Neumann Tibor: A Korlátköviek. Egy előkelő család története és politikai szereplése a 15-16. században - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 5. (Győr, 2007)
Korlátkövi Péter (†1526)
Korlátkövi Péter (|1526) Út a báróságig Péter 1480 körül született,320 Osvát és első felesége, Sári Erzsébet gyermekeként. Apja talán az 1490-es évek közepén juttatta be a királyi udvarba,321 ahol 1502-től kezdődően kamarásként (cubicularius) szolgálta uralkodóját.322 Gyorsan emelkedő pályafutását egyértelműen annak köszönhette, hogy már fiatal korától állandó jelleggel Ulászló király mellett tartózkodott.323 1503-ban az uralkodó őt is kiküldte az ország különböző vidékeire, hogy hírül adja leányának, Annának a megszületését.324 Kamarási címe mellett, amely feljogosította arra, hogy a király hálószobájába is belépjen, 1509-től tárnoki (thavernicus) teendőket is ellátott, miáltal a tárnoki házban őrzött királyi könyvek, és nyilván a királyi kincsek egy része felett is felügyeletet gyakorolt.325 Érdekes, hogy fiatal éveiben az udvarban rendszerint nevének szlovák nyelvű alakját (Korlátsky) használta, ami talán azt sejteti, hogy lakhelyét nem a mostohaanyja irányítása alatt álló száki udvarházban, hanem a szlovákok lakta Nyitra megyei birtokokon, feltehetően Korlátkőn rendezte be.326 Kisebb birtokadományokat már ekkor is kieszközölt magának.327 Ulászló 3201488-ban Osvátnak már három gyermeke volt, első feleségétől Péter és Katalin, második feleségétől János: DL 107083. 321 Egy 1516. évi oklevélben az idős király azt állítja, hogy Péter „ab ineunte etatis sue et quidem ab ipso felicis nostri regiminis tempore” szolgálta őt. Persze nem valószínű, hogy utóbbi állítás szó szerint értendő: DL 102878. 322Kamarási címére az első adat: DF 273348. (1502. ápr. 6.); 1507-ben „aulicus regie maiestatis”: DL 94675., regesztája: Karácsonyi, Pongrácz, 2. közi. 522. 323Állandó budai jelenlétét tanúsítják már ekkor előforduló relációs jegyzetei, pl. 1506: DL 93724.; 1511: Magyar-zsidó oki. I. 278-279. stb. 3241503. júl. 23. „...pulcherrimam filiam suscepimus, quod medio horum fidelium nostrorum, egregiorum Petri de Korlatkew ac Demetrii de Danch cubiculariorum nostrorum vobis nunciandum duximus”. Katona, Historia Crit. XVIII. 337-338. (Cornides kéziratából), vö. Budai, Lexicon II. 486. - A Korlátkövi mellett említett Danes Demeterre 1. Főgel, Ulászló 65., 70. - Az adatot ugyan Wenzel, II. Ulászló házasélete 822-823. nem idézi, de Anna születését szintén 1503. július 23-ra teszi, ami erősíti a ma már lappangó oklevél hitelességét. 325Tárnoki címét haláláig viselte. Az első általam ismert oklevél, amely tárnoknak nevezi, 1509. január 16-án kelt (DL 94705.). - A szakirodalom tárnokságát 1510-től tartotta számon: Fógel, Ulászló 65. - A tárnoki és kamarási teendőkre és pozícióra 1. Kubinyi, Udvar 15-16., 23. 326Megjegyzem, hogy Fógel, Ulászló 65. tévesen vélte Korlaczky Pétert és Korlátkövi Pétert két külön személynek. - Az ilyetén névhasználat természetesen jelzi azt is, hogy a családban a szlovák nyelv használata természetesnek számított (erre 1. a „Műveltség és anyanyelv” című alfejezetet). 1522-ben Péter öccsét, Antalt is Korlaczkynak írták, de ekkor már 6 is a nyitrai birtokokon lakott: Alsó-Szlavóniai okm. 288. (Természetesen a lengyel források Osváthoz hasonlóan Pétert is a szlávos névalakkal említik.) - Péter gyakori Nyitra megyei tartózkodását sejteti a következő jegyzetben idézett 1502. évi forrás, amely azt mutatja, hogy jól informált volt a helyi birtokok körül lezajló eseményeket illetően. 3271502. ápr. 16. DF 273348. (Ekkor három vágvölgyi - állítólag hatalmaskodó - nemes birtokait kérte fel, úgy tűnik, eredmény nélkül.); 1508. okt. 1. DL 94716. (Ekkor Keszi Kis Miklós birtokait kapta meg. Kis 1505-ben Arad megye követeként tűnik fel: DL 39335.); 1510. okt. 8. DL 90509.