Neumann Tibor: A Korlátköviek. Egy előkelő család története és politikai szereplése a 15-16. században - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 5. (Győr, 2007)

Birtokok és jogigények adattára

Pozsony megye 159 össze, jóval szerényebb számértékekkel. 1534-ben Péter özvegye Báhonyi Bruckner János özvegyét, Borjú János leányát, néhai Katalint, illetve leányát és vejét, továbbá a tőlük báhonyi részüket megvásárló Tallóci Bánfi Boldizsárt a Borjú-féle itteni birtokrész elide­genítésétől, Sbardelatis János Andrást pedig ennek megvételétől tiltotta. 1538-ban egy báhonyi, Sbardelatis János András itteni részét érintő eljárás során említik Korlátkövi Zsigmond és Nyári Ferenc egy-egy itteni jobbágyát, utóbbi volt a bíró. 1551-ben Nyári Ferenc végrendelete alapján az itteni birtokrész a berencsi uradalom részeként felerészt Nyári Jánosé, felerészt pedig Ferenc többi rokonáé lett. - Ma: Báhon, Szlovákia.887 Cífer. Vélhetően Korlátkövi idősebb Osvát szerezhette meg 1447-1456 között az azt 1397 óta birtokló Födémesi Szobonya családtól (1447-ben ugyanis - vélhetően Páty ügyé­ben - pert folytat a Szobonyákkal, akiket ekkor még Cíferen idéznek meg). 1462-ben már biztosan fiai kezében van, ezért nem fogadható el az az 1546. évi adat, miszerint ifjabb Osvát vásárolta. 1465-ben az itteni malomba Temesközi Bálintot vezetik be zálogjogon; a zálogosítást Korlátkövi István tehette. 1469-ben zálogjogon Windperger Pál pozsonyi kapitány kerül be az egyik itteni részbe; minthogy az iktatásnál Korlátkövi Bánfi Ist­ván és Mihály jobbágyai és familiárisai jelentek meg, a zálogosító a harmadik testvér, Osvát lehetett. 1481-ben Temesközi Bálint özvegye és második férje, Zapusko Mihály többek között a néhai Korlátkövi István itteni malmába is be kíván kerülni zálogjogon. Az iktatásnak a korlátkői várúr, Georg von Stein itteni officiálisa mond ellent. 1485-ben a király Korlátkővel együtt Königsbergi Plankner János királyi palotásnak adja el. Az 1492. évi ítéletlevél szerint az 1480-as, 1490-es években is mindvégig Korlátkő tartozéka, így szerepel - vámmal együtt - ifjabb Osvát 1498. évi újadományában is. 1511 máju­sában - Berencs várának kiváltásával összefüggésben - Osvát és fiai felvettek 500 forint készpénzt Podmanicki János kamarásmestertől és pozsonyi ispántól, és ígérték, hogy ha Mihály-napig (szept. 29.) nem fizetnék ezt vissza, akkor János elfoglalhatja Cífer bir­tokukat az ottani vámmal és a négykerekű malommal, de csak rendes adókat szedhet, rendkívülieket nem. Podmanicki ugyanez év novemberében a birtokot ugyanilyen feltéte­lekkel továbbadta pozsonyi várnagyának és alispánjának, Illésházi Györgynek. 1513-ban Péter három itteni esküdt jobbágya jelent meg egy báhonyi rész iktatásánál. 1514 végén Illésházinak elszámolási vitája támadt urával, így kénytelen volt a Korlátköviek zálo­gosító levelét visszaadni Podmanickinek. 1514-1515-ben talán e vitával összefüggésben Illésházi bevezettette magát zálogjogon Péter itteni birtokrészébe, ellentmondás nélkül. 1515-ben Illésházi tiltotta a négy Korlátkövi-testvért Cífer eladásától vagy zálogba bocsá­tásától, Podmanicki Mihályt pedig megvételétől vagy megváltásától. 1516-ban Illésházi arról panaszkodott, hogy ez év húsvétja körül a négy testvér elfoglalta tőle itteni zálo­gos részét (az oklevélen lévő perfeljegyzés szerint a per 1517-ben és 1519-ben is zajlott). 1519-ben Budán Illésházi részére tanúvallatást tartottak, amelyből kiderült, hogy amikor Illésházi letette a pozsonyi várnagyságot, urának, Podmanicki Jánosnak adósa maradt, aki be is börtönözte őt; ekkor Illésházi megígérte, hogy a cíferi záloglevelet visszaadja urának, és később így is tett. Mások szerint viszont kényszerítették arra, hogy a levelet visszaadja. Ezt követően néhány nappal később Illésházi újabb iktatóparancsot váltott 8871503: DL 103058., 1504: DF 279998. (Prot. 36.), 1513: DL 106912., DF 227474., 1514: DL 103102., DF 227328., 1516-1517: DL 108115., DF 227393., 1518: DL 103066. (Prot. 461.), 1519: DL 23141., DL 104525., 1532: CP 30. kötet, 23. old., 1533: CP 30. kötet, 1533. év, 1534: HMBK Prot. 5. 599-600., 1551: LR II. 430-433., vö. 1531-1538: HMBK Prot. 5. 401-402., 439-441., 586-587., 642., 929-930., HMBK 1-4-19., vö. Házi, Pozsony 169-170.

Next

/
Thumbnails
Contents