Soós Viktor Attila: Apor Vilmos naplói I. 1915-1917 - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 2. (Győr, 2005)

Napló, 1915. augusztus 17 - 1917. január 15.

ment el, és Csabán Wenckheim Károlyéknál162 akart ebédelni, s megvárni a brassói gyorsvonatot. Október 27. Az Úr Jézus szavát: „Emberek halászává teszlek” ma éreztem beteljesedni rajtam igazán. Egy szegény böcsüs lélek végre nagy nehezen rászánta magát bű­nei bevallására és engem szemelt ki az isteni Gondviselés, hogy ebből a nagy tehertől megszabadítsam Jézus nevében, ezen szegény egyénért Te Deum lau­damus163. Október 30. Almásy Dénes164 Solymosi pusztáján mondtam a szentmisét. Sajnos nagyon rossz idő volt, szüntelen esett az eső, pedig különben nagyon kedves kirándulás lett volna. Mise után a tiszttartó lakásán nagy reggeli volt, inkább ebéd, mint reggeli. Érdekes élet lehet ilyen elszigetelt majorban. A tiszttartónak nagyon szép kúriaszerü lakása van, a tiszttartóné bőbeszédű, jóságos matróna, ő a helyzet ura, a nagyságos asszony nagyobb szerepet visz ottan, mint városban a kegyelmes asszony. Hazajövet itt találtam Széchényi Antalt, aki sok vadat hozott magával a vörös kereszt kórház számára, no de a plébános asztalára is hozott 5 fácánt, aminek mi egoisták lévén nagyon örültünk. Október 31. Már több, mint egy hete lábamon egy kis seb van, amely nem akar begyó­gyulni, a járásnál kissé kellemetlen. A házi kezelés csak azt eredményezte, hogy jobban terjedt a seb. Ma végre elhatároztam, hogy megmutatom az orvosnak, aki szívemre kötötte, hogy míg be nem gyógyul, ne járjak cipőben. Tehát egy pár na­pig nem mehetek a kórházba misézni és a nagymagyarvárosi iskolába se mehe­tek, amit nagyon sajnálok. De holnapután mégis el akarok menni a rabokhoz misézni. Mivel ti. a Szentatya165 megengedte, hogy halottak napján három misét mondhassunk. Megbeszéltem plébánosommal, hogy a fogházban mondom a egyik szentmisét. Szegény fegyencek alig-alig juthatnak szentmise hallgatáshoz. 162 Wenckheim Károly Mária Keresztély Géza (Gerla, 1876. december 13. - Csorvás (Békés vár­megye), 1926. június 30.) huszárkapitány. Felesége rebenburgi Kyd Theodora (Thea) (Brassó, 1890. július 15. - Budapest, 1976. január 6.), akivel Répceszentgyörgyön (Vas vármegye) kötött házasságot 1915. szeptember 22-én. 163 Téged Isten dicsérünk. 164 Almásy Dénes (Kétegyháza, 1863. március 23. - Kétegyháza, 1940. augusztus 12.) Almásy Kál­mán gróf és Wenckheim Stefánia grófnő legidősebb fia. 1898-ban örökölte atyja után a sarkadi, gyu­lavári és kétegyházi hitbizományt, továbbá az iratosi családi birtokot. Császári és királyi kamarás. 1888. április 28-án lépett házasságra Károlyi Gabriella (Pest, 1869. március 15. - Budapest, 1945. március 24.) grófnővel. A nyilvános szereplés elől elzárkózott, aktív politikát nem folytatott. Tisza Ist­vánhoz a legmélyebb személyes barátság fűzte. 165 XV. Benedek (Genova, 1854. november 21. - Róma, 1922. január 22.) pápa, eredeti neve: Giaco­mo della Chiesa. Szent X. Pius utódaként 1914. szeptember 3. - 1922. január 22. között volt pápa. A genovai egyetemen jogot végzett, majd Rómában a Gregoriana egyetemen tanult tovább. 1878-ban szentelték pappá. 1879-től a Nemesi Akadémia növendéke, 1882-től az államtitkárságon dolgozott, 1883-tól Rampolla nuncius titkára, majd munkatársa, Rampolla államtitkárságról való kivállása után is ott maradt. 1907. december 22-től Bologna érseke. 1914. május 25-től bíboros. Pápaságának első enciklikája 1914. november 11-én a szeretet hiányában, a tekintély megvetésében, az osztály­harcban és a birtoklási vágyban jelölte meg a háború fő okait. Részrehajlás nélkül fáradozott a béke megteremtéséért és a háború következményeinek enyhítéséért. 1917-ben az összes hadviselő félhez fordulva javasolta a békekötést. 1917-ben hatályba léptette a Codex Iuris Canonicit. 51

Next

/
Thumbnails
Contents