Dreska Gábor: A pannonhalmi konvent hiteleshelyi működésének oklevéltára I. (1244-1398) - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 6. (Győr, 2007)
Előszó
Előszó 9 Az egyházi intézmények „csak” a működési helyszínt és a működtető személyzetet biztosították a hiteleshelyek számára, míg a kiadványok mennyiségi és minőségi változásai sokkal inkább a királyi hatalom, a központi kormányzat akaratától függhettek. Politikatörténeti, uralkodási évszámok alapján meghúzva a kötethatárokat elkerülhetetlen lenne majd II. Lajos király halálát, a politikai értelemben vett középkori Magyarország bukását cezúraként feltüntetni, amit mindenképpen indokolt elkerülni. A hiteleshelyi gyakorlatnak ugyanis ez nem vetett véget, az intézménytörténetben jelentős törést eddigi tudásunk szerint Pannonhalmán nem okozott; ha azonban mégis a kiadványokban megragadható határkő volt, akkor ezen változások megismeréséhez az 1526. esztendőt nem vég- vagy kiindulópontként, hanem a vizsgált időszak részeként kell kezelnünk, összehasonlíthatóvá téve az azt megelőző és az azt követő működést. A kiadványok több kötetre való tagolását értelemszerűen terjedelmi indokok magyarázzák, a pannonhalmi konvent hiteleshelyi működésének oklevéltára a fentebb idézett kiadványokkal ellentétben ugyanis minden esetben teljes terjedelmében közli a források szövegét. Bár a kolozsmonostori és a pécsváradi regesztagyűjtemények hiánypótló és a további hiteleshelyi kutatások számára fontos kiadások, jellegükből adódóan azonban több kérdésre nem adhatnak választ. így nem vizsgálható néhány tisztázatlan terminológiai kérdés, hiszen például az idézés és a perbehívás latin műszavait (citatio - evocatio) a magyar nyelvű kivonatok csak ritkán, különleges esetekben tüntetik fel. A tartalmi leírások mellőzik az oklevél formulás részeinek ismertetését is: a sztereotip kifejezések szűkebb időtartományon belül valóban a kiadványt terhelő ballasztnak tűnnek, hosszú távon azonban rajtuk keresztül nyomon követhetővé válnak a bíróság vagy a hiteleshelyi kancellária gyakorlatában végbemenő változások. Semmi nem biztosítja ugyanakkor, hogy egy, a regesztában mellőzendőnek vélt oklevélrészről a későbbiekben nem derül ki fontossága, mint az a királyi emberekkel történt a Zsigmondkori-oklevéltár esetében.10 11 Ilyen megfontolások alapján az in extenso közlés látszott célravezetőnek, mégpedig a teljes pannonhalmi anyagot illetően. A kötetbe került tehát a konvent összes fennmaradt hiteleshelyi kiadványa, függetlenül attól, hogy korábban már publikált oklevélről van-e szó vagy sem. Jóllehet az újbóli közlések aránya így az első kötetben — a XIII XIV. századi oklevelekre inkább fókuszáló forráskiadás okán11 — meglehetősen nagy, ennek ellenére fontosnak látszik, hogy az intézményhez köthető összes oklevél egy helyen legyen elérhető és vizsgálható. Az új kiadással szükségszerűen együttjáró szövegrevízió néhány esetben a korábbi olvasatok pontosítását is jelentette, több alkalommal azonban az egykori közlésekben elmaradt hátlapi feljegyzések dokumentálására is sor kerülhetett. 10Engel Pál, Királyi emberek Valkó megyében. In: Mediaevalia Transilvanica. Tom. Ill, 1999. nr. 1-2. 71-88., különösen 86. 11A legjelentősebb, középkori pannonhalmi anyagot (is) tartalmazó forrásközlések megjelenési sorrendben: Ráth Károly, Asszonyfai okmánytár I—II. In: GyTRF I. 15-49., 116-154.; Oklevéltár. [1244-1404] Közli: Sörös Pongrácz. In: PRT II. 277-616.; Oklevéltár. [1405-1535] Szerk. Rezner Tibold - Sörös Pongrácz. In: PRT III. 435-799.; Oklevéltár. [1037-1545] In: PRT VIII. 267-590; A pannonhalmi konvent kiadatlan okleveleiből (1257-^1387). Válogatta és kiadásra előkészítette: Csóka Gáspár OSB - Szovák Kornél - Dreska Gábor. In: Mons Sacer I. 439-457.; Dreska Gábor, A pannonhalmi konvent hiteleshelyének működése a Zsigmond-korban. LK 68 (1997) 3-61.
