Perger Gyula: „…félelemmel és aggodalommal…” Plébániák jelentései a háborús károkról a Győri Egyházmegyéből 1945 - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 3. (Győr, 2005)
Plébániai jelentések
nyukról, de látható kárt nem szenvedtek. A templom belseje szintén épen maradt. 3. A szili fiúiskola a kántorlakással és pajtával leégett. Magyar katonai élelmezési osztály és légierők egészségügyi osztálya raktárnak használta, a telt raktárt kivonása napján az oroszok előtt minden előzetes értesítés nélkül felgyújtotta. A fiúiskola külön kamrába rakott teljes felszerelése az anyakönyvekkel együtt, valamint a több pajtában elhelyezett padok porrá égett (sic!), a tűzvészben menthető nem volt. 4. A kistatai iskola pajtája, faháza az arcvonali harc során szintén elégett, az iskola és kántorlakás csak kisebb kárt szenvedett. 5. A plébániaépület tetőzete gránátszilánkoktól és kézifegyverek lövedékeitől némi kárt szenvedett, a házon az utcai ablakszemek részben betörtek. Ágyúlövedék a gazdasági udvar hátsó ajtaját, a kert kerítését megrongálta, a kertben lévő méhház leégett. 6. Az oroszok nagyszerdán délután 2-3 óra között foglalták el a községet s arcvonali alakulatok két napig vonultak át rajta. Átvonulásukról jelentést nem teszek, olyan volt, mint általában mindenütt. 7. Hadifosztogatás jogán a templom, a kegyúri alap és misealapok közös pénztárából elvittek 1.470 P-t, a pénzkészlet kb. 2/3-át. A pénzszekrényben őrzött más pénzhez nem nyúltak. 8. A pincében található kb. 320 ltr bort, az éléskamrában talált füstölt kolbászt elvitték, befőttet fölbontattak, kenyeret kértek, a baromfiakat megapasztották; más élelmiszert a plébániáról eddig nem vittek el. A plébános kézbevehető óráit, kisebb tárgyait magukhoz vették, fehérneműjét megvámolták. 9. Személyünkben nem bántottak; néhány esettől eltekintve velünk szemben erőszakos fellépést nem használtak, papi állásunkra általában tekintettel voltak. 10. Az istentisztelet megtartását nem akadályozták. Mindazonáltal a nagyheti szertartásokat és a feltámadási körmenetet nem tudtuk meghét telt el, mire ismét rendbe rakhattuk az oltárokat, feldíszíthettük a templomot, és újból hallhattuk a harang szavát. Az imára intő és templomba áldozatra hívó harang szavát. Ápr. 22. Nagy nap. Hosszú nagyböjtünk első Husvétja. Eljöttünk áldozatra. Eljött a sok megtört lélek, hogy a Te bő irgalmadból csak egy cseppnyit kérjen, ó nagy Isten. Nézz, hát erre a bűnhődő magyar népre és vedd el haragod ostorát. Add, hogy ismét felvirágozzék Szúz Mária kertje és a szép május a megtérő magyar hálaadó dicshimnusza legyen Anyánknak, Máriának. Ő bizonyára nem feledkezett meg rólunk és könnyes szemmel nézi népe sorsát. S mi bízunk is őbenne. Május Királynője új tavaszt hoz ránk. Ápr. 27. Szanyba utaztam. Helyesebben gyalogoltam. Már igen kívánkoztam volt spirituálisom után. Ebéd után került csak sor azonban hosszabb beszélgetésre. Plébános úr elég sötétnek látja Egyházunk jövőjét. De mit számít egy-két keserves esztendő. A Mester és Szentlélek velünk működik, velünk dolgozik. S végül is az egyház győzni fog, amint a szent Szűz mondotta: „Végül is az én szent Szívem fog győzni.” Szomorúbb az a hir, hogy szeretett Vilmos püspök atyánk meghalt. Részeg katona lőtt rá. Prímásunk is itthagyott bennünket. Betegsége sírbavitte. Pásztor nélkül a nyáj. Mester, Főpásztor és Édesanyánk, viselj gondot ránk! Németi parasztbácsikkal, jó ismerőseimmel is találkoztam. Tőlük hallottam, hogy János bácsi államtitkár lett. írtam neki rövidke kis levelet. A kedves vendéglátás után elballagtam haza ismét csak gyalog. Isten kegyelme s irgalma végtelen nagy irántam.” (Nagy József naplója, GyEL. Bő plébánia iratai) 121
