Lukácsi Zoltán - Vajk Ádám: Mosonmagyaróvár 1956 - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 4. (Győr, 2006)
Beszélgetés Dr. Gráf Győző egykori elsőéves akadémistával
Beszélgetés Dr. Gráf Győző egykori elsőéves akadémistával- Gráf úr, hogy került Mosonmagyaróvárra, és milyen emlékei vannak a forradalom kitöréséről?- Győri vagyok, ott tanultam Óváron, első éves hallgató voltam. Alighogy odakerültem, jó egy hónap múlva történt ez a gyalázatos esemény. Mint diákok, mi is kivonultunk 26-án reggel, aztán hozzánk csatlakoztak az iskolások, az ipari tanulók a MOFÉM telepről. Úgy indult az egész, úgy emlékszem, hogy kémia előadásra mentünk volna és háromnegyed 8-kor futótűzként terjedt a hír, hogy kivonulunk szimpátiatüntetésre. Rokonszenvezve a budapesti forradalommal. Kiléptünk az akadémia kapuján, jobb kéz felé volt az ottani pártbizottság épülete. Arra lettünk figyelmesek, hogy az ablakban már vártak bennünket kék ÁVÓ- sok1 felfegyverkezve. A Szentháromság szobor előtt az egyik évfolyamtársam, aki irodalmi készséggel is meg volt áldva, Steinhardt Laci, elszavalta a Talpra magyart. Ekkor nem történt semmi atrocitás, ott álltak ezek a kék ÁVÓ-sok az ablakban, ők már talán tudták, hogy hova megyünk. Utána tovább ment a társaság, mindig jobban összeverődtünk és már egész nagy hömpölygő folyammá alakultunk. Csatlakoztak a MOFÉM gyáriak. Aztán végig az akkori Lenin úton átmentünk a bíróság elé. Akkor már jöttek Mosonból is meg a környező falvakból. Jó több ezres tömeg összeverődött a bíróság és a temető előtti téren, és ott az egyik másodéves évfolyamtársunk, aki korábban a Győri Bencés Gimnáziumba járt, a Music Laci, elszavalta a Szózatot és a 12 pontos követelést, a ’48-as forradalom mintájára. Abban voltak az ifjúságnak és az egész magyar társadalomnak a célkitűzései. Aztán egy csoport kiszabadította a rabokat is a fogdából. Hogy ezek aztán milyen rabok voltak, köztörvényes bűnözők vagy politikaiak, ezt már nem tudom. A tömeg egy része a térről megindult Moson felé, hogy elmennek a rádióhoz - mert abban az időben Moson és Óvár között volt egy rádióerősítő. A tömeg java része viszont a gyártelep felé tartott. Visszaemlékezve, mintha lettek volna civilruhás beépített emberek, akik a tömeget a gyártelepre terelték. Ott ugyanis már fegyveresek voltak, tehát a határőrlaktanya készenlétben állt, valószínű központi utasításra. Ők már beásták magukat, lehet, hogy már előző nap délután vagy este, mert nagy készültség volt. A tömeg megindult a Gyári úton kifelé a Timföldgyár, Kötöttárugyár felé, ez egy nyílegyenes út, és ott van a budapesti műút és a Gyári út sarkán most is egy kis kastély-szerű épület. Ott - ha jól tudom - barna parolinos magyar katonák tiszti lakása volt, onnan jöttek ki ezek a tisztek, és a tömegből többen kilépve kérték a sapkájukról a csillagot, a vállparolinról az ötágú csillagot, és taposták bele a földbe. Ezen nagyon csodálkoztam, kiálltam a sorból és néztem ezt a jelenetet, majd én is kezdtem a csillagokat taposni. Ezzel elment itt egy-két perc, közben én a tömegtől már lemaradtam és utánuk iramodva a tömeg jobb oldalára álltam be. Utólag visszagondolva, az évfolyamtársaim közül két ádozatul esett lány, Pintér Gizella és Varga Erzsébet, meg valaki, akit szintén agyonlőttek, ott mentek előttem, tehát valószínű, ha én az eredeti helyemen maradok, akkor én is kapok a sortűzből, mert ők viszonylag elöl mentek. A tömeg odaért a laktanya elé a térre és felzárkózott, és akkor - mivel elég magas vagyok - a fejek fölött láttam már, hogy ott áll négy géppuska beásva, az ablakban golyó85