Neumann Tibor: A Korlátköviek. Egy előkelő család története és politikai szereplése a 15-16. században - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 5. (Győr, 2007)
Birtokok és jogigények adattára
Komárom megye 137 Dinnye (Nagy-): Ifjabb Osvát és Némái György 1495-ben nyerik adományul a Mindszenti Belger-féle vagyont, amelybe e falu is beletartozott. A birtokba kerülés érdekében pereskedniük kellett a győri káptalan és Pinnyei Tádé ellen, de 1498-ban a birtokokat, köztül Nagydinnyét, nekik ítélték, majd a következő év elején be is vezették őket. 1499- ben a győri káptalan tiltakozott, hogy Mindszentet, Szentpált és Dinnye birtok felét, jóllehet a Belgerek végrendelete, valamint az uralkodók kegye alapján őket illetik, Korlátkövi Osvát és Némái György iránti kedvezésből utóbbiaknak ítélték, akik így be is iktattatták magukat. Minthogy az Osvát és Némái között 1500-ban létrehozott osztály során Nagydinnye utóbbinak jutott, a birtok történetében a Korlátköviek többé nem játszottak szerepet, bár 1512-ben Asszúvölgyi György tiltakozott felesége, Rajki Borbála nevében, hogy a néhai Osvát és fia, Péter az ő nevükben, de egy ismeretlen személy által bevallást tétetett egy hiteleshely előtt a Győr megyei Mindszent és Nagydinnye (utóbbi helyesen Komárom m.), valamint a Komárom megyei Ete(le) birtokok ügyében; ezt most visszavonják. - Ma: Nagydinnye puszta, Tárkánytól délkeletre.824 Ete: Ifjabb Osvát és Némái György 1495-ben nyerik adományul a Mindszenti Belgervagyont, amelybe e puszta is beletartozott. A birtokba kerülés érdekében pereskedniük kellett a győri káptalan és Pinnyei Tádé ellen, de 1498-ban a birtokokat, köztük az Ete birtok határai között lévő prédiumot, nekik ítélték, majd a következő év elején be is iktatták őket. (Elképzelhető, hogy e prédium azonos az 1500-ban a szomszédos Kisbattyány területén említett Iváncföldével, lásd Ivánkatelek.) 1509-ben a győri káptalan eltiltja a Korlátkövi családot és Némái Györgyöt a Győr megyei Mindszent és a Komárom megyei Szentpál birtokok és Ete puszta birtoklásától. 1512-ben Asszúvölgyi György tiltakozott felesége, Rajki Borbála nevében, hogy a néhai Osvát és fia, Péter az ő nevükben, de egy ismeretlen személy által bevallást tétetett egy hiteleshely előtt a Győr megyei Mindszent és Nagydinnye (utóbbi helyesen Komárom m.), valamint a Komárom megyei Ete(le) birtokok ügyében; ezt most visszavonják. A birtok neve többet a Korlátköviek kapcsán nem merül fel. - Ma: Ete mellett.825 Ivánkatelek: E puszta felét adományként szerezhette meg ifjabb Osvát. A Korlátköviek kezén először az 1498. évi újadományban szerepel. Az Osvát és Némái György között a Belger-javakon történő 1500. évi osztály során említenek egy Iváncfölde nevű, a Veszprém megyei Aka birtok határain belüli földet, amely ekkor Osvátnak jutott, illetve egy ugyanilyen nevű prédiumot, amely a Komárom megyei Kisbattyány prédium határain belül terül el, s amely Némáihoz került. Ezeket a szerződés szerint Osvát egyedül kapta a királytól adományul, de a békesség kedvéért a Komárom megyeit örökbe átengedte Némainak. (Lásd még a Kisbattyánnyal szomszédos Ete területén lévő prédiumnál, amely talán ezzel azonos.) - Ma Kisbér határában keresendő.826 Kurtakeszi: 1512-ben Radványi Ferenc leánya, Zsófia tiltakozik, hogy Marcelházi Pozsár Gáspár, Menyhért, Domokos és Vitályos rátámadtak néhai apja Marcelháza avagy Kurtakeszi birtokon lévő nemesi telkére. Zsófia elsőfokú unokatestvére volt a Korlátkövitestvéreknek, így vélhetően tőle szerezték meg később gyakran említett itteni birtokrészüket. A Mohács utáni adóösszeírások a Vérti és Sártványi családok, valamint a Korlátkövirész tekintetében Nyári Ferenc birtoklását jelzik. 1551-ben Nyári Ferenc végrendelete 8241495/1501: DL 101877., 1498-1499/1501: DL 26073., 1499: DF 279998. (Prot. 3. old.), 1500: DL 107123., 1512: DL 106083. (Prot. 85.), vö. Györffy III. 413., vö. Csánki III. 498. 8251495/1501: DL 101877., 1498-1499/1501: DL 26073., 1509: DF 279998. (Prot. 169.), 1512: DL 106083. (Prot. 85.), vö. Györffy III. 415., Csánki III. 498. 8261498: DL 105065. (Oklevélfüggelék 12. sz.), 1500: DL 62634., 1501: DL 26073. - Borovszky, Komárom 75. (Vende Aladár) Kisbér határában tesz említést Ó- és Újbattyán, valamint Ivánkapusztákról, utóbbin templomrommal.