Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)
1970-10-22 / 43. szám
8« oldal FÜGGETLENSÉG Thursday, Get. 22, 1970 RÓNAY Irta: HALÁSZ PÉTER Angliában minden esztendő novemberében többszázezer példányban jelenik meg egy könyv, iamely ezer oldalon ismerteti az összes angliai szállodák, éttermek, panziók, kisvendéglők jellegzetességeit és árait, erősségeit és gyöngeségeit, hol milyen ételkülönlegességeket ajánlatos rendelni, s mi az, amit ajánlatos nem rendelni, melyik hotelban tágasak és kényelmesek a szobák s melyikben kényelmetlenek s hogy az utas útja során — költségvetésének Halás* Péler megfelelően — milyen vendéglátó helyiségeket keressen és melyeket kerüljön. Angliai autóutra indulók számára a könyv valóban nélkülözhetetlen, bármely vidék felé tartsanak, a könyv eligazítja őket, hogy ahhoz a ponthoz viszonyítva, ahol éppen tartózkodnak, vagy ahová éppen érkeztek, hová esik a legközelebbi hotel, vagy étterem, s mi vár reájuk, ha betérnek oda ételben-italban, szállásban, kiszolgálásban és — nem utolsósorban: kiadásban. Az évkönyv címe: “Egon Ronay’s Guide” — s már a címből is nyilvánvaló, hogy az évkönyv szerkesztője és kiadója magyar származású, Rónay Egon. A napokban fölkerestem Rónay Egont a londoni Leicester Square-n levő irodájában, hogy elbeszélgessek vele évkönyve megszületésének történtéről és rendkívüli sikerének titkáról. A “Rónay Organization” teljes emeletet foglal el a belvárosi Queens House”-ban, titkárnők nyüzsögnek, hivatalnokok szaladgálnak a folyosókon, hónuk alatt iratcsomókkal, minden időben legalább hat telefon csöng egyszerre. Rónay mosolyogva kér elnézést a rendkívüli tevékenységért: — Nagyjából mindig igy fest a dolog — mondja — de most különösen lázas az iram, minthogy küszöbön áll az uj évkönyv megjelenése, az utolsó levonatokat kapjuk a nyomdából és a “lapzárta” után befutó jelentéseket, szövegeket. E'gy-két órával a nyomás megkezdése előtt még cserélünk anyagot, hogy az uj kiadás mindig, minden tekintetben tökéletesen up-to-date legyen. A mai alakuló árak közepette ez nem könnyű, de mégis' arra törekszünk, hogy ha az utas arra számit, hogy mondjuk a skóciai Crown hotelban három fontba kerül a fürdőszobás szoba ára és tizenöt shillingbe a háromfogásos vacsora, akkor az információ — a lehetőségek szerint — pontos legyen. Telefonon kiszól titkárnőjének, hogy az elkövetkező félórában ne kapcsoljon hívást a szobájába, aztán felém fordul: — Hogyan kezdődött? 1948-ban érkeztem Angliába Budapestről. Az egyetlen mesterség, amihez értettem, és amihez igazán kedvem volt: a vendéglátás. Jóllehet, amúgy mellékesen jogi doktorátust szereztem Budapesten, de mégis vendéglátó-üzemekben nőttem fel: édesapámé, Rónay Miklósé volt a budapesti Belvárosi Kávéház és Ödön fivérével kettőjüké a Duna-parti Hangli kioszk és söröző. Mindkettő mintaszerűen vezetett vendéglátó-helyiség volt, jó étellel-itallal és elsőrendű kiszolgálással. Bár az eredeti szándékom az volt, hogy jogász leszek és apámnak ez ellen nem volt semmi kifogása, de ragaszkodott ahhoz, hogy megtanuljam a vendéglátó-szakmát is. Méghozzá annak minden részletét, főzéstől, konyhavezetéstől kezdve a kiszolgáláson át az irodai adminisztrációig. Tehát voltam kukta, pincér, bevásárló, üzletvezető, könyvelő, számlázó, megfordultam a szakma minden posztján s megismertem minden motívumát. Természetes volt tehát, hogy mikor Angliába jöttem, nyitottam egy kis éttermet. Nem magyar vendéglő volt. Abban az időben Londonban magyar konyhával még aligha lehetett volna boldogulni — ma már más a helyzet — igy tehát francia szakácsom volt s az étlapon francia különlegességek. — Sikere volt a vendéglőnek? — Ahogy vesszük. Nem hódítottam meg vele Londont, de ha több pénzem és több kitartásom lett volna, akkor néhány éven belül megalapozhattam volna. Ennek a vállalkozásnak egyébként mindig ez volt a titka és ez máig is: tőke kell hozzá, anyagi kitartás s ha ez adva van és a vendéglős valóban jót nyújt, jó ételt, jó kiszolgálást, méltányos áron, akkor előbb-utóbb sikere lesz a vállalkozásnak. Én azonban nem rendelkeztem elég anyagi megalapozottsággal. A vendéglőmet tehát eladtam és töprengeni kezdtem, hogy mihez kezdjek. Ekkor támadt az a gondolatom, hogy vendéglátói tapasztalataimat és tájékozottságomat nem mint vendéglős, de mint újságíró kamatoztatom. Fölmentem a legnépszerűbb londoni estilap, az Evening News szerkesztőségébe és azt a javaslatot tettem: tegyenek próbára és adjanak lehetőséget arra hogy minden héten egy rovat keretében beszámoljak a londoni éttermekről és úgynevezett “pub”-okról, amelyek kisvendéglők és söntések keverékei: megírom, hogy hol kapható valamilyen különlegesen jófajta étel, vagy ital, hol vonzó az atmoszféra, egyszóval hol lehet eltölteni egy-egy kellemes estét. Előrebocsátottam, hogy ennek a rovatnak mentesnek kell lenni minden üzleti megoldástól, őszintének kell lennie és kérlelhetetlennek, mert értelme és haszna csak akor lehet, ha egy idő után a közönség feltétlenül, minden fenntartás nélkül bízni fog benne. A lap szerkesztőinek tetszett a gondolat és megindíthattam rovatomat. Néhány héten belül már látszott, hogy az ötlet életképes — a Ronay-féle heti kalauz ugyanolyan fontos és nélkülözhetetlen left az Evening News-ban, mint a mozi-, vagy szinházi-müsorok rovata. Minthogy az Evening News London legolvasottabb estilapja, megismerték a nevemet. Amikor tehát tiz esztendővel ezelőtt kiadtam első kis könyvecskémet •— mindössze kilencven oldal terjedelemben — akkor már hitelem volt, mint gasztronómiai szakembernek: tudták, hogyha azt irom ezzel vagy azzal a helyiséggel kapcsolatban, hogy érdemes ellátogatni oda, mert jók a halfajták, vagy a sütemények, vagy a borok, vagy kellemes a helyiség légköre, akkor csakugyan nem csalódhatnak. Sem Ízben, sem költségben. így indultam tehát, a kis füzettel, amely azután minden évben bővült terjedelemben. Az első évben mindent magam csináltam, én látogattam végig minden vendéglőt, kocsmát, én Írtam meg róluk a cikkeket, én állítottam össze a könyvet, adtam nyomdába, korrigáltam, terjesztettem. A második évben már volt egy-két munkatársam. Ma a Rónay Organizációnak körülbelül száz alkalmazottja van. — Hogyan működik a szervezet? Hogyan készül el minden esztendőben valamennyi angliai vendéglátó-helyiség áttekintése ? — Tizenöt utazóm van — válaszol Rónay — ez a tizenöt munkatárs csaknem állandóan utón van. Ákik a hotelról Írnak, azok este érkeznek oda, szobát bérelnek. A szálló éttermében vacsoráznak, majd másnap ott reggeliznek. A személyzettől különböző szolgálatokat kérnek, ruhavasalást például, vagy gyors-tisztitást. Másnap délelőtt azután kifizetik a számlájukat. S miután fizettek ,bemutatkoznak a szálló-igazgatónak, vagy tulajdonosnak, s közlik, hogy a Ronay-guide-t képviselik és szeretnék látni az összes szobatipusokat. Nyilvánvaló ugyanis, hogy egyetlen szoba alapján nem volna igazságos jellemzést írni a szállodáról. De nagyon fontos az, hogy a bemutatkozás mindig a fizetés után történik, demonstrálva a szervezet teljes függetlenségét minden üzleti szemponttól: a munkatársaink soha senki számára nem lehetnek lekötelezve, bírálatuk minden esetben mentes minden részrehajlástól, vagy ellenszenvtől. — A siker titka tehát az, hogy a közönség tökéletesen megbízik a Rónay Guide-ban? — A sikernek sokféle titka van — mondja — sokféle tényezőből tevődik össze. Bizonyos az, hogy az ujságrovat is, az évkönyv is jó időben indult. Anglia a maga egykori gyarmatai nélkül saját erejére, saját élelmességére szorult. A vendéglátó-szakma mindenkor jó turista-vonzó erővel rendelkezett és Angliának egyszerre szüksége lett arra, hogy az idegenforgalom fősodrába kerüljön. Felnőtt egy uj, fiatal nemzedék, amely sokkal tehetségesebb, értelmesebb és gyakorlatibb gondolkodású, mint az előző angol generáció. Carnaby Street a ”mod“, az újszerű divat, a Beatles-csoport csak látszólag valami spontán kivetülése egy uj generációnak — emögött nagyon is jól átgondolt üzleti érdekek húzódnak. Az egzotikus zene, a miniszoknya a rock-csoportok Anglia legjobb jövedelem-forrásainak bizonyultak. A második világháború előtt Páris volt a világturizmus mekkája: aki a divatot akarta tudni, a legújabb ízlést, csinos lányokat akart látni s könynyed, bohém atmoszférára vágyott, az Párisba utazott. Ezt a rangot London maradéktalanul elragadta Páristól. Ma az a helyzet, hogy London diktálja a divatot ruhában, zenében s a világon sehol sincsenek olyan csinos lányok, mint Londonban. Ma a franciák járnak át ide minden hétvégén tízezrével bevásárolni, szórakozni. Az idén angliai kalauzom tehát éppen olyan időszakban indult és fejlődött ki, amikor a legnagyobb szükség volt r£. — De nehogy azt hidd, hogy ez valami előrelátó zsenialitással történt, szó sincs róla. Nem tudhattam én azt, hogy néhány éven belül Anglia a világturizmus középpontjába kerül. Szerencsém volt. A körülmények és az ötlet kedvező módon koordinálódott. Van aztán itt még valami —mondja mosolyogva és ez már az angol egyéniségben rejtőzik. Az angolok általában nem félnek a kritikától, hozzászoktatják őket már az iskolában, hogy állják a bírálatot, sportszerűen, a fairplay szabályainak megfelelően. Viszont ők maguk udvarias és visszahúzódásra hajlamos emberek, akik nem szívesen kritizálnak mást. Egyenesen jól jött nekik, hogy megjelent egy magyar, aki gátlás nélkül bírálja őket s mig bírálataival segít, megkíméli őket attól, hogy ők maguk bíráljanak. S minthogy a magyarokról Angliában köztudomású, hogy értenek a vendéglátáshoz, a kritika tehát kezdettől fogva hitelesnek számított előttük. Tehát ennyiféle körülmény szerencsés találkozásán és összjátékán múlik, hogy egy vállalkozás sikeres legyen. — Végül még egy kérdés, kedves Rónay Egon: miben látod magyarázatát annak, hogy ma az útikalauz, az úgynevezett guide-iredalomban két magyar ember a legsikeresebb a világon. Fodor Jenő útikönyvei, a minden évben megjelenő “Fodor”-kalauzok ma már fogalomnak számítanak, ahogyan ma már sem angol, sem külföldi utas nem gondol arra, hogy Ronay-guide nélkül utazzon Angliában. Skóciától Welszig, Írországtól a londoni Sohóig feltérképezted egész Anglia több mint tízezer vendéglátó-üzemét. Mi a titok ? A magyarok hires jártassága a vendéglátásban, vagy vállalkozókedvük ? Gyorsan válaszol, minden tűnődés nélkül: — Azt hiszem egyetlen magyarázata van. — Minthogy magunk idegenül állunk a világgal szemben, hát felcsapunk idegenvezetőnek.
