyúl) mint földesúr mellett szolgálni volt kénytelen 1-1 török urat is. Már helyzetük alapján sem lehet semmi jóra gondolni, pedig a törvényesített állapot a gyakorlatban sokkal áldatlanabbnak bizonyult. És következtek a lakosságot ért zsarolások és kegyetlenkedések évtizedei, őket pedig az 1627-i szőnyi béke sem bírta megakasztani. A jégverés mégsem folytatódott, mert ahogy Horváth József írja: „ A falusi lakosság többsége számára nyilván nem az elvándorlás jelentette a megoldást: ott kellett élniük, megküzdeniük a napi gondokkal."74 Bár mintha a mi statisztikánk nem ilyen egyértelműen fogalmazna: az 1580-as dézsmajegyzék neveinek csak 40%-a jelenik meg az 1624-esben. Mintha a többség mégsem tért volna vissza a bujdosásból, és a lista másfajta nevekkel töltődött volna föl. A számokban megugrást persze majd csak a vasvári béke hoz, és 1669-70-ben addig nem látott magasságokban táncolnak az éves adatok. Igaz, örömük nem tartós, lesz még két visszaesés is, az egyik az 1670-et követő éveké 64, 131 és 150 adózóval, a másikról tudjuk, hogy azt a török 1683-as Bécs elleni fölvonulása váltotta ki, de róla számszerű adatunk nincs. A 1669-70-es 235, illetve 241 adatot termő tizedjegyzékekhez kívánkozik a megjegyzés, hogy ez már a község újratelepülésének az ideje, és úgy tűnik, hogy a fölszaporodás mögött ott az új jelenség: a szőlőhegy benépesüléséé. Erre pedig szót kell vesztegetni a településnek az azt követő 18. századi hihetetlen demográfiai robbanása75 és a szőlőhegynek erre épülő 19. századi önállóvá válása miatt. Az ilyen fejlődés láttán alakulhatott ki a nemzedékek tudatában az a nézet, amelyik a fejlettséget kezdetektől meglévőnek tekintette. Vele szemben tanulmánya záró részében a történeti tényt fogalmazza meg Gecsényi Lajos is: „Miként a 72Gecsényi Lajos, Bedy Vince és Ráth Károly adatai. 73Ráth: Hódoltság 6. 74 Horváth József: A monostorkörnyék falvainak mindennapjai a 16-17. században. In: Takács Imre (szerk.): Mons Sacer 996-1996. Pannonhalma 1000 éve. I III. Pannonhalma 1996. II. 25-37. 75 Ábrahám Imre: Nyúl község nyelvkincse. Bp. 1991. 20.
