Lukácsi Zoltán - Vajk Ádám: Mosonmagyaróvár 1956 - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 4. (Győr, 2006)
Beszélgetés Balogh Ádám egykori harmadéves akadémistával
letét. így teltek a napok, egészen novembr 4-ig. Közben megindultak az osztrákok részéről, aztán később máshonnan is a segélyszállítmányok. Ezeket teherautón hozták. A várban egy nagy raktárát alakítottak ki. Mi ott komoly fizikai munkát végeztünk, pakoltuk, rakodtuk be a szállítmányokat. Elsősorban élelmiszert, konzerveket, de elég sok gyógyszer is jött, meg ruhanemű is. Nagyon bizakodóak, optimisták voltunk, de sajnos minden nap a szomorúság is erőt vett rajtunk, amikor a meghalt évfolyamtársainkat búcsúztattuk, mert őket hazaszállították, és ott az akadémia épülete előtt, mielőtt elindult velük a teherautó, egy kis rövid beszédet mondott az igazgató, amennyire tudott beszélni szegény. Egy Miatyánkot elimádkoztunk, és elindult az autó. Elkövetkezett a szomorú nap, november 4-e, amikor reggel arra ébredtünk, hallgatva a rádiót, hogy mi történt Budapesten,. Akkor már Magyaróváron is megjelentek a tankok. Mi ugyan éjszaka ezt nem észleltük, de reggel, amikor fölébredtünk, már láttuk, hogy a vár előtt is bizony ott áll egy tank. Tanácskoztunk, nem tudtuk, mitévők legyünk. Voltak ilyen-olyan vélemények, hogy ellenálljunk, ne álljuk ellen. Túl sok értelmét a fegyveres harcnak a társaság többsége nem látta, hiszen tank ellen puskával harcolni elég nehéz dolog. De azért voltak viták. Közben jött a magyaróvári plébános úr, akit az orosz katonai városparancsnok küldött vagy kényszerített, hogy mondja meg nekünk: tudják, felfegyverkezve ott vagyunk benn a várban, de ha leadjuk a fegyvereket, semmi baj nem lesz, elmehetünk. Ha nem adjuk le, akkor lőni fognak. Nagy szomorúan - voltak még akkor is viták - az igazgatónk azt mondta, hogy nem lesz fegyveres ellenállás, mert ő felel az ifjúságért. Sajnos már így is hatan meghaltak a sortűzben, és ez az ő felelőssége. Végül győzött ez az érvelés, kinyitottuk a kaput, és az orosz katonák és a tank előtt összehord tűk a fegyvereket. Utána mindenki szétszéledt, ki amerre látott. Én is, talán a második nap hazajöttem. így emlékszem a forradalomra.- Említette, hogy két sorozat dördült el. Azt is említette, hogy volt ott előtte egyfajta tárgyalás. Elhangzott-e a lövés előtt valamilyen figyelmeztetés vagy felszólítás, amiből lehetett volna arra számítani, hogy lövések fognak eldördülni, vagy rögtön egyenesen a tömeg közé lőttek?- Mondtam, hogy nagyon hátul álltam, tehát nem hallottam, hogy mit beszéltek, de úgy tűnt a gesztikulálásból, meg a tárgyalásból, hogy nem volt felszólítás. Viszont azt kihagytam a beszámolómból, hogy amikor készültünk az október 26-i felvonulásra, előtte, 25-én este a marxista tanszék vezetője azt a kijelentést tette, hogy ne menjünk ki, mert lőni fognak. Ezt lehet úgy is értelmezni, hogy féltette a diákságot, de lehet úgy is, hogy fenyegető felszólítás volt. Azt tudtuk, hogy statárium van, elég könynyen lőnek, de hogy ez be fog következni, arra senki nem gondolt.- A laktanya legénysége mennyire állt véreskezű hírében? Mennyire lehetett számítani mind a laktanyaparancsnok, mind az oda beosztott emberek részéről, hogy ilyen kegyetlenül és brutálisan lőnek?- Mi a határőröket, katonákat, meg a parancsnokot is akkor láttuk először. Fogalmunk sem volt, hogy ők kicsodák, honnan jöttek, milyen mentalitású és vérmérsékletű emberek, erről nem volt tudomásunk. 82
