Perger Gyula: „…félelemmel és aggodalommal…” Plébániák jelentései a háborús károkról a Győri Egyházmegyéből 1945 - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 3. (Győr, 2005)

Bevezető

A hadszíntérré vált egyházmegye napi ügyeit, borzalmait - ahogy az a körlevélben olvasható - Apor szándéka ellenére sem tudta személyes jelen­létével enyhíteni. Ezért, mint írja: „Általános helynököm joghatóságának érintetlenül hagyása mellett az egyházmegyei kormányzat zavartalanságának biztosítása céljából január hó 1-i hatállyal a főesperesi kerületek élére a főespe­­reshelyettesek személyében vicarius substitusokat9 neveztem ki a C.J.C.10 által a püspöki helynök részére meghatározott joghatósággal. Mindazon ügyekben, melyekkel az idő rövidsége miatt az egyházme­gyei hatósághoz fordulni nem lehet, a vicarius substitusok intézked­hetnek, akik az egyházmegyei hatóságnak időnként jelentést tesznek.” Feltehetően e csatornán keresztül juthatott el a plébániákra az - a március 9-én kelt, szintén lappangó - utasítás, mely a „megszállás alól fel­szabadult plébániákról jelentés” tételéről intézkedik.11 A Sopronból 1945. április 13-án keltezett jelentés címzettje még egyértelműen Apor Vilmos, s Bürchner László káptalani prépost ismételt jelentésről ír.12 Hogy mit tartal­mazott az utasítás, arra nem csupán a beérkezett jelentésekből következtet­hetünk, hanem a kisbéri kerület jelentéseihez csatolt kéziratos feljegyzésből is: „Az Egyházmegyei Hatóság írásbeli jelentést kér a következő kérdé­sekre: 1. Milyen állapotban van a templom és felszerelése? 2. Az iskolában folyik-e a tanítás? A tantestület helyzete. 3. Milyen állapotban van a plébánia és felszerelése? Plébános és káplán helyükön vannak-e? 4. A község és lakossága milyen állapotban van? Politikai, gazdasá­gi helyzet. 5. A plébános egyéb közölnivalója. Ezt a jelentést a körlevél továbbadásával összegyűjtve juttassák el az esperes úrhoz, aki azt áttanulmányozva, vagy személyesen eljuttat­ja Győrbe, vagy visszajuttatja (staféta utón) Kisbérre, ahonnét eljuttat­ják Győrbe.”13 Fodor Pál még júliusi jelentésében is arról számol be, hogy „Április 27-én 41. szám alatt már küldtem helyzetjelentést futárposta útján...”14 Bene Ist­ván pedig amellett, hogy végigjárta kerületét, azt jelenthette, hogy „a Kápta­lani helynök úr megbízása alapján közöltem a plébánosokkal, hogy a nehéz viszonyokra való tekintettel a kerületi esperesekkel az érintkezést tartsák 9 Vikáriushelyettes (szó szerint: helynök-helyettes). 10 Codex Iuris Canonici, Egyházi Törvénykönyv. 11 GyEL PL. Egyházkormányzati iratsorozat. 569/1945., csak az iktatókönyvi bejegyzés ta­núskodik annak egykori meglétéről. 12 Lásd kötetünkben, GyEL PL. Háborús kárjelentések 18. 13 Lásd kötetünkben, GyEL PL. Háborús kárjelentések 88. 14 Lásd kötetünkben, GyEL PL. Háborús kárjelentések 43. 9

Next

/
Thumbnails
Contents