Neumann Tibor: A Korlátköviek. Egy előkelő család története és politikai szereplése a 15-16. században - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 5. (Győr, 2007)

Korlátkövi ifjabb Osvát (†1511)

A királyi udvarban 43 várban az uralkodó gyakran idó'zött, sőt a hozzájuk tartozó uradalmak fontos sze­repet játszottak az udvar élelmezésében is235 - utóbbi szempontból a sáfárságból történő előléptetés kifejezetten jó döntésnek tűnik. A kinevezés ugyanakkor - bár a megyei törvényszéken rendszerint ő elnökölt236 - korántsem jelentette azt, hogy állandó jelleggel Komárom megyében kellett tartózkodnia. Jelenléte élete végéig kimutatható az udvarban, és az 1500. évi törvénykönyv alapján tisztsége mellett továbbra is palotásnak (aulicus) számított. A király feléje irányuló bizalmát leg­jobban mégis az mutatta, hogy gyakran jelen lehetett a királyi tanács ülésein,237 ennek megfelelően egy-egy oklevél egyenesen királyi tanácsosnak (consiliarius) ne­vezi.238 Az uralkodót rendszerint nem csak belföldi, hanem csehországi útjaira is elkísérte.239 Fizetését minden bizonnyal elődjéhez hasonlóan a komáromi-tatai uradalmak adójövedelmeiből utalványozták; ennek mértékére sajnos csak annyi­ban tudunk következtetni, hogy tudjuk: Butkai 1494-ben 357 forintot szedett be a maga részére,240 bár ez esetben sem biztos, hogy az összeg teljes évi fizetését jelentette. Bár a várnagyi és ispáni tisztséggel, melyet haláláig viselt, pályája csúcsára jutott, a király jóindulata további kegyekkel halmozta el. 1500-ban például he­lyet biztosított számára az újonnan létrehívott „tízszemélyek” (decempersonatus) intézményében. Az ezt létrehozó 21. törvénycikkely elrendelte, hogy az ebben a kiváltságban részesülő Bornemissza János kincstartó és a tíz név szerint felsorolt királyi palotás - azokhoz a bárókhoz hasonlóan, akiket a híres 1498. évi 22. törvény­cikk sorolt fel - a birtokaikon beszedett hadiadóból saját bandériumot kötelesek fenntartani, amit hadjárat esetén a megyék, vagy ha az uralkodó is hadba száll, a királyi csapatok mellé kell rendelniük.241 A kitüntetés a kortársak szemében nagy idején került sor. - Itt kell megjegyeznem, hogy rendhagyó módon az 1496. és 1497. évekből Osvát egy általam ismert forrásban sem kerül megemlítésre. 2351518. évi 14. te. - CIH 1000-1526. 778-780., vö. Kubinyi, Budai vár 67. 236Legalábbis az, hogy a megyei hatóság okleveleinek az intitulatioj&b&n az ő neve szerepel, ezt sejteti. Ispánsága alatt három megyei oklevél ismeretes (1499: DL 46482., 1500: DF 274184., 1503: DF 278338.). Komáromi ispáni tevékenységére: 1498. aug. 27. EKHL 18-7-9. (Egy marcelházi és két páti nemes panaszkodik arra, hogy Osvát familiárisai Pat birtok területén „quandam lacunam vulgo weyz vocatam” leromboltak; a DF-ben nincs meg); 1499. júl. 23. DL 20861. (A Némái Kolos család hatalmaskodása miatt utasítja saját alispánját és egyben komáromi alvárnagyát, Nagy Pált, hogy a hatalmaskodás elkövetőit idézze be a megyei törvényszékre - az oklevélre Dreska Gábor hívta fel a figyelmemet, amit ezúton is köszönök neki.), 1510. márc. 29. Alapi, Komárom 118-119. (A király parancslevele hozzá, hogy tartsa tiszteletben egy komáromi ház adómentességéről hozott döntését.) 2371500 és 1507 között maradt fenn erre adat, 1. Kubinyi, Bárók 209. 2381500. máj. 15. Podmaniczky I. 345-350.; 1507. máj. 28. DF 289016. (Itt a királyi tanács tagjai consultores-ххзк nevezik magukat), 1509. nov. 10. DF 288972. - A király egy, a jászói formulás­­könyvben fennmaradt parancslevelében, amely Prágában kelt, de dátumot nem tartalmaz (kelte vélhetően 1502. vagy 1509. lehet), Osvátot fidelis familiaris et consiliarius noster-nek nevezi: DF 282621. (A parancslevél ismeretét Horváth Richárdnak köszönöm.) 239Lásd a függelékben közölt itinerárium adatait. 2401494: „Petrus Bwthkay in pertinentiis castrorum Komaron et Tatha pro se exegit 357.” En­gel, Geschichte 22. 2411500. évi 21. te. - CIH 1000-1526. 654-656. - A decempersonatus intézményével és hatásával Kubinyi András több helyen is foglalkozott, 1. pl. Kubinyi, Mohács 63-64., Kubinyi, Köznemesi ülnökök 266-267., Kubinyi, Jagelló-kor 291. stb.

Next

/
Thumbnails
Contents