Soós Viktor Attila: Apor Vilmos naplói I. 1915-1917 - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 2. (Győr, 2005)

Napló, 1917. január 17 - 1917. augusztus 3.

meghalt, ő volt második atyánk, felejthetetlen fog nekem mindig maradni, hogy abban az időben, mikor Kalksburgban az ő fiaival egy időben voltam, semmiben sem tett különbséget köztem és saját gyermekei között. - Halála igen kínos volt, az utolsó napokban ott voltak gyermekei571 is, mindegyiküktől elbúcsúzott, meg­áldotta - már 2 héttel halála előtt felvette a haldoklók szentségeit, sokat imádko­zott, mindig a halálról beszélt, sose zúgolódott, a halálra vágyódott, mely annyi testi-lelki szenvedésektől megszabadítja. Különös szomorúságot és tragikumot ad halálának az a körülmény, hogy felesége (született Batthyány Erzsébet) már évekkel ezelőtt elhagyta őt, és noha se államilag se - ami a fő - egyházilag elválasztva nem voltak, mégis külön éltek. - Az utolsó hetekben ugyan eljött a felesége hozzá látogatóba, de semmi előké­szítés nélkül, Andrea leányával együtt úgy, hogy formális kibékülés lehetetlen volt, sőt a szívbajos, ideges embert ez az eset csak még jobban felizgatta. - A bé­csi Garnisonspital572 kápolnájában (ahol fel volt ravatalozva) szegény Sándi bá­csinak utolsó találkozásunk alkalmával nyilvánított kívánsága szerint én tartot­tam a beszentelést. Azután Pozsonyba szállították a holttestet, ahol tegnap volt a temetése. Részt vett azon szegény Sándi bácsi felesége is, akinek kellemetlen helyzete kínos hatást tett mindenkire, de főleg reá. A sírnál kerülendő minden viszályt, a temetési szertartás után mindegyikünk odament hozzá, s pár szóval köszönt neki. - A gyermekek mind, dacára a szomorú családi körülményeknek, őszintén szerették boldogult jó atyjukat, és nagyon megsiratták, főleg Sándi, aki a román harctérről még pár nappal a halál előtt érkezett meg, kétségbe van esve, ő az, aki hozzánk is leginkább ragaszkodik, és be se várva a szabadságának végét, visszasiet a harctérre, hogy ne lássa az anyja házában a kegyeletien visel­kedést. Szegény gyermekek most fogják csak látni, mit vesztettek atyjukban. Július 10. Éjjel érkezett meg Gábor a harctérről, - a mosoni házat, amely ismét Sán­di bácsi tulajdonába ment át, természetesen elhagyjuk, s így nagy pakolás folyik. Sok emlék fűződik gyermekkorunkból ehhez az egyszerű házhoz, melybe Pálffy nagyapám halála után 1889-ben költözött be nagyanyám, s egy évre rá mama is. Sok fájdalom is volt ebben a házban, sok könny folyt itt, nem tudom örüljek-e, szomorkodjak-e, hogy most elhagyjuk. Mama egyelőre ismerősöknél fogja tölteni az időt, amíg Pesten vagy Po­zsonyban lakást kap. A jó Isten úgy látszik, gondoskodni akar arról, hogy jövője biztosítva legyen pénzügyileg is. Ha minden jel nem csal, sikerülni fog a katona­sággal torjai erdőnkben 5000 öl fát vágatni úgy, hogy a fele Torjára leszállítva nekünk marad. Ha ez sikerül, akkor végleg kiszabadultunk a veszedelemből. Július 12. Gizi nővérem is megérkezett Krainburgból573, ahol eddig kórházi főnö­kasszony volt. Most végleg elhagyta ezt a kórházat, s egy kis szabadság után a pesti vöröskeresztkórházba megy pár heti hízlalókúrára, és azután ismét vala­mely hadterületre megy tovább ápolni. - Bár Henriette is jönne már ide, hogy végre együtt legyünk megint, az egész család annyi idő múlva. Nagyon kellemet­571 Pálffy Sándor gyermekei a következők voltak: Fidél lásd a 352. lábjegyzetet, Sándor lásd a 354. lábjegyzetet, Andrea lásd a 119. lábjegyzetet, Géza lásd a 87. lábjegyzetet, József lásd a 99. lábjegyzetet. 572 Garnisonspital, Garnisonshospital, helyőrségi kórház. 573 Krainburg, (Krajn), az ugyanily nevű krajnai kerületi kapitányságnak székhelye, a Kanker és Száva összefolyásánál. 123

Next

/
Thumbnails
Contents