Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)
1970-08-13 / 33. szám
Thursday, August 13, 1970 FÜGGETLENSÉG 3. oldal 7 KÖZEL-KELETI LEVÉL; K LIBANON! ÉS SZÍRIÁI 8 VIZEI MENTÉN Közel-Kelet — Libanon és äziria városait járva döbbentem rá, élet-halál ura ez a ‘színtelen, szagtalan, izetlen” folyadék, a viz; forrásai mellett kultúrák keletkezhetnek Is városok növekedhetnek, hiánya, eltűnése pedig egyenlő a halállal! » Byblos az ókortól máig Hiszen a viz “szülte” és tar;otta életben mindmáig — több mint ötezer éven át — Byblost, Libanon talán legrégibb városát; a források jeölték ki a többi település heyét; és a viz tartja életben nindmáig Sidont, Tyrust, Bailbeket, Tripolit, Bejrutot és Jamaszkuszt, a sziriai fővá-. ‘őst — s a viz “eltűnése” véglett többek között (persze a örténelem viharaival “ejfyüttmüködve”) Ugari ttal. Libanoni és sziriai utam ‘első városa” Byblos volt — óllehet, Bejrutban laktam és íaalbeket is előbb láttam, ám z ottani templomok ma is mberfölötti mérete, Heliopois hatalma inkább nyomaszott és taszított, mint vonzott, lyblost azonban már a bejru- i Nemzeti Archeológiái Mueumban — tehát végül is “látatlanban” — megszerettem: életének folyamatossága, amelyet felsorakoztatott, emlékei oly elevenen közvetítettek, lefegyverzett. S nem okozott csalódást a véle való találkozás sem. Útjaim az első látogatás után még sokszor vezettek arra, ám Byblos, valahányszor hozzá érkeztem, mindig szívesen fogadott. Könnyű bejárni ezt a várost. Lakói számára sohasem a méretek voltak a fontosak; nagyságát nem falainak és épületeinek hatalmassága jelenti, hanem az idő benne megjelenő teljessége: minden nép, minden nemzedék és minden kor rajta hagyta nyomát, hozzátett valamit az elődei által teremtett alapokhoz. (Kivéve tán a kereszteseket, akik a város fölött trónoló váruk falaiba gátlás nélkül zúzták, építették bele a római idők gránitoszlopait, egyedül biztonságukra fordítván figyelmüket az idegen és ellenséges tájon.) A keresztesek azonban — bár váruk ma is ott trónol Byblos kellős közepén, és kikötőjük most is menedéke a környék hajóinak — csupán Middlefield, Connecticutban, több, mint 20,000 ifjú jelent meg, nogy részt vegyenek egy rock fesztiválon, amit azonban egy bírósági határozat letiltott. A felhevült, fáradt ifjak úszással és egyéb szórakozással próbálták eltölteni a felhasználatlanul, maradt ideüket Némelyikük anyaszült meztelenül úszott vagy cigarettázott . parton (talán marijuanát?), mint az itteni kép mutatja. epizódot jelentenek a város történetében. Hisz ottlétük elenyészően csekély idő Byblos ötezer esztendejéből, s váruk — számomra legalábbis — ma is némileg idegen test a település szövetében; csak “kilátónak” használtam, innen tekintve át az idők rétegeit. A föníciai városalapitók, Byblos első fejedelmei és kereskedői a tenger partján vetették meg lábukat, s biztonsáos kikötőt nyújtó öböltől nem messzi fakadó bővizű forrás köré építve fel házaikat és a fejedelmi palotát: óvón fogva közre az életet jelentő viz gondosan kikövezett, sűrűn buzgó torkát. “Honfoglalásuk” idejét a régészek az első egyiptomi és mezopotámiai városok alapításával egyidőben tudják rekonstruálni. És Byblos azóta él. Forrása biztonságot nyújtott mindenkinek, aki partjain letelepült, kultúrája és kereskedelme pedig hidat vert a mezopotámiai folyók völgye és a Nílus ajándékaként született Egyiptom között. Kereskedelmét, raktárainak gazdagságát ma már csak rekonstruálni tudjuk — ismerjük, de nem látjuk. Templomai azonban ma is őrzik a régi zarándokok ajándékait, Egyiptom obeliszkjeit, “templomoltárait”, s bőven ontják a régészek elé Mezopotámia kincseit. A város falai, a paloták és a királyok sírjai pedig az itt összpontosult politikai hatalom fontosságáról beszélnek. Byblos története azonban nem kötődik egyetlen nép sorsához. Falai befogadták az újabb korok hóditóit is; forrása itatta a föniciaikat követő perzsákat, görögöket, rómaiakat, kereszteseket és az iszlám népeit. És mindenki rajtahagyta a kezenyomát a városon. A perzsák uj falakat építettek köré és — mint a mostani kutatások legújabb eredményei mutatják — újabb negyedekkel növelték a várost. A rómaiak templomaik, házaik oszlopsorával és miniatűr szinházukkal hagyták itt emléküket. A keresztesek várukat nyomták a város közepébe; a mamelukok ezt a várat épitették-erősitették tovább ; a mai Libanon lakói pedig uj várost húztak a régi köré, egyszerre őrizve a múltat és épitve a hagyományait folytató, tisztelő, feltáró és folytató jelent. * Tyros, Sidon, Damaszkusz Hosszan beszéltem tán Byblosról, ám vonzódásomon kívül más okot is találhatok “mentségemre”: hiszen ez a város a maga módján típusként is szolgálhat, kulcsot adva e föld többi településeihez, annak ellenére, hogy a töb-Beugrott egy nyitott ablakon keresztül ez a himszarvas a Kittaning, Pa.-ban levő Church of God szórakozási termébe. Hosszú idő után csillapítók segítségévei sikerült kötelet tenni a nyaka körül, hagyták, hogy megpihenjen, aztán újból kiengedték a szabadba. biek története — részben a feltárások hiányossága, részben a felületesen megítélt korszakok és emlékek hézagossága miatt — még nem állhat teljes világosságában az odalátogatók előtt. Tyrosból és Sidonból mindenesetre csak nagyon keveset ismerhet meg a mai utazó. Sidonban — a mai Saidában — “csak” a keresztesek várral erősített kikötője és egy — iskolává alakított — régi karavánszeráj mutatható meg a múlt búvárainak; Tyrosban pedig “csupán” a város római korszakának emlékeit: széles útjait, hatalmas fürdőjét és palaistráját, cirkuszát, egykori hyppodromát és a mellette elterülő, félig feltárt, óriási metropolist láthatjuk — a többit (az időszámításunk előtti Fönícia első évezredének legnagyobb kereskedő városát!) még elrejti a föld és a régi élet fölé települt uj város. Damaszkusz ebből a szempontból szerencsésebbnek mondható. Az egymásután sorakozó korok népei folyamatosan “használták” épületeit: Jupiter Damascenus temploma helyén — és felhasználásával — építették fel j például a bizánciak a Ke- J resztelő Szent János sírja fölé 1 boruló bazilikát, majd — ezt továbbfejlesztve — konstruálták a város első arab uralkodói, az Omajjád dinasztia kalifái a ma is álló mecsetet, a mohamedán világ egyik legszebb és legfontosabb kegyhelyét. * Egy “vesztes város” A Szíria északnyugati tengerpartján, Latakiától északra fekvő Ugarit — Ras Samra — a “vesztes városok” közé tartozik az epusztithatatían élet e most említett szimbólumai között. Pedig “rommezején” évezredekig éltek az emberek; s királyi palotája, gazdag házai ma is nagyságról, a Ciprussal, Krétával és Egyiptommal kereskedő kalmár város hatalmáról tanúskodnak. Ugarit azonban, amelynek ma már csak maradványait ismerhetjük, az időszámításunk előtti második évezred végén elszegényedett és nem tudott ellenállni a “tengeri népek” rohamainak — elpusztult. Életének forrásai is elapadtak a támadás után, s többé nem táplálván a várost, lehetetlenné tették feléledését ; csupán a romok őrzik az I egykori kultúrát és tanuisáj gait. Horváth György TERJESSZE LAPUNKAT!
