Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)
1970-08-06 / 32. szám
f- 40. oldal. FÜGGETLENSÉG Thursday. August 5. 1978 NYÁRI ZIVATAR... . A tanár, aki valamikor otthon a festőakadémián tanított és hontalansága idején is festményeivel szerzett megbecsülést magáinak, foglalkozásával járó magányából kilépve, átment a szomszéd nyaralóhely késő éjszaka is világitó bárjába. A platánfák alatt. Nem ok nélkül. S nemcsak azért, hogy magányát frissítse. Hanem azért, mert van ott; valaki, aki tegnap jött még odaátról. Ahonnan ő is egyszer származott. S a múltkori néhány perces találkozásban érdekelte őt ez a bizonyos Pannika. Akivel még a , Mediciekről, a “csinkve- Csentó”-korszakból, s egyéb szellemi felüdülést jelentő dolgokról is lehetett beszélgetni. Honnan is tudhatta volna a tanár ur, hogy mind eme értékek ellenére, Pannika, aki pár hónapja érkezett ide ki, s á ketté osztott világ zűrzavarában az anyagias világ mérete szerint csak pénzről, Cadillacról, s ilyesfajta “királyokról” álmodozik. Mert beleesett a nagy tévedésbe. Hogy itt várják a milliomosok az érkezőt. — Müveit valaki. — gondolta akkor.Mélységet hordoz magában. Mint úgy általában, akik onnan érkeznek. He ezen felül, a pont, ami megfogta őt Panni személyében, az volt, hogy Panni könynyedén, fölényesen beszélt életéről, otthoni-itteni napjairól. Valahogy olyanformán, amely mind mai modernséget jelent. S amelyben benne van az is, hogy azt csinál ő, amit akar. Nem tartozik számadással senkinek. És amikor — jól emlékszik — közelebb hajolt hozzá és márközel volt hozzá, hogy megölelje, gyengébb érzelmekről beszélve, Panni maga elé nézett. Szinte röstelkedve. —- Ugyan, ilyen züllötten, ilyen buján? — velem? . . . Ekkor határozta el magát, a festmények tanára, aki nem kora, egyoldalúsága, szakképzett bogarai miatt viseli ezt a nevet, hanem azért, mert itt az újvilágban is frissen, elevenen olyan festményeket, szobrokat alkot, amelyeken meglátszik az ábrázolt alak jelleme, lelki tulajdonsága, hogy ime, végre talált egy modellt. Amit szoborba fog megformálni. Mert őszinte és iképmutatásmentes. Nem gondolt azzal, hogy e rendkívüli őszinteség, fölény, amely miatt mo^t a platánfák alatt újra átvonul Irta: IVÁNI ZOLTÁN Pannikához, önmagában is a tanulmányozás mezejéről, érzelmi síkra fordulhat át. Egyszóval már a szobormegmintázáson túl, mintha saját ; szive, érzései miatt szedné ! most olyan gyorsan á lábait. I S ha már idáig ér-Iváni Zoltán keztünk, azzal se törődjünk, hogy más az e 1 m é 1 e t és más a valóság. Más a pillanatnyi találkozásban kirobbanó őszinteség. És más az állandósult kapcsolatban még ilyen “üdvöskékben” is kibuggyanó változat. És amint most újra leült a kerthelyiség fonott székére, Pannika mellé, azzal a gondolattal, hogy legnagyobb müvét, Pannika szobrát fogja megalkotni, imigyen beszélgettek : — Hol volt a múlt szombaton? . . . Bevallom őszintén, azért hívtam telefonon, mert el se tudtam képzelni, hogy egy ilyen okos, értékes teremtés, aki ime itt más munkát vállal, mint amihez ért, szabad idejében bent a Metropolisban vajon mit csinálhat? Nincs-e egyedül? Úgy bedobva az Újvilág sodrásába.? Bocsásson meg a kérdésért, mert amint határozott válaszából és őszinteségéből ismerem, most azt mondhatná, hogy ne féltsem magát. Majd megtalálja a jövő építését, uj körülményei között. Bár egy s más történt közöttünk, a megadott találkára azt felelte: “dolgom van, azaz nem megyek.” Panni cigarettára gyújtott. S mélyen kilehelte annak füstjét. Hiszen a tanárra nézett: — Az akkor volt . . . Most szeretem magát . . . A tanárt szivén ütötte a szó . , . Ugyanakkor azonban aggódni kezdett készülő szobráért. Panniről, az igazmondóról. — Csakugyan igy van? — így. Elhiheti. — De mégis hol volt? . . . Ezt csak képzelhetem, hiszen maga az őszinteség megtestesülése. — Egy honfitársnőnél. Csak ketten? — Nem. Fiuk is. — Szóval igaz az, hogy ne féltsem . . . — De igen. Az nekem nem tetszett. — Mi? A tánc, a csókolózás és egyebek? — Vigyázzon, ne gondoljon semmire. A tanár hosszan ránéz. Izgatja a kérdés, s mellette megint veszni látszó uj szoboraiakitására . gondol. — Mert hát az őszinteség? — kérdezi magában. Aztán simogatni akarná Pannit. S lám, mégse megy . . . Hosszú percek, hallgatás után mondja: — Akkor minden jött vissza hozzám. S miért üzent, hogy vár rám? — Éppen azért, mert magát szeretem — vetette hátra magát a hotel plüssdiványán Panni. — Akkor is megmondhatta volna. — Nem, nem. Akkor, azzal távoztam el magától, hogy sohasem akarom látni. Mert azt emlitette, hogy. magánál minden szabad, semmi nem kötelező és semmi egyebet várni nem lehet. Csak a teljes kikapcsolódást. S ez egy kissé elszakitóan fölényes volt. A tanár dadogni kezd. — Node mit vár, hogy első alkalommal megkérjem a kezét? Nem gopdolja, hogy... Panni szavába vág. — Nem gondolok semmit. Az nálam csak egy fölényeskedés volt. Én is szeretnék valakihez tartozni. Most már tudom, hogy, magához! Édes . . . elbűvölő szavak . . . A tanár már nem törődik semmivel. Csak csókolja Pannit. S ő is visszacsókol. Talán egészen másként, mint a barátnőjénél rendezett öszszejövetelen. A különbséget egyedül talán a tanár nem érzi, nem is veszi észre. S mikor ecset és agyagkeverő kisegítője utánajön a báréba és hívja haza, kissé aggodalmas arccal, mái' ők ketten, modeljei a félresikerült szobornak példázzák a lényeget. A szobrot. Amely ha elkészülne, igy fecsegne: —- Szeretlek . . . — Férjet akarok fogni tebenned . . . — Te más vagy, mint a többi férfi . . . — Csak ne fejtegetné, hogy a barátnőmnél mi történt. — Gyereket akarok .... — Ha te nem is adod, majd lesz valaki, nem kell tudni erről. AP-RÓ - CSEP-RÖ A VILÁG LEGOKOSABB FELESÉGE Baráti házaspár. Férj-feleség, öt- vagy hétévi házasság után határozta el, hogy esti egyetemre fognak járni. Be is iratkoztak, együtt, mind a ketten. Ez nem okozott konfliktust, zavart a házasságban a sok éjszakai tanulás, felbo! rult háztartás, fáradtság* gond ? Ellenkezőleg. Most kezdődött az igazi boldog korszak. Ugyanis a vizsgákra minden alkalommal úgy men- J tek be, hogy először a férj vizsgázott, utána a feleség minden alkalommal megkérte a professzort, hogy neki gyengébb jegyet adjon, mint a férjének. Ha férjuram négyest kapott, Ilonka megelégedett a hármassal. Ha a teremtés koronájának ötösre sikerült a vizsga, a feleség négyeséld könyörgött. így aztán a vizsga estéjére a férj ragyogott a boldogságtól, fölényeskedett, kioktatta feleségét, megígérte, hogy legközelebb kikérdezi vizsga előtt,.; diadalmasán nevetett. A feleség pedig ünnepi tor-, tát sütött és ravaszul mosolygott . . . * ,* * JÓ KIS TANFOLYAM Ifjú operatőröket oktatnak. —Mit gondolnak, mi az első feladata a jó operatőrnek— A jó képkompozició ... — Nem. — A kiváló technikai fel-1 készültség... — Nem. — A helyes megvilágítás... — Nem, kérem. Az első és legfontosabb, hogy a legrészegebb állapotban se veszítse el a filmfelvevőgépet... Fehér Klára S?IN ÉSZTÖRTÉNETEK “Következik..." A sajtóhibákról állandóan szó esik, de a plakátok hibáiról, amelyeknek általában egy rosszul hallott telefonértesítés az oka, vagy egy kinos konferansz-bakiról, mely ugyancsak kínos helyzetet teremt, már kevesebb tudomást szerez a közönség. Én előszeretettel olvasom a vidéki plakátokat,s tudok arról, hogy egy alkalommal a fellépő vendégművészek között Jászai Mari nevét is kinyomtatták (mert az egyik szereplő Jászai-dijas volt), s magam olvastam egy másik plakátról a következő szöveget: “Hacsek Adorján: Kardtánc”. Mint kiderült, ez alkalommal Hacsaturján nevét értették félre telefonon.) Nos, ón is vártam “végzetemet”. Egyik fellépésünkkor artistákkal együtt szerepeltünk vidéken, a fő attrakció egy kutyaprodukció volt» Az állatidomár azonban hamarabb érkezett a műsor színhelyére, s a szereplésre váró kutyák hangosan csaholva kisérték a színészek műsorát. A konferanszié rendkívül zavartan lépett a közönség elé, s e szavakkal kívánta menteni a helyzetet: — Elnézést 'kérek a zajért. Négylábú kollégáink alig várják, hogy színpadra lépjenek. Következik Gordon Zsuzsa. Gordon Zsuzsa * * — Nincs autód. De állampolgár vagy. És neved is van, S a nagy semmiben ez is valami ... . . S a nyaraló éttermének csendes sarkában a kialakult diszki’ét helyzetet a tanár asszisztense, egy legyintéssel fejezi be: — Szegény tanár ur, nagy j művész. De elsiklik egy ba- j nánhéjon. Mindig olyan lel-; kesülő és honvágyas. Pedig ebből a Pannikából igazmon- j dó szobor nem lesz. Meg van mentve „. „ Több mint egy évtizede kerültem az Operaházhoz. Ami-, kor ezt szülőfalumban tudómásul vették, az ismerős Lidi néni — aki igen templom, járó személyiség hírében állott, igy sopánkodott szomszédainak : — Jaj, a Sándor komédiásnak állt! Színész lett belőle! Kárhozatra kerül a lelke, meglátjátok. Ám a szomszédok, akik már tudtak néhány szerepemről, igy csitították: — De tudja-e Lidi néni, hogy a Sándor még mindig főpap a színpadon? Főpap az Aidában, a Varázsfuvolában, a Sába királynőjében. — Ő főpap ? — csillant fel Lidi néni szeme. — Akkor meg van mentve a lelke üdvössége! . . . Mészáros Sándor TERJESSZE LAPUNKAT!
