Neumann Tibor: A Korlátköviek. Egy előkelő család története és politikai szereplése a 15-16. században - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 5. (Győr, 2007)
Korlátkövi Péter (†1526)
Politikai hatalom - politikai orientáció 67 Alig rendelkezünk olyan forrással, amely Korlátkövi politikai kapcsolatairól tudósítana, ráadásul szavahihető' módon. A Nándorfehérvár 1521. évi elestéről beszámoló, de a század közepe táján keletkező propagandisztikus mű („Az Lándorfejírvár elveszésének oka e vót és így esött”) a Szapolyai János oldalán álló előkelők- Verbőci, Ártándi, Glésán és Mikolai401 - felsorolása után a következőképpen fogalmaz: „és az urak rendiről es az király háta megöl titkon Korlátkövi Péter [ti. képviselte Szapolyai érdekeit - N. T.], ki akoron királynak hopmestere vót, kinek Szepesi Gyürggyel, az vajda öccsivel nagy barátságtartása vót mindenkor.”402 Természetesen a megjegyzés hírértéke megkérdőjelezhető; nem lehetetlen ugyan, hogy Korlátkövi jó barátságban állt György szepesi gróffal (erre amúgy más bizonyító adatunk nincs), de ebből nem feltétlenül következik, hogy egyben a vajda politikai szövetségese, netalántán embere lett volna. Fontosabb számunkra annak vizsgálata, hogy mit akart a szerző, Zay Ferenc e szövegrésszel kortársai felé közvetíteni. Meglehetősen feltűnő, hogy a bárók sorából egyedül Korlátkövit emelte ki. Ennek célzatossága egyértelmű: vagy olyan személyt kívánt megnevezni, akiről még Mohács után két-három évtizeddel is köztudott volt, hogy II. Lajos legbelsőbb emberei közé tartozott, vagy, és ezt tartom valószínűbbnek, egyszerűen az akkori udvarmestert - mint a király szükségszerűen egyik legbizalmasabb emberét- nevezte meg, a tisztséget betöltő személytől függetlenül. Bármelyik eset forgott is fenn, mondatával azt kívánta hangsúlyozni, hogy Szapolyai „titokban” még a király közvetlen környezetében is lelkes követőkre talált. Zay e tetten érhető törekvése miatt a forráshelynek nem érdemes túlzott súlyt tulajdonítanunk. Hasonlóképpen gyanút keltő az az ezzel ellentétes tartalmú leírás, amelyet Szerémi György 16. század közepén készült visszaemlékezése őrzött meg. Eszerint a mohácsi csata előtt, mikor Szapolyai János hadaival még mindig nem csatlakozott az uralkodó seregéhez, Korlátkövi térdre borulva könyörgött az ifjú uralkodóhoz, hogy adományozza neki a vajda trencséni várát és uradalmát. Bár ismerve az udvarmester birtokgyarapítási törekvéseit, még akár hitelt is adhatnánk egy ilyen látványos jelenet valódiságának - az adomány alighanem a nyugati felvidék leggazdagabb urává tette volna Korlátkövit -, a leírás értékét erősen csökkenti, hogy néhány mondattal odébb az akkor már évek óta halott Újlaki Lőrinc herceg szólal meg.403 Célszerű tehát inkább azokra a kútfőkre összpontosítanunk, amelyek konkrét és főként egykorú információt szolgáltatnak Korlátkövi politikai irányultságáról. Ez a vizsgálat már csak azért is elengedhetetlen, mert noha Korlátkövit a régi szakirodalom érthetően az „udvari párt” tagjának tekintette,404 ma már köztudott, hogy a Jagelló-kor nem írható le két-három állandóan jelen lévő párt küzdelmével: a korabeli politikai életben gyakran változó összetételű csoportok küzdöttek a hatalomért.405 401 Közülük Ártándi és Mikolai mellesleg egyértelműen a királyné szolgálatában állt: Kubinyi, Mohács 93., Kubinyi, Mária 18. 402Lándorfejírvár 15. 403Wenzel, Szerémi 119. 404Borovszky, Komárom 443. (Reiszig Ede) 405Kubinyi, Mohács 77-81.
