Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)
1970-10-15 / 42. szám
12. oldal Hossza históriára tett pontot — valószínűleg véglesen •— Giri indiai elnök azzal a rendelettel,' amelyben név szerint felsorolva, valamenynyi indiai maharadzsát megfosztott — a hivatalos elismeréstől. Az indiai alkotmány szerint csak az lehet maharadzsa, akit a köztársaság elnöke annak nyilvánít, az elnök viszont a továbbiakban egyetlenegyet sem ismer el, a maharadzsa-kérdés gyakorlatilag lezárult. Elvileg még nem, hiszen kiváltságaik még ott maradtak az alkotmányban. Annak megváltoztatásához kétharmados szavazati többség kell, ezt Indira Gandhi csak az alsóházban szerezte meg. A felsőházban egy szavazat hiányzott s igy az alkotmány pillanatnyilag változatlan maradt. A maharadzsák még bizonyosan tesznek néhány kísérletet — például a bírósághoz is fordulhatnak. Ám abban az esetben is, ha találnak olyan fórumot, amely megvétózza az elnöki rendelkezést — a bíróságnak erre van joga —, iGiri elnök kiadhat egy uj rendeletét, amelyben ismét megfosztja elismerésétől a ma.haradzsákat s ez igy elhúzódhat jó darabig. Nyilvánvaló'an a maharadzsák fogják előbb megunni az ilyen, esetleges játékot. A föggetlenség előtt két India volt. “Brit India”, amely közvetlenül angol adminiszt-David Jansen, TV színész St. Thomas, Virgin sziget, közetlében fogta ezt a 333 font súlyú “Blue Mariin” halat és ez alkalommal gratulál neki Elliott Fishman (jobbra) aki jelenleg a Blue Mariin halász bajnoka: egy 845 font súlyú hallal. ráció alá tartozott és “indiai India”. Ez utóbbi az akkori India mintegy harmadrészén létezett. Önálló államokból állt, amelyek nem tartoztak a gyarmati kormányzat alá. Feudális kiskirályságok voltak, amelyek uralkodói a brit koronával álltak hűbéri viszonyban. 554 ilyen maharadzsa-állam létezett. Ezek állampolgárai nem voltak brit lattvalók; az indiai parlament döntései ezekre nem terjedtek ki; némelyiknek saját pénze, postája, közlekedési hálózata, egyik-másiknak ipara, majd mindegyiknek többkevesebb katonája volt. Természetesen semmilyen lényeges kérdésben nem voltak függetlenek — brit csapatok állomásoztak, ha nem is a területükön, de közelükben és szükség esetén bemasiroztak. Persze, e szükség kizárólag I azért merült fel, mert a kiskirályt — hébe-hóba — meg kellett védeni saját népétől s ez a brit korona kötelezettisége volt. I I A fejedelemségek az indiai függetlenségi mozgalom ellenfeleinek támaszpontjai voltak. A maharadzsák többsége nem akarta, hogy az angolok Ikimenjenek Indiából; ahol tehették, gáncsolták a függetlenségi mozgalmat. Megtiltották területükön a Kongresszus Párt tevékenységét, üldözték azokat, akik felléptek a gyarmati rendszer ellen. 1944 decemberében az idiai maharadzsák képviselte a Hercegek Kamarája hivatalos nyilatkozatban figyelmeztette a brit kormányt, hogy az angol korona és a maharadzsák közötti viszonyt csak kétoldalú tárgyalásokon lehet rendezni, s hogy az angolok a maharadzsák hozzájárulása nélkül nem ruházhatják át jogaikat “egy harmadik személyre”, tehát a jövendőbeli független Indiára. Az angolok azonban kijelentették, hogy India függetlenségével a brit korona lemond hűbéri jogairól és a jövőben Nehruékkal kell tárgyalniuk a maharadzsáknak. Erre a maharadzsák hosszú ideig nem voltak hajlandók. Nehru sem. A függetlenségi mozgalomnak nem volt kedve megenni azt a kását, amit az angol kormány főzött. Végül mégis nyilvánvaló lett; addig nem születhet meg a független India, amig ebben a kérdésben megállapodás nem jön létre. 1946-ban a maharadzsák ’ azt a javaslatot tették, hogy darabolják, szét Indiát. Nemcsak Indiára és Pakisztánra, hanem legyen egy harmadik ”maharadzsa-India” is, amely megmarad angol hűbéresnek. 1947-ben a maharadzsák egységfrontja megtört. Baroda, Bikáner, Kocsin, Dzsaipur, Dzsodpur, Patiala és Reva maharadzsái haj landónak mutatkoztak arra hogy csatlakozzanak Indiához és helyet 1 foglaltak az alkotmányozó nemzetgyűlésben. Ezt követő; en hol rábeszéléssel, hol fenyegetéssel mindegyik maharadzsát rábírták arra, hogy lépjen be az alakuló Indiai ' Unióba. Az 554 maharadzsa közül csak néhány volt igazán jelentős. A többség tenyérnyi kis államocska felett uralkodott. De a má j szűri, a dzsapuri, a hajderabádi maharadzsák hatalmas urak voltak. A hajderabádi nizám a legveszélyesebb ellenfél volt. Hajderabád ura, Mir Usman Ali Khan Bahadur, Ő Fennkölt Magassága, a Brit Korona Hü Szövetségese (ezek hivatalos rangjai voltak) hírhedten erőszakos és hiresen gazdag volt. Arany tégláival — mesék szerint — India első ötéves tervét a mellényzseíbéíből finanszirozhatta volna. Saját pénzt veretett, 42 000 emberből álló hadsereget tartott fenn a világháború után is. Hajderábád államban 16 millió ember élt. Lakosságának csak 15 százaléka volt mohamedán, de minden vezető posztot mohamedánok töltöttek be. A nizám kijelentette: nem csatlakozik sem Indiához, sem Pakisztánhoz, külön brit dominium kivan lenni. Ebbe persze az angolok sem mentek bele. A feszültség állandóan nőtt a nizám miniszterelnök azzal fenyegetőzött, hogy ha az első indiai katona beteszi a lábát Hajderabánba, 15 millió hindut azonnal lemészároltat. A nizámnak olyan lépései voltak, hogy például 200 millió indiai rúpia kölcsönt bocsátott Pakisztán rendelkezésére, indiai államkötvényekben! Képviselőket küldött az UN-be, irodákat állított fel külföldön. Végül is Nehru több mint | egy évvel India függetlensége után elhatározta magát: j 1948. szeptember 9-én az indi- ^ ai kormány kiadta az utasi-j tást és 13-án hajnalban meg- i kezdődött a Polo fedőnevű ka- j tonai akció. Szeptember 17-én [ a hajderabádi hadsereg letet- , te a fegyvert. Az indiai csapa- ; •tok elfogták a nizám angol Anwar El Sadat (elől) Egyiptom ideiglenes uj elnöke, amig az elhunyt Gamal Abdel Nasser utódját hivatalosan megválasztják. A háttérben balra Aly Sabra látható, akit az egyiptomi politika “titokzatos emberének” neveznek. katonai parancsnokát, aki még 'utoljára fel akart robbantani egy létfontosságú hidat. A harcokban nyolcszázan estek el. A nizám tett néhány kísérletet — végül azonban lemondott a hatalomról. Hajderabád India része lett, a nizám pedig beállt a sorba a többi maharadzsa közé. Az 554 “mabaradzsa-államott” adminisztratív körzetekbe egyesítették. Később a nyelvi alapon felépülő uj államrendszerbe olvadtak be. A maharadzsák megtartották kiváltságaikat s bizonyos civillistát biztosított nekik a kormány. A maharadzsa-kiváltságok és a civillista ügy tovább is az indiai közélet vörös posztója maradt az egyszerű emberek szemében. Érdemes idézni, mit biztosított az indiai kormány a dzsampuri maharadzsának, aki mellékesen az Indiai Köztársaság madridi nagykövete volt. Születésnapja Radzsasztán államban mindeddig hivatalos ünnep volt. Radzsasztán területén ingyen utazhatott a vasúton, saját szaionkoesijában. Ingyen telefon. Ingyen abrak elefántjainak. Vámot, adót nem fizetett, rokonai és szolgálói az állam védnöksége alatt álltak, amely életfogytig gondoskodott róluk. A maharadzsa megtarthatta 38 dzsaipuri palotáját, 54 gépkocsiját, köztük 3 Roll Royceot, 83 ezer acre megmüveletlen földet, 1900 acre legelőt, vadászkastélyokat és vadászterületeket, póló- és lóversenypályákat, templomokat... Ezzel szemben egyetlenegy tényt kell a mérleg másik serpenyőjébe tenni: a dzsaipuri maharadzsa és valamennyi többi mahardzsa elveszítette a legfontosabbat: a hatalmat. A maharadzsák befolyása az indiai életben azonban változatlanul nagy. Kalmár György Amikor a Rev. John Thomas Alquire el akart utazni rokonai látogatására Chicagóba, a Barrington, Ill.-ba való karmelita papot a templom hivei elrabolták, mert azt hitték, hogy felettesei át akarják öt helyezni egy más templomba és azért.akar elutazni. Végre sikerült meggyőznie a templonitagokat, hogy valóban csak látogatásra utazik és azok akkor elengedték. INDIAI JEGYZETEK; ! A MAHARADZSÁK ALKONYA I - Thursday, Oct. 15, 1970» Terjessze lapunkat
