Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)

1970-10-22 / 43. szám

6. oldal FÜGGETLENSÉG Thursday, Oct. 22, 1970 (|A nemrégen elhunyt budapesti munkatársunk egyik utolsó Írása.) 1 Kószálás a balatoni avaron i Irta: CSÁVOSSY LEÓ í Azt hiszem, nem mondok újat kedves olvasó­ién nak, hiszen ezt több riportommal bebizonyí­tottam : szerelmem a Balaton. Itt, a magyar ten­ger partján a szép őszi nap varázsa mámoritó. Érett, édesmeleg terjeng a le­vegőben, az ég kékje olyan, mint a kifesztitett selyem, rőt­arany színek vilióznak szerte mindenfelé. Csodálatosan han­gulatosak itt az őszi séták. A tágas fasorokban gesztenyék koppannak a lábam elé. A nap­sugár igézete még a nyárról me­­-f , , sél, de az ökörnyál itt úszik már |.Csávossy Leó a levegőben Felnézek a magas­l|a, tudom, hogy az el-elsuhanó madárcsoportok npár gyakorlatoznak a messzi útjukra. Az én őszi Sétám is már bucsuzkodás. Megható randevú a természettel. És miként a piros-arany természet ip búcsút mond, úgy szomorodik lelkem a téli han­gulat leplébe. De egyelőre még süt a nap. Nem a vénasszonyok nyara ez, hanem mindnyájunk ősze. Régen volt ilyen szép őszünk, régóta nem vágy­tam ennyire a pihenő hangulatok felé. Most meg­találtam a mindig felfrissítő, mindig megfiatalí­tó Balaton partján. 1 Mégegyszer végigmentem most szeptember vé­gén az elhagyott balatonfüredi jegenyesorokon. Lakat lóg a villa-ajtók keresztvasán, a kapuk Észak-Vietnam és a Viet Cong — amint azt a Rehér Ház előre megjövendölte — kereken visz­­^zautasitotta Nixon elnök legutóbbi indokínai bé­kejavaslatát. A párisi előkészítő vietnami tár­gyalások hangulata most rendkívül érdekessé, szinte mulatságossá vált: Hanoi és a Viet Cong küldöttei állandóan ismételgetik, hogy visszau­tasításuk komoly és végleges, az amerikai főmeg­­bizott, Bruce nagykövet, viszont arról szeretné őket meggyőzni, hogy nem gondolják ők ezt ko­molyan. Mr. Bruce igyekezete érthető: A Nixon adminisztrációnak, a közelgő választásokra való tekintettel, ébren kell tartania az amerikai pol­gárokban azt a hitet, hogy az elnök javaslata alapjában véve nem vallott kudarcot. * * *• Az Egyesült Nemzetek Szervezete 25-ik szüle­tésnapja alkalmából rendezett ünnepségek első napján, három atomrobbantás történt: Amerika és a Szovjetunió, valamint kommunista Kina vég­zett atomrobbantást. A világszervezet születés­napjára groteszk és tragikus fényt vetett a há­rom atomrobbantás: a békéért küzdő UN szüle­tésnapját atomrobbantással “ünnepelték” a vi­lág nagyhatalmai. * * * Egy lebanoni hir szerint Gamal Abdel Nasser, halálos ágyán, Zarakia Mohieddin, liberális egyip­tomi politikust, egykori miniszterelnököt, jelölte ki utódául. Kosygin, szovjet miniszterelnök, azon­ban, állítólag, megvétózta Nasser végakaratát, ázzál az indokolással, hogy Mohieddin “szovjet­ellenes.” A hir valóságát lehetetlenség ellenőriz­ni, maga a hir azonban egyáltalában nem tűnik lehetetlenségnek. * * * JOHANNESBURGBAN (South Africa) nem könnyű telefonhoz jutni: a jelentkezőknek Írás­ban kell közölnie nevét, lakcímét, foglalkozását — és telefonszámát. Az ötletet korszakalkotónak tartjuk. kulcsra csukva, az ablakok deszkával beszögez­ve. Monden ház, minden kulipintyó bőszülten és zordan védekezik a téli rém ellen. Mindenütt si­vár csend, kongó utcák, bitangságban ottfelej­tett padok. Ahol a nyáron minden lenge volt, ró­zsás és kitáruló intimitás, az most mind didergő magány. A becézett villákat (Csókol-lak. Gyóg.vit­­lak. Bámul-lak. Imád-lak.) hütleniil elhagyták s az épületek ezt a szívtelenséget még el is tudják viselni, hiszen a tetők, a falak és oszlopok nem élnek, nem hajtanak ki virágot. Legfeljebb a va­kolatot veri le róluk a siró eső és a tehetetlenül őrjöngő szél tépdesi le a cserepeket róluk. Nem a beszögezett villák sorsa ragadja torkon a kései balatoni vendéget, aki itt az avaron kószál, hanem a rengeteg céltalanul nyíló virág a kertekben. Vannak elhagyatott veteményes kertek is, ahol megnőtt a kukorica, óriási tökök kandikálnak ki a levelek alól, pereg a bab a földre, elsárgul a nagy­­rauőtt uborka és valósággal kifordul a burgonya a földből, s már majdnem kiabál, hogy szedjetek fői, vigyetek el, mért hagytok itt megrothadni. . . Senki se töri le a tengerit, senki se szedi le az érett paprikát, s a paradicsom a karók tetejéről önti a levét, mert akik ültették, két hónapon ke­resztül hajladoztak, ástak, kapáltak és egész nyá­ron öntözték, azok elmentek és sorsára hagyták a termékeket. A kertekben vad madarak csipdesik a kuko­ricacsöveket. Gazdáik elmentek Szombathelyre, elutaztak Győrbe, Sopronba, Székesfehérvárra, Kecskemétre, Debrecenbe, Szegedre, Miskolcra. S természetesen Budapestre, mert a legtöbb villa­­tulajdonos a fővárosból rekrutálódik. A tulajdo­nosok egész nyáron versenyezve játszottak azzal, hogy kinek lesz szebb zöldséges kertje, karóztak, gyomláltak, töltögettek, utakat húztak és amikor minden megérett, itthagyták. Olyan messze lak­nak a Balatontól, hogy nem érdemes megint oda utazni ősszel, amikor be lehetne a termést taka­rítani. Pusztul minden, hacsak egy-egy helybeli kegyes tolvaj meg nem szánja ezeket az elha­gyott kerteket és időnkint meg nem dézsmálja őket. Az is fáj ilyenkor az embernek, hogy a tó fö­lött az ég szinte állandóan szikrázóan kék, a nap két kézzel szórja sugarait s a Balaton olyan nyu­godtan viselkedik, mint aki örül, hogy végre egye­dül maradhat. De mi ez a fájás ahhoz képest, ami­kor az ember száz és száz kert mellett megy el, ahol a virágágyak, sorok, szegélyek, csoportok valósággal hangosan nyílnak. Ujjonganak, sírnak, könyörögnek a margaréták, szekfük, dáliák. Ki­nyúlnak a rácsok között és rád szólnak, hogy nézz reájuk. Áthajlanak a vaskerítésen és füledbe súgják, hogy szagolj meg. Kínálják hosszúra nőtt szárukat, hogy tépj le. Nemes magvakból termesztett dísznövények, hajtatott virágok, bo­korrózsák, hibridek és teljesek, öt-tiz színben pompázó őszirózsák, beszédes szalmavirágok, kú­szó glyciniák és életteljes kannák megörülnek a vágytól, hogy valaki észrevegye őket. Amig a villa lakói itt voltak, gondozták őket, együtt él­tek az emberekkel, reggel velük ébredtek, este velük együtt tértek nyugovóra és mind várták, hogy dicsérjék őket, megszagolják, melegen néz­zenek reájuk. Most, mikor teljes pompájukban vannak: a ka­pu bezárva, az udvar néma s feléjük napokig nem téved ember se, aki legalább megállna egy perc­re és gyönyörködne bennük. Úgy szenvednek, mintha egy leányiskolát bezárnának tiz hónapra. Ahány tő, ahány szirom, az mind vádbeszédet tart, hogy azért igyekeztünk, fejlődtünk, azért dolgoztunk egész nyáron át, hogy most itthagy­janak bennünket nyomorultan elpusztulni az őszi hervadásban ? A viráglázadás végig fut az egész Balaton part­ján. őket még a kegyes tolvajok sem látogatják meg. Kinek kell itt virág, mikor annyi van, hogy hidat lehetne építeni belőlük a Balaton fölött Sió­fok és Tihany között. Rezeda van elég a paraszt­­kertekben is, meg muskátli is, miért menjenek a villák kertjébe szedni? És ők rendületlenül to­vább ragyognak, felveszik a versenyt az udva­rokban a gazzal és dudvával, terjednek, szaporod­nak, könnyeznek, nevetnek és a nap az egyetlen, aki rájuk veti meleg tekintetét. Hajnalban har­matzáport sírnak. A kulcsrazárt kapuk mögött, a virágsiralom­­házban várják, hogy sorsuk beteljen. Egész vi­rágmezők és illatos virágerdők hanyatlanak le egyik napról a másikra. Szavukat senki se hallja, színükben senki sem gyönyörködik. Áldják az őszi ködöt, mely már elő-előkuszik és szemfedőnek reájuk borul .... A dér már pitymalatkor vizi­­telget, az akácok, tölgyek, nyárfák levelei sár­gulnak, vöröslenek, a fenyők azonban gőgösen köszöntik a fátyolfelhőket és illatuk felém lo­pódzik. A viz szegélyén őrtálló platánok titokzatosan figyelik a zizegő nádast. A hullámverések halk zenével ringatják a vitorlákat. A cirógató nap­fény hatására emlékek rajzanak fel bennem. A Balaton hárfázta Kisfaludy Sándor és Károly lel­két, itt pihente ki echós fáradalmait Déryné ifi­asszony és Blaha Lujza s itt álmodta örökszép meséit Jókai Mór. És én itt százegynéhány év múlva az ő lépteiken járok s a szendergő Balaton suttogó platánjainak illata éltet. Késő este van már, amikor betérek egy étte­rembe vacsorázni. A cigánybanda vonója alól fel­sír a nóta: Csak egy kislány van a világon . . . A szomszéd asztalnál öreg házaspár ül. Szerel­mesen egymás kezét simogatják. Az ősz férj dú­dolja a nótát, az idős hölgynek megfakult a ne­felejcskék szeme a könnyfátyol alatt. Mély sóhaj­tások hívták vissza azt a felejthetetlen régi órát, amikor még ő volt a “csak egy kislány a vilá­gon”. Hiába, ősz van. És a balatoni avaron történt kószálásom ilyen őszi gondolatokat ébresztett fel bennem. SZILÁGYI ÁKOS: lehunyom a... Lehunyom a napjaimat lehunyom a holdjaimat réseimet foltjaimat csomósodó csontjaimat lehunyom a hegyeimet \ lehunyom a völgyeimet folyóimat, földjeimet mélység-prémes gödreimet én maradok csak hunyatlan j árvaságom takaratlan 1 lehunyatlan takaratlan. elnyilt száj a szappanhabban GONDOLATOK Intellektüel az, aki tudásával semmi pénzt nem keres. * * * Az ostobaság nem ment fel a gondolkodás alól. * * * Ha valaminek nincs értelme, még mindig lehet értelmezni. * * Hs Voltaire mondotta: Az orvostudomány nagy eredménye, addig életben tartani a beteget, mig a természetnek sikerül őt meggyógyítania.

Next

/
Thumbnails
Contents