Perger Gyula: „…félelemmel és aggodalommal…” Plébániák jelentései a háborús károkról a Győri Egyházmegyéből 1945 - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 3. (Győr, 2005)

Plébániai jelentések

Sopron felé eső részén állottak fel. Március 28-án délelőtt lőni kezdték az oroszok felvonulási útját. A lakosság nagy része a falutól 2 km távolságra a Fertő tó partszegélyén u.n. búnkerekben tartózkodott; kis része a faluban pincékben. Ekkor történt az első repülő-támadás a falu ellen, d. u. 2 óra­kor, amelynek 7 halálos áldozata lett és 6 sebesülés. Halálos 2 német, 1 magyar katona, 2 idegen menekült és 2 hegykői, egy férfi és egy nő, egy házban lakók. Épületkár csak tetőkár, ami már most javítás alatt áll. Azon éjjel újabb támadás történt, áldozat nélkül. Március 28-án este az ágyúkkal elvonultak. Az oroszok nem lőtték a falut, így épségben maradt, leszámítva az előzőket. Anyagi kár az, amit a németek igénybevettek. Március 29-én és 30-án ágyúdörgés és német csapatok átvonulása közepeit telt az idő és nehéz várakozás és bizonytalanság töltött el mindenkit. Március 31-én d. e. 9 óra tájban jelent meg a faluban az első orosz fel­derítő járőr. Ellenállás és támadás nem volt. A déli órákban aztán már jöttek a nagyobb csapatok. Ez tartott egész dél­után, éjjel - április 1-én és 2-án egész nap és éjjel. Megálltak 1-2 órás pi­henőre és jártak házról-házra és élelmen kívül, ami kellett nekik vitték szó nélkül /ruhanemű, lábbeli - különös előszeretettel kar-és zsebóra, még fe­nyegetés árán is/. Mindenütt természetesen bort követelve, amit hála Isten­nek kevés helyen kaptak. A nők követelése és keresése is programjukba tar­tozott. De jól elrejtőzve - hála a jó Istennek - megmenekültek eddig. Súlyo­sabb molesztálás tudtommal 4-5 esetben történt. Hosszabb tartózkodásra egy alakulat sem maradt a faluban. Állatok, különösen lovak igénybevétele teljes mértékben megtörtént. Az itt átvonulok nagy részben - úgy tudom - ukrán alakulatok voltak. Április 3-7-ig szintén vonultak alakulatok, amelyek átkutattak mindent és sok mindent elvittek, ha nem is volt rá szükségük. Azóta is fordulnak meg nap-nap után a faluban, különféle dolgokat igényelnek és szállásra. Az igénylés egyelőre élelem /tyúkok, tojás, zsír, sza­lonna, tejszín, stb./. A templomunk épségben maradt. Fel sem nyitották. Istentisztelet alatt páron bejöttek, de zavart nem keltettek. Értékei megvannak. Iskolánk is ép. Pár ablaka törött - az is az előző beszállásolás alatt történt. Jelenleg kitisztítva - április 30-án a tanítást megkezdjük. A hívek hangulata nyomott a bizonytalanság miatt. A munka folyik a körül­ményekhez képest. Istentisztelet csak nagyszombaton nem volt. Máskor minden nap volt szentmise. Körmenetet egyelőre nem tartunk. Földigénylés most folyik. Gróf Széchenyi Bálint-féle uradalom 600 holdja áll rendelkezésre. Politikailag a helyzet: a Kisgazda-párt szervezete alakult meg. Híveimmel együtt hálát adva a jó Istennek, kérjük, hogy adja áldását és sok kegyelmét, hogy az elkövetkező megpróbáltatásokat és kereszteket is test­ben és lélekben épen és megerősítve viselhessük el. Egyéni veszteségem a rádióm és zsebórám. Hegykő, 1945. április 27. 74

Next

/
Thumbnails
Contents