Neumann Tibor: A Korlátköviek. Egy előkelő család története és politikai szereplése a 15-16. században - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 5. (Győr, 2007)

Birtokok és jogigények adattára

140 Birtokok és jogigények adattára birtokon lévő részeiket anyjuk és ifjabb Osvát el kívánja tőlük idegeníteni. 1477-ben Osvát bán felesége, Dorottya itt tesz végrendeletet, amelyben minden vagyonát fiára, Osvátra hagyja; a végrendelkezésnél jelen volt többek között a száki plébános is, Dorottya pedig gondoskodott a plébániatemplom tetőzetének kijavításáról, itteni szolgálóiról és adóssá­gairól is. 1488-ban ifjabb Osvát és testvére, Veronika, Apponyi György felesége között fogott bírák hoznak ítéletet Kovarc, Karkóc és Szák kapcsán. Eszerint utóbbi kettő nem illeti meg a női jogot, Veronika azonban elengedte leánynegyedét annak fejében, hogy Osvát fiági kihalta esetén örökölhessen, amiről Osvát királyi beleegyező oklevelet is kiesz­közölt. 1494-ben ifjabb Osvát 41 portája mentesült az adófizetés alól; ebbe ugyanakkor minden bizonnyal már Bana és a nagymakki birtokrész is beleértendő. Szerepel ifjabb Osvát 1498. évi újadományában is. Ugyanebben az évben Osvátot egy hatalmaskodás kapcsán innen idézik meg. 1499-ben Makki Imre fia Krisztián pert indított ifjabb Osvát ellen, aminek okán tanúvallatást tartanak Szák és Makk birtokok szomszédai körében, hogy 1451-ben idősebb Osvát és fiai, István és Mihály valóban elszántottak-e néhány földhatárt Szák és Makk között, a Meggyesmai hegy felett, északkeletre a Thybwrcz nevű út mellett, miáltal néhai Makki Imre deáktól sok szántót és két rétet elfoglaltak, és a föld megemelésével valóban készítettek-e a két réten halastavat (e perre utal egy 1488. évi oklevél is). A tanúk azt vallják, hogy Meggyesmai Császárhoz tartozik, és a mutatott hegy Thybwrcz névre hallgat, a vitás földdarab pedig mindig Szákhoz tartozott. 1502- ben ifjabb Osvát elérte, hogy Ulászló király engedélyezze számára egy malom építését és kerítéssel történő körbevételét Űjtata mezővárosban, hogy ezt a száki Szűz Mária fo­gantatásáról címzett, és Osvát által alapjaitól felépített plébániatemplom plébánosai - akiket Osvát mint kegyúr nevez ki - szabadon birtokolhassák. 1513-ban a családi szerző­dés értelmében Osvát fiai Szákot az itteni udvarházzal, gazdasággal és két halastóval, a száki és becseri szőlőkkel és a nagymakki birtokrésszel együtt apjuk özvegyének, Becseri Zsófiának adják át élete tartamára, ha nem házasodik meg újra (különben csak hitbért kap). A Mohács utáni adóösszeírásokban egyszer, 1541-ben szerepel: ekkor Nyári Ferenc kezén írják össze 6 adózó portával. 1560-ban már puszta, ekkor a lábatlani uradalom tartozéka, ahol Korlátkövi Annának is van birtokrésze; ezt a következő évben a Pongrác és Apponyi családokból származó rokonaira hagyja. - Ma: Szák.832 Szend: Bucsányi Osvát 1446-ban nyeri adományul a kormányzótól Gordovai Fáncs István és Péter itteni birtokrészeit, amelyekbe be is vezetik. Miután a Fáncsok kegyelmet kaptak, nyilván megegyezést kötöttek idősebb Osváttal, mivel ennek 1456. évi végrende­letében már zálogos birtokként szerepel, amelyet többek között feleségének kötött le arra az esetre, ha fiai nem kívánnák vele együtt kormányozni Korlátkő várát. Többet nem tűnik fel a Korlátköviek kezén, de nem véletlen, hogy Osvát özvegyének gyóntatója még 1477-ben is a szendi plébános. 1489-ben már a teljes falu a Fáncsok birtokában található, így ifjabb Osvát 1498. évi újadományában sem szerepel. - Ma: Szend.833 Szentpál: Ifjabb Osvát és Némái György 1495-ben nyerik adományul a Mindszenti Belger-vagyont, amelybe e falu is beletartozott. A birtokba kerülés érdekében peresked­niük kellett a győri káptalan és Pinnyei Tádé ellen, de 1498-ban a birtokokat nekik ítélték, majd a következő év elején be is iktatták őket. 1499-ben a győri káptalan tiltakozott, hogy 8321456: DL 62593. (Oklevélfüggelék 8. sz.), 1474: Héderváry II. 375-376., 1475: DL 105022., 1476: DL 105981., 1477: DL 102848. (Oklevélfüggelék 11. sz.), 1488: DL 19433., DL 107083., 1494: Engel, Geschichte 22., 1498: DL 105065. (Oklevélfüggelék 12. sz.), EKHL 18-7-9., 1499: DL 73166., 1500: DL 62634., 1502: DL 73168., 1541: CP 13. kötet, 109-110., 1560: EKHL Liber secundus 152v., 1561: BA 2-258., 259., vö. Györffy III. 451., Csánki III. 512. 8331446: DL 13933., 1456: DL 62593. (Oklevélfüggelék 8. sz.), 1489: DL 19600., 1498: DL 105065. (Oklevélfüggelék 12. sz.), 1500: DL 62634., vö. Csánki III. 513.

Next

/
Thumbnails
Contents