Perger Gyula: „…félelemmel és aggodalommal…” Plébániák jelentései a háborús károkról a Győri Egyházmegyéből 1945 - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 3. (Győr, 2005)
Plébániai jelentések
hassuk Istenben boldogult Püspök Atyánk végrendeletét; „vezessék vissza az igaz útra szegény félrevezetett népünket!”72 A Tisztelendő Egyházmegyei Hatóság intézkedését várva maradok őszinte tisztelettel és engedelmes készséggel: Bő, 1945. ápr. 28. Nagy Géza káplán (Kézírásos, az irat alján: A BEŐI ROM. KATH. PLÉBÁNIA PECSÉTJE) Bük Radnóczi Ernő plébános jelentése, 1945. április 27. (GyEL PL. Háborús kárjelentések 34.) 64./1945. szám Főtisztelendő Egyházmegyei Hatóságnak Győr Tisztelettel jelentést teszek a büki plébánia helyzetéről. 1./ A plébánián személyi változás annyiban történt, hogy a Székelyhidáról ide menekült Hágen Ferenc esperes plébános április 9-én természetes halállal meghalt. Már a megszállás előtt is fekvő beteg volt, nagyhétfőn felvette a betegek szentségét és ettől fogva folyton gyengült, míg szívgyengeségben meghalt. A rituálé szertartása szerint eltemettem. 72 E „végrendeletre” vonatkozóan lásd Nagy József feljegyzését, a bevezető fejezet 16. jegyzetében. A bői plébánia irattárában ránk maradt egy az 1970-es években készült egészen más szemléletű feljegyzés is. E szerint: „1945 márc 28 virradójára a németek és a nyilasok elhagyták a falút. Utánna néma csend és várakozás szállta meg a falut. Míg végre 1945 márc 28-án este 8 óra körül megérkeztek a felszabadító hadsereg 3 katonája tankon Gór felől. Az első, aki találkozott az orosz katonákkal Marton Rozália és Gerencsér Jenő, akik már meghaltak. Az első akik beszélt velük, Szabó János most él. Az első kérdésük, hogy vannak-e németek. Válasz: nincsenek. Tehát harc nélkül került Bő a szovjet katonák kezére. Sajnos még 4 magyar katona, 1 polgári személy és 4 német katona veszett áldozatul. Itt vannak eltemetve a bői temetőben. A falú kárt azidőben, nem szenvedett kárt és háborús sérüléseket. Természetesen kisebb atrocitások fordultak elő, mint háború esetén szokott történni. Vincze István elmondja: hogy egyik orosz katonánál meglátott egy kelyhet. Kérte lóié, de nem akarta neki adni. Végül mégis odaadta 16 tojásért és egy öngyújtóért. Ezután a kehely visszakerült Uraiujfaluba, mert onnan hozták el. Még egy nagyon kedves esetet mondott el Vincze István. Egy magyar katona ment be hozzájuk, aki súlyosan megsebesült. A felesége kötözte be. Majd másnap Sárvárra ment a kórházba. A háború után 2 évre visszatért hozzájuk, hogy megköszönje a segítséget. A megszálló csapatok kb. két hétig maradtak a faluban. Itt tartózkodott egy ideig Tollbuchin tábornok a Németh Antal féle házban vezérkarával együtt. A felszabadulás után azonnal megindultak a politikai pártok szervezései.” (GyEL. Bő plébánia iratai.) 66
