Soós Viktor Attila: Apor Vilmos naplói I. 1915-1917 - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 2. (Győr, 2005)
Napló, 1917. január 17 - 1917. augusztus 3.
hoz, s hogy egyáltalában nem vágyódom tanári pályára, azért megható figyelemmel bánt el velem. Elsősorban prefektus leszek a szemináriumban, s azon kívül néhány órát tanítok dogmatikából. A szemináriumban most püspököm megkezdi már a rég tervezett reformot. Az első lépés új tananyagbeosztás, melyben a dogmatikára fektetik a fő súlyt, filozófiát és dogmatikát mind a négy évben fognak tanulni a kispapok; a nevelési reformban pedig egyelőre az a változás lesz csak, hogy a prefektus minél többet érintkezzék személyesen a kispapokkal úgy, hogy nem mint eddig, a „duktorok” információja alapján, hanem személyes tapasztalás és megismerés útján megismerje és megítélje a kispapokat. „Te leszel az első” - mondta a jó püspök - „aki ilyen módon lesz szemináriumi prefektus”. Május 24. Gondterhes napjaim vannak. Tegnap írta anyám, hogy Apor Samu564 nagybátyám torjai birtokunkra betáblázott vagyonát a hátralékos kamatokkal együtt követeli (kb. 200000 Korona). Honnan vegyük! Szegény Mama, egész kétségbe esett. Még hozzájön ma Mamának levele, hogy Sándi bácsi állapota ismét rosszabbra fordult. Istenem mennyi gond. Nem magamat sajnálom, hanem szegény Mamát, akinek már az utolsó 20 év a folytonos aggodalmak, szenvedések szakadatlan láncolata. Június 10. Ma jöttem vissza Torjáról. Kedden indultam, tehát 5 nap alatt tettem meg ezt a kiruccanást, ami háborús világban nem csekélység. Innét 5-én hajnalban indultam, Váradon maradtam este 6 óráig, amikor személyvonaton elindultam Brassó felé. Oda másnap délután 5-kor érkeztem, már nem volt csatlakozásom, kénytelen voltam igénybe venni Mikes Zsigmond vendégszeretetét. Másnap korán miséztem és siettem a Passierscheinstellere565, hogy megkapjam az engedélyt a belső hadszíntérre menni. Mikes Zsigmond névjegyével sikerült is hamarosan megszerezni ezt, és siettem ki az állomásra, döcögve vitt a vicinális566 vonat Kézdivásárhelyre, véletlenül együtt jöttem Nagy Károly árvaházi igazgatóval, aki azelőtt ügyeinket intézte, és Pethő Benedekkel, beteg ügyvédünk bátyjával, ez utóbbi kocsiján elvitt Imecs János földbirtokoshoz, aki a beteg Pethő Andor helyett gondját viseli ügyeinknek, és vendégül látott. - Uzsonna után azonnal elmentem torjai kúriánkat megnézni. Jól elbántak ezzel a német szövetségesek, rühes lovak kórházává tették ezt a félemeletes házat, ami bútorunk volt ottan és képünk, porcelánunk, majdnem mind eltűnt, s ami megmaradt, meg van rongálva. - Azután Pethő Andort látogattuk meg, aki hála Istennek jobban van, és több dologban felvilágosítást adott. - Kocsizás közben megtárgyaltuk a dolgokat. Miből hozunk össze annyi pénzt, hogy Samu bácsit kielégítsük. A szénsavgyári régi vastartályokat el fogjuk adni, abból valami összejön, számítunk továbbá a háború okozta károk ellenében állami segélyre, amit kénytelenek leszünk szintén erre használni, végül arra fogunk törekedni, hogy a katonaság az erdőnkben nagyobb mennyiségű fát kitermeljen, úgy, hogy a fele rész a mienk maradjon, és ennek eladásából szintén kerülne elő egy nagyobb összeg. 564 Apor Sámuel (Sopron, 1856, augusztus 27. - Budapest, 1917. augusztus 18.) királyi szárnysegéd, császári és királyi altábornagy, a 13. huszárezred parancsnoka, az 5. honvéd lovas hadosztály parancsnoka, a 2. osztályú katonai érdemkereszt, a II. osztályú Vaskoronarend, a Lipót-rend lovagkeresztje, a II. osztályú vaskereszt tulajdonosa. 565 utazási engedélyt kiadó hely 566 helyiérdekű 120