Lukácsi Zoltán - Vajk Ádám: Mosonmagyaróvár 1956 - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 4. (Győr, 2006)
Beszélgetés Dr. Kuroli Géza egykori elsőéves akadémistával
volt, nem olyan, mint amiket a tévében mutatnak. Akkor bevittek újra, megműtötték, de addigra teljesen elüszkösödtem. Ennek az lett a következménye, hogy egy hónapig ezt követően csak háton feküdtem, nyílt sebeken, mert nem varrták össze, minden nap vittek kötésre, és mindig metélték ki belőlem az elhalt részeket. Egy hónap után, amikor nagyjából feltisztult a seb, akkor úgynevezett szekunder varratokkal, „U“ varratokkal összepréseltek úgy, hogy két oldalról lábbal feszítettek. Amikor ez megtörtént, akkor egy kerek hónapig hason feküdtem. Felétek nyújtja az ország segítő kezét! Részlet a Győr-Sopron Megyei Hírlap 1956. november 3-i címlapjáról (Hansági Múzeum Mosonmagyaróvár) Ezalatt az idő alatt bennem semmi nem állt meg, 36 kg lettem. Ha kezemet az ablak felé tartottam, az tökéletesebb volt, mint egy röntgenkép. Minden csontomat láttam. Pont két hónap múlva, mert karácsony másnapja, 26-a volt, apám jött be, és szokás szerint érdeklődött. Akkor mondta neki a főorvos-helyettes, Schmidthoffer doktor, hogy úgy néz ki, hogy a gyerek talán- ezt kihangsúlyozta - most már életben marad. De készüljön fel ön is, meg a fia is arra, hogy járó ember soha nem lesz belőle. Aznap este, rendes volt Schmidthoffer József főorvos, bejött, leült az ágyamra, és nekem is elkezdte kíméletesen mondogatni a dolgokat, hogy milyen problémák vannak. Próbáljam meg most már az ágyban a lábaimat felhúzni, visszaereszteni, mert majd igen nehéz lesz. Én ugye, mint fiatal ember, aki ha ki is van téve ilyen veszélyhelyzetnek, annak a tényleges súlyát nem érzékeli, mondtam neki:- „Főorvos úr! Az önök feladata az, hogy nekem ezeket a sebeket gyógyítsák be, az enyém meg az, hogy járjak.” Mit tesz Isten, összevesztünk ott hirtelen, mert hirtelen haragú ember volt. A végén viszont rendes volt, mert azt mondta, hogy „fiam, neked legyen igazad“. Hála Istennek igazam lett, mert tudok járni. Ez volt az a végleges fordulónap, az a 26-a. Ekkor állt meg bennem először az étel. Ettől számítva meg tudtam enni a kórházi kosztot. A főorvos, Tamás Tihamér pedig az ebédhez mindig küldött egy deci vörösbort. Aztán kérdeztem, hogy mire föl. Mondták, hogy ez vérnevelő hatású. Az orvosok ma is elismerik a vörösbor gyógyító hatását. Öt hónapot voltam benn, hét műtétem volt, és akkor még mindig két sipollyal engedtek ki. Egy gumicső volt a belövés helyén, egy pedig ahol a csípőtányért kivették. Utána elég nehéz időszak volt. Mondták, hogy ők még nem engednének ki, de értsem meg, hogy kötelezik őket, nem lehet itt forradalmárokat ápolni, pusztuljanak el. Hazamentem a szülőfalumba. 97 Л megye népe hírekből jól ismeri a mosonmagyaróvári véres eseményeket. Ebben a városban is AVO-s golyó gyilkolt ártatlan embereket, akik az önkényuralom legutolsó maradványai, az AVH ellen tüntettek. A Mosonmagyaróvári Fogketegyár dolgozói is ott voltak a tüntetők között. Négyen közülük gyilkos sebeket kaptak, hárman megsebesültek. Drága életüket már nem adhatja vissza a győztes forradalom. De hozzátartozóiknak segíthet. A Megyei Tanács munkástanácsának hozzájárulására — a vállalat kérésére — a hősi halottak hozzátartozói 2000 forint gyorssegélyt kapftak, a sebesültek hozzátartozói pedig 500 forint gyorssegélyt. A temetési költségeket a Megyei Tanács vállalta. Kevés, nagyon kevés kárpótlás ez a kiontott vérért, de jelképe mégis annak, hogy a győztes nemzeti demokratikus forradalom országa saját halottjának tekinti az önkény áldozatait, feléjük nyújtja segítő kezét.
