Perger Gyula: „…félelemmel és aggodalommal…” Plébániák jelentései a háborús károkról a Győri Egyházmegyéből 1945 - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 3. (Győr, 2005)

Plébániai jelentések

Lébény Németh Jenő plébános jelentése, 1945. április 26. (GyEL PL. Háborús kárjelentések 60.) A lébénvi róm. Kát, plébániahivataltól. 95/1945. Főtisztelendő Egyházmegyei Hatóság! Tisztelettel jelentem, hogy a lébényi templomot két légi akna megron­gálta. A palatetőzetet egy helyen bevágta, a főhajó mennyezetén három helyen rést ütött, aminek következtében a vakolat és kisebb tégladarabok leestek. Az u.n. német torony, amelyet már a törökök is megcsonkítottak, kívülről kapott aknát, de csak a téglákat horzsolta meg. A főhajó ablakai az út felőli részen kitörtek, az út felőli mellékhajó színes ablakai nagyon meg­rongálódtak. Az oltárok mögött lévő színes ablakokból egy-egy kis darab hi­ányzik. A templom perselyét a németek felfeszítették és kifosztották. A torony lépcsőzetét ugyancsak a németek sok helyen tönkre tették. A plébániaépület is két légi aknát kapott, de csak a tetőzet sérült meg, amelyet már nagyjából rendbe is hoztak. A templom rendbehozatala talán a héten némiképp és ideiglenes meg­oldással megtörténik. Hogy az iparosokat fizetni tudjam, pénzre van szükségem. A Kegyúri Alapnak pénze nincs, hiszen a múltévi adót és már kétnegyedi bérletet nem kaptam meg, azért mély tisztelettel kérek engedélyt arra, hogy az összes kia­dásokat egyenlőre a templompénztárából fedezhessem. Mivel a katonaság is, menekültek is eléggé rossz állapotban hagytak itt mindent és tőlük egy fillért sem kaptam, mivel továbbá a konyhából még a takaréktűzhely is eltűnt, mély tisztelettel kérek engedélyt arra, hogy a meglévő pénzekből a hiányokat pótolhassam. Mély tisztelettel kérek értesítést arról is, hogy a Kegyúri Alap földbér­letét honnan kapjuk meg. Az itteni kommunistapárt szerint minden szerző­dés megszűnt, ha a fizetéseket nem teljesítik. Az albérlők nagy része nincs is itthon, a földek megmunkálásáról pedig gondoskodni kellene. Jó lenne, ha a bérletet közvetlen az illetékes plébániáknak fizetnék be az itthonlévők. A templom részére 16 hold földet igényeltem. Remélem, hogy meg is kapjuk. Maradok a Főtisztelendő Egyházmegyei Hatóság iránt a legmélyebb tisztelettel: Németh Jenő Plébános Lébény, 1945. ápr. 26-án. (Gépelt, az irat alján: RÓM. KATH. PLÉBÁNIA HIVATAL LÉBÉNY körpecsétje.) 99

Next

/
Thumbnails
Contents